
- Sport
- Futball
- labdarúgás
- angol labdarúgás
- premier league
- kerkez milos
- szoboszlai dominik
- liverpool
- liverpool fc
- bournemouth
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is kezd a Premier League magyaros rangadóján

További Futball cikkek
-
Döbbent csend fogadta a FIFA elé kerülő javaslatot
- Hosszú idő után Neymar ismét magára húzhatja a legendás mezt
- Kilenc hónapra elmeszelték a Milan volt edzőjét, aki egy centiről ordibált a bíró arcába
- Hamarosan bíróság elé áll a brazil futballcsillag, akit örökös eltiltás fenyeget
- A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
Arne Slot, a vendég Liverpool FC vezetőedzője az alábbi összeállításban küldi harcba együttesét: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Gravenberch, Mac Allister – Szalah, Szoboszlai, Gakpo – L. Díaz.
Andoni Iraola, a házigazda Bournemouth szakvezetője pedig a Kepa – Cook, Zabarnyi, Huijsen, Kerkez – Adams, Christie – Brooks, J. Kluivert, Semenyo – Dango Ouattara kezdőcsapatnak szavazott bizalmat a Premier League hivatalos honlapján elérhető keretek alapján. Azaz a várakozásoknak megfelelően mind a két magyar válogatott labdarúgó ott lehet a pályán az első perctől kezdve a liga éllovasának és hetedik helyezettjének összecsapásán.
A találkozót ide kattintva követheti élőben!
A vendéglátók visszavághatnak a Poolnak a szeptemberben elszenvedett 3–0-s vereségért – emelte ki a találkozóval kapcsolatban a Magyar Távirati Iroda.
Előrébb, de mégsem közelebb: ettől olyan paradox Szoboszlai liverpooli helyzete
Kritikák kereszttüzében a magyar középpályás. Joggal?
Szoboszlai több társával együtt kihagyta a Liverpool hétközi Bajnokok Ligája-meccsét, amelyen a PSV Eindhoven hazai környezetben 3–2-re legyőzte az angol együttest, a vörösök ugyanakkor így is az első helyen zárták a BL alapszakaszát, s ezzel egyenesen a legjobb 16 közé jutottak.
Könnyű mérkőzésre semmiképpen nem számíthat a Pool, a Bournemouth ugyanis november 23. óta nem veszített tétmérkőzést, a bajnokságban 11 találkozó óta tart a veretlenségi sorozata. A Liverpoolnak viszont az eddigi 23 forduló alatt egyetlen veresége van, azt is még szeptember közepén, az idény meglepetéscsapataként harmadik helyen álló Nottingham Foresttől szenvedte el. A Pool ráadásul a mezőnyben egyedüliként még mindig veretlen idegenben, s ezt a mérlegét bizonyosan nem akarja elrontani Bournemouthban a bajnoki cím első számú várományosaként.
Eszelős klubrekordból veheti ki a részét Kerkez Milos, párját ritkító, amit hozzátesz
Hogyan lett a Manchester City közvetlen üldözője az angol bajnokság egyik legkisebb költségvetésű csapata?
Szoboszlaiék legfőbb üldözője, a második Arsenal vasárnap rangadót vív otthon, az Emirates Stadionba ugyanis a címvédő Manchester City látogat. Pep Guardiola tanítványai 2023 áprilisa óta nem tudták legyőzni észak-londoni riválisukat, és ez most is nehéz feladatnak ígérkezik, az ágyúsok ugyanis otthon még veretlenek a PL-ben a mostani idényben. A manchesteri világoskékek, úgy tűnik, hogy kilábaltak a november–decemberi hullámvölgyből, szerdán kiharcolták a továbbjutást a BL-ben is, ha pedig a hajrában versenyben akarnak lenni a bajnoki címért, akkor most nyerniük kellene az Arsenal vendégeként.
LABDARÚGÁS, ANGLIA
Premier League, 24. forduló
Szombat
- Bournemouth–Liverpool FC 16.00
- Everton–Leicester City 16.00
- Ipswich Town–Southampton 16.00
- Newcastle United–Fulham 16.00
- Wolverhampton Wanderers–Aston Villa 18.30
Korábban rendezték
- Nottingham Forest–Brighton 7–0 (Dunk 12. - öngól, Gibbs-White 25., Wood 32., 64., 70. – utóbbit 11-esből, N. Williams 89., Jota Silva 90+1.)
Vasárnap
- Brentford–Tottenham Hotspur 15.00
- Manchester United–Crystal Palace 15.00
- Arsenal–Manchester City 17.30
- Chelsea – West Ham United 21.00
(Borítókép: Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik a két csapat őszi bajnokija előtt. Fotó: Robin Jones - AFC Bournemouth / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij
Nyolcvannyolc éves volt.
február 27., 21:08
- Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában
A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.
február 27., 22:31
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Világrekordért indultak, de az is masszív siker, hogy mindketten túlélték a próbálkozást
Életveszélyben ismerszik meg igazán az ember…
2 órája
- Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
3 órája
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
3 órája
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében
A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.
február 27., 20:41
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
6 órája
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
7 órája
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
2 órája
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
2 órája
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
8 órája
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Sport
Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető
Az angol labdarúgás legmagasabb szintjéig ér az ügy.
február 27., 18:01
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
1 órája
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53