
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
A villámléptű szélső 2024 nyarán, 15 millió euróért érkezett a Liverpoolhoz a Juventus csapatától. Ugyan sérülések hátráltatták Chiesa szereplését, de amikor elérhető volt, akkor sem számított rá többnyire Arne Slot vezetőedző. Az olasz támadó egyelőre 11 meccsen mindössze 387 játékpercet kapott, igaz ezeken két gólt, és két gólpasszt jegyzett.
Arne Slot vezetőedző finoman szólva sem favorizálja Chiesát, ezt jól mutatja, hogy a Paris Saint-Germain elleni BL-visszavágón a nem teljesen egészséges Cody Gakpót küldte pályára ahelyett, hogy az olasznak szavazzon bizalmat. Így Chiesa a kispadról nézte végig, ahogy csapata kiesett az elitsorozatból.
Szoboszlait lecserélték a tizenegyesrúgások előtt, kiesett a Liverpool a BL-ből
A párharc első meccsét az angol csapat nyerte, mégis búcsúzott az elitsorozattól.
Az olasz Calciomercato arról számolt be, könnyen elképzelhető, hogy a 27 éves támadó már idén nyáron, egy szezon után elhagyja a csapatot. Sőt, azt is tudni vélik az olaszok, hogy a Napoli lehet Chiesa következő klubja, igaz, ebben komoly szerepet játszik Antonio Conte vezetőedző, aki nem biztos még, hogy a következő szezonban is a nápolyiakat irányítja.
Úgy hírlik, a Liverpoolon nem fog múlni, hogy elengedje Chiesát, mert Slot terveiben nem szerepel a futballista – akár még a kölcsönvétel is opció lehet. És mivel a Liverpoolnak gyakorlatilag véget ért a szezonja – kizárólag Premier League-meccsek vannak hátra, amely tabelláját 12 ponttal vezeti a csapat –, minden bizonnyal nem lesz lehetősége Chiesának arra, hogy beverekedje magát a kezdőbe.
