Roberto Carlos drámai helyzetbe került, a Real Madrid edzőközpontjában él a válása miatt
További Futball cikkek
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
- A Chelsea korábbi edzőjét nevezték ki a konferencialiga-győztes csapat élére
- Meghalt a Milan legendás kapusa
Roberto Carlos 2009-ben házasodott össze feleségével, Mariana Lucconnal, akitől két lánya is született (a Real Madrid egykori legendájának saját bevallása szerint hét nőtől összesen tizenegy gyermeke született – köztük van egy magyar anyától született fia is, Cristofer Roberto da Silva Horváth. Róla a labdarúgó azt mondta, hogy a spanyolországi Alicantéban él).
Arról, hogy most véget ért a házasságuk, az Estadio Deportivo nevű spanyol lap számolt be, amely szerint már egy vasárnapi spanyol tévéműsorban, a Fiestában is szó esett a válásról. A lap egyben azt is állítja, hogy Roberto Carlos a Real Madrid edzőközpontjába érkezett és ideiglenesen beköltözött oda – amivel nem kis meglepetést okozhatott a klub jelenlegi játékosainak.
A spanyol média szerint a korábbi brazil labdarúgó a Real Madrid valdebebasi edzőközpontjába, a Ciudad Deportivába költözött be. Úgy tudni, hogy eközben a felesége a közös családi házukban maradt, sőt, még Roberto Carlos anyósa és apósa is a labdarúgó egyik ingatlanjában lakik.
A válás várhatóan nem lesz egyszerű, ugyanis még nem tudni, hogy miként fogják elosztani a házaspár 133 millió fontra becsült vagyonát.
Roberto Carlos 2002-ben Brazíliával világbajnoki címet nyert, a Real Madridnál pedig 1996 és 2007 között 11 évet töltött. Ez idő alatt négy La Liga bajnoki címet és három Bajnokok Ligája-trófeát nyert a csapattal. Széles körben a futballtörténelem egyik legjobb hátvédjeként tartják számon, és olyan egykori világsztárokkal játszott együtt a madridi csapatnál, mint David Beckham, a brazil Ronaldo vagy Luis Figo.
Roberto Carlost egyébként mind a mai napig a Realhoz köti az, hogy a klub nagyköveteként szolgál. Erről pár éve, 2021-ben az Indexnek adott interjújában is beszélt, és azt mondta: „Ez egy sokkal nyugodtabb munka, mint egy edzői megbízatás, és elégedett is vagyok vele.”