
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát
Szoboszlai Dominik angliai csapattársa csütörtökön, a Kolumbia ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen egy ütközés következtében sérült meg, és a lefújás után szédülésre panaszkodott.
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
A nemzeti együttes pénteken közölte, hogy kedden, az éllovas argentinok ellen esedékes Buenos Aires-i vb-selejtezőn nem a 32 éves hálóőr fog védeni, aki már vissza is utazott Angliába további orvosi vizsgálatokra.
Több Liverpool-játékosnak is akadnak gondjai
Szintén a Liverpoolhoz kapcsolódik, hogy további két kulcsjátékosa is sérüléssel bajlódik a válogatottszünet alatt. Ryan Gravenberch még a Newcastle elleni, elbukott Ligakupa-döntő alatt sérült meg, és ugyan elutazott a holland válogatotthoz, az orvosi csapattal konzultálva azóta már hazatért klubcsapatához.
A másik játékos Ibrahim Konaté, akit a Horvátország elleni NL-negyeddöntő félidejében cserélt le első jelentések szerint egy rúgás miatt Didier Deschamps. A francia válogatott szövetségi kapitánya később azt mondta, nem volt elégedett Konaté teljesítményével, ezért cserélte le 45 perc után.
A Premier League tabelláját 12 pontos előnnyel vezető Liverpool legközelebb a városi rivális Everton ellen lép pályára április 2-án.
