Megoldódott a magyar válogatott labdarúgó helyzete Azerbajdzsánban, szerződést bontott klubjával
Az egyszeres magyar válogatott Tamás Márk 2023 nyarán igazolt Azerbajdzsánba, ahol 39 mérkőzésen lépett pályára a Neftciben. A most zajló idényben sokszor csak a cserepadig jutott, a bajnokságban csupán hétszer játszatott – háromszor augusztusban, háromszor decemberben –, ezen kívül egy kupameccsen számítottak rá.
Tamás Márk néhány nappal ezelőtt a Nemzeti Sportnak – amely lap a napokban már beszámolt a közelgő szakításról – úgy fogalmazott: minden jel arra utal, hogy hamarosan megoldódik a helyzet, miután szóbeli megállapodásra jutott arról, hogy közös megegyezéssel felbontják a jövő nyárig szóló szerződését, és ingyen távozhat.
„Még sosem fordult elő velem olyan, hogy ennyi ideig nem játszottam, ami nyilván bánt, de ezt hozta az élet. Meglátjuk, hol folytatom a pályafutásomat. Egy biztos, égek a vágytól, hogy újra futballozhassak” – mondta akkor.
Az NS úgy tudja, érdeklődők akadnak, többek között egy külföldi, európai kupaszereplő csapatnál is szóba került a neve. Korábban Kertész Dávid, a Sepsi alelnöke nyilatkozott a Digi Sportnak, hogy Tamás visszatérhet a gárdához, ahol a 2022–2023-as idényben légióskodott.