
Nem bírtak egymással a zöld-fehérek a labdarúgó NB I tavaszi nyitányán
További Futball cikkek
-
Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobbja
- Döbbent csend fogadta a FIFA elé kerülő javaslatot
- Hosszú idő után Neymar ismét magára húzhatja a legendás mezt
- Kilenc hónapra elmeszelték a Milan volt edzőjét, aki egy centiről ordibált a bíró arcába
- Hamarosan bíróság elé áll a brazil futballcsillag, akit örökös eltiltás fenyeget
Az első félidőben kapura veszélyesebb volt az első negyedóra után fölénybe kerülő hazai csapat. A győri védelem ugyanakkor állta a sarat, kapusa is védett, amikor kellett. Támadásban viszont nem sokat tudott mutatni a vendégcsapat, amelynek aztán komoly védőmunkát kellett végeznie közvetlenül a szünet előtt, azokban a percekben ugyanis a hazaiak teljesen beszorították az ellenfelüket.
Fordulás után valamivel kiegyenlítettebbé vált a játék, de változatlanul a Paks volt a veszélyesebb. Az idő múlásával mindkét vezetőedző cserékkel próbált frissíteni saját csapatán, de a győriek a folytatásban is leginkább védekezésre kényszerültek. A hajrá kezdetén aztán előbb Ötvös vette be a vendégek kapuját szabadrúgásból, három perccel később pedig a Győr egyenlített egy szép támadás végén. Az utolsó tíz percet nagy iramban, de sok technikai hibával játszották le a felek, így bár mindkét együttes megnyerhette volna a találkozót, végül maradt a döntetlen (1–1).
Mi vár még ránk a tavaszi rajton?
Tizenhét forduló után a Puskás Akadémia 35 ponttal áll a labdarúgó NB I tabellájának élén, egy ponttal megelőzve a címvédő Ferencvárost. Ugyanakkor az FTC eddig eggyel kevesebb mérkőzést játszott le, így vesztett pontok tekintetében már most jobban áll felcsúti riválisánál.
Egy éve az NB I-ről is félve álmodott, most történelmi bravúr főszereplője lehet
A magyar labdarúgás egyik legnagyobb ígérete edzésről edzésre azért is dolgozik, hogy Dibusz Dénes és Gulácsi Péter nyomába szegődhessen.
A PAFC a 7. helyezett Fehérvár FC otthonában lép pályára az első tavaszi fordulóban (szombat 17.00), míg a Ferencváros az örökrangadón fogadja a 4. helyen telelő MTK Budapestet.
Az év egyik legkomolyabb rangadójára sem kell sokat várni, a 19. fordulóban (tavasszal a másodikban) a Puskás Akadémia ellenfele a Ferencváros lesz a Pancho Arénában. Igazi hatpontos meccs lesz, amelynek végkimenetele a bajnoki arany sorsára is döntő befolyással lehet.
LABDARÚGÓ NB I
18. forduló
Szombat
- Paksi FC – ETO FC Győr 1–1 (Ötvös 75., ill. Benbuali 79.)
Később
- 17.00: Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC
- 19.30: Diósgyőri VTK – Újpest FC
Vasárnap
- 12.45: Debreceni VSC – Nyíregyháza Spartacus FC
- 17.30: Kecskeméti TE – Zalaegerszegi TE FC
- 20.15: Ferencvárosi TC – MTK Budapest
