
Szoboszlai Dominik bő három hét után, rangadón tér vissza a Liverpool bajnoki kezdőjébe

További Futball cikkek
-
Megvan a hatodik válogatott, amelyik részt vehet a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon
- Egy perc alatt két tizenegyest is kivédett a Barca magyar tehetsége – videó!
- Súlyos betegséget diagnosztizáltak a BL-nyolcaddöntős klubnál, az érintettet elkülönítették
- A Barcelona máris új szerződéssel kínálná meg Hansi Flicket
- Ismét felmentették a FIFA és az UEFA korábbi elnökét, Blattert és Platinit
Szoboszlai legutóbb december 22-én, a Tottenham elleni ütközeten volt kezdő a Liverpoolban Premier League-mérkőzésen, akkor parádésan teljesített, és bár a statisztikai lapjára „csak” egy-egy gól és gólpassz került fel, ugyanakkor négy (sőt, egyes vélemények szerint öt) gólból is alaposan kivette részét a 6–3-as siker során.
Edzője is leborult Szoboszlai Dominik parádés londoni teljesítménye előtt
Nem először remekelt, talán a legjobb meccsét játszotta a Tottenham elleni rangadón.
Karácsony másnapján a Leicester City ellen egy kis átmozgatás jutott neki csereként, a 13 perc során viszont begyűjtötte az ötödik sárgáját, a West Ham elleni évzárón így eltiltás miatt nem léphetett pályára.
Ezt követően ráadásul vírusos megbetegedéstől szenvedett, ami miatt a Manchester United elleni bajnokiról és a Tottenham elleni Ligakupa-elődöntő londoni felvonásáról is lemaradt – mindkétszer botlott a Mersey-parti csapat.
Szoboszlai Dominik nélkül megint botlott a Liverpool, a döntő kapujában a Tottenham
Solanke gólját a VAR még elvette, a szerencsével pályán maradó Bergvallét már nem.
Meg sem izzadt a Liverpool, úgy jutott tovább negyedligás riválisa ellen az FA-kupában
Szoboszlai egy félidőt játszott, gólpasszal tért vissza.
A hétvégén a negyedik ligás Accrington elleni FA-kupa-összecsapáson már visszatérhetett a kezdőbe, az első félidő végén gólpasszt adott Trent Alexander-Arnoldnak a végül 4–0-s sikerrel záruló meccsen, Arne Slot viszont a második félidős játék helyett már pihentette.
Ennek fényében várható volt, hogy a Nottingham Forest elleni rangadón ismét a kezdőben kap helyet a magyar válogatott csapatkapitánya – és végül így is lett.
Érdekesség, hogy a 14 győzelemmel és négy döntetlennel álló „vörösök” egyetlen vereségét épp az Arsenallal azonos pontszámmal szereplő, de rosszabb gólkülönbsége miatt „csak” a harmadik helyen álló kétszeres BEK-győztes ellen szenvedte el az Anfielden.
Idegenben sikerül a visszavágás a Liverpoolnak?
A Bournemouth-ban a Chelsea elleni ütközeten Kerkez Milos is a kezdőben kapott helyet.
Premier League, 21. forduló
- 20.30: Brentford–Manchester City
- 20.30: Chelsea–Bournemouth
- 20.30: West Ham United–Fulham
- 21.00: Nottingham Forest–Liverpool
Az élmezőny állása: 1. Liverpool 46 pont/19 meccs (47–19), 2. Arsenal 40/20 (39–18), 3. Nottingham 40/20 (29–19), 4. Chelsea 36/20 (39–24), 5. Newcastle United 35/20 (34–22), 6. Manchester City 34/20 (36–27), 7. Bournemouth 33/20 (30–23)
(Borítókép: Nikki Dyer - LFC/Liverpool FC via Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít
Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.
március 19., 14:11
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
3 perce
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre
A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.
március 19., 11:10
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
március 19., 12:21
- Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
március 19., 14:11
- Sport
Egy perc alatt két tizenegyest is kivédett a Barca magyar tehetsége – videó!
Az U19-es válogatottunk győzelemmel zárta az elitkört.
3 órája
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
5 órája
- Címlapon
Füstgyertyákkal indult a tüntetés a Ferenciek terén, hídfoglalás lehet belőle?
A helyszínről jelentkezünk.
2 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
2 órája
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19
- Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén
A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.
március 19., 17:53
- Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
március 19., 17:48
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
1 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
7 órája
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
9 órája
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
4 órája
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Sport
Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek
Nehéz lett volna jobb évkezdést kérni – talán csak a törökök legyőzését...
március 18., 16:24
- Sport
A magyar másodosztályban kapott edzői megbízást Mészöly Géza
Legutóbb az Újpestet irányította az 58 éves szakember.
március 18., 16:09
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
11 órája
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12
- Sport
Elképzeléseik merőben eltérnek, a céljuk viszont ugyanaz: a sportvilág legfontosabb elnöki posztja
Hamarosan kiderül, ki lesz a következő években a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új vezetője.
március 18., 18:24
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
12 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
8 órája
- Sport
Fucsovics Márton remek győzelemmel kezdte a salakos szezont Spanyolországban
A héten Murciában szerepel a magyar teniszező.
március 18., 13:26
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03