Mégis van olyan magyar csapat, amelytől beköltözik a félelem a Fradi-szívekbe?!

Tóth Barna négy gólja az Újpest ellen a labdarúgó NB I 24. fordulójában a tavasz hazai futballeseménye volt.

Amikor ellátogattunk Paksra a 30 éves, 198 centis óriáshoz, a következő titkokat próbáltuk megfejteni.

• Hol kallódott ez a kivételes adottságokkal rendelkező csatár?
• Tényleg ott volt Marco Rossi 2017-ben bajnok kispesti együttesének környékén?
• Mi a titka annak, hogy 30 évesen úgy néz ki, mint egy 25 éves?
• Milyen diplomája van?
• Valóban abba akarta hagyni a futballt?
• Mitől jó edző Bognár György?
• Igaz-e, hogy remegő lábakkal jön le Paksra a Fradi?

Gödöllőről indult Újpesten át

Tóth Barna Gödöllőn született csaknem napra pontosan harminc éve, ott is kezdett futballozni, Szuhay Attila keze alatt, ott járta végig a szamárlétra fokait. Onnan járt be 13 éves korától Újpestre, mert akkor már érdemes volt váltani. Újpesten Rácz György, Blaumann János, Füle Antal, végül Mundi Viktor volt az edzője. 

„Tizenkilenc éves koromig játszottam a Megyeri úton, de akkor még fel sem merült, hogy bemutatkozzam az NB I-ben, nem voltam egy korán érő típus – mondja mosolyogva a 198 centis óriás, akit már távolról felismerni hatalmas termetéről. – Az utánpótlásban töltött utolsó fél évemre már átmentem a Honvédhoz. Akkor még nem volt fiatalszabály, az Újpestnek nem volt második csapata, az NB I-es együttesnél pedig nem számítottak rám. A Honvéd-tartalék közben viszont erősen hívott, főleg, hogy Mundi Viktor, az edzőm is átment Kispestre a Magyar Futball Akadémiához, az MFA-hoz.” 

2014-et írtunk, a Honvéd felnőttegyüttesének edzője akkor Marco Rossi volt.

Nem is egyszer találkoztunk – idézi fel a jó tíz évvel ezelőtti időket a center. – Sokszor lejött az edzésünkre, és a hétközi kétkapuzásokon rendszeresen felhívott néhány játékost a tarcsiból, köztük engem is, hogy a nagyokkal futballozzunk. Ismerjük egymást a régi szép időkből. 

Marco Rossi a régi ismeretség és az Újpest elleni bravúros teljesítmény ellenére sem hívta be Tóth Barnát a válogatott törökök ellen készülő keretébe. A miértet firtató kérdésünkre újabb mosoly a reakció.

Nem hiszem, hogy ezek döntő szempontok lennének a válogatásnál... Másfelől a kerethirdetéskor még csak hat gólnál tartottam, később lettem tízgólos. Meg aztán bekerülni a válogatottba jóval komplexebb dolog annál, semhogy egy kirobbanó meccs alapján behívják az embert. Hosszú távon kell meghatározó teljesítményt nyújtani.

Tóth Barna akkor is a Honvéd játékosa volt, amikor 2017. május 27-én a Marco Rossi irányította csapat hazai környezetben 1–0-ra legyőzte a Videotont, és ezzel 24 év után újra bajnok lett. 

„A 2016–2017-es szezont a második csapatban játszottam végig. Csak reménykedtem, hogy Rossi esetleg behív a nagyok közé, de végül ez sajnos nem valósult meg. Nyilván, a mostani tulajdonságaim, képességeim egy része már akkor, 22 évesen megvolt bennem, a magasságom például kétségkívül, bár úgy emlékszem, hogy még húszéves korom fölött is nőttem pár centit. Izomzatilag viszont még nem tartottam ott, ahol most, csak mostanában értem el az ideális testsúlyomat, és persze a kellő rutin is hiányzott, ami nagyon szükséges az erőcsatárposzthoz. Ebben még volt hová fejlődnöm.”

Későn érő típus

Tóth Barna nem panaszkodik az edzőire, inkább azzal magyarázza mostani berobbanását, túl a harmincon, hogy alapvetően későn érő típus. Ez, mondjuk, kívülről is látszik, mert maximum 25 évesnek nézni a gyerekképű centert, aki egyidőben fel is akart hagyni a futballal.

Valóban volt ilyen gondolatom, hogy a tanult szakmámban helyezkedek el, műszaki menedzseri diplomát szereztem a BME-n. Pont akkor diplomáztam, amikor nehezebb periódus volt a labdarúgó-pályafutásomban. Úgy voltam vele, ha meglesz a diplomám, márpedig meglett, és nem sikerül előrébb lépnem a futballpályán, akkor műszaki menedzserként folytatom. Akkor éppen Monoron játszottam az NB III-ban, és az élvonal nagyon távolinak tűnt. 23 éves voltam, döntenem kellett. 

A futballista fiatalon úgy kalkulált, ha nem kerül vissza a csapat az NB II-be, és ő nem kap profi szerződést, akkor kénytelen lesz polgári hivatás után nézni. Mert abból, amit az NB III-ban keresett, nem nagyon fickándozhatott. Pesten lakott albérletben, szűken ugyan kijött a pénzéből, de hó végén gyakran kellett kérnie egy kis kiegészítést az édesapjától. 

Aztán csak meglett az a feljutás, annak köszönhetően kapott profi szerződést, abból pedig már meg tudott élni. Az idény végén viszont kiestek, de Tóth Barnának jól ment a játék, eredményes volt, rúgott tizennégy gólt, és erre máshol felfigyeltek, például Nyíregyházán, ahová leigazolták a centert. Ő azonban nem tudott gyökeret verni, a télen átköltözött Szombathelyre.

Akkor nagyon nehéz helyzetben volt a Haladás, de sikerült benntartanunk a csapatot az NB II-ben. Mátyus János volt az edzőnk. A következő szezon őszi szakasza is jól sikerült, tíz gólt rúgtam, úgy éreztem, jó irányba kerültem. Ezért ért mélyütésként, hogy az őszi idény végén elküldtek. Ajkára kerültem Kiss Károly keze alá, de abból is csak fél év lett. Abban a reményben mentem oda, hogy sok játéklehetőséget kapok, de jobbára csak csere voltam. 

Szabó István fedezte fel

Befutott viszont a Kecskemét érdeklődése, amely feljutott az NB II-be, és Szabó István leszerződtette. Sokan azt mondják, van hasonlóság a két szakember, Szabó István és Bognár György között, ez a vélemény Tóth Barnánál is megállja a helyét, legalábbis részben. A labdarúgó szerint például mindkét edző nagyon magas szinten van, esetükben azonban ezen a ponton véget is ér a hasonlóság.

„Pista bá minden lépése alaposan átgondolt és megtervezett, hihetetlenül aprólékos és megtervezett, abszolút profi. Gyuri pedig sokkal inkább ösztönös, és a megérzéseire hallgat. Szerencsére ezek szinte mindig jók... Szóval, több út is vezet a sikerhez.”

Tóth Barnát arra kértük, segítsen megfejteni nekünk a paksi siker titkát. Azé a csapatét, amelynek a keretértéke a tizedik az NB I-ben, miközben az együttes a harmadik helyen áll, négy ponttal a Puskás Akadémia és csak kettővel a Ferencváros mögött, miközben a riválisok a gazdasági lehetőségeiket tekintve a Tolna megyeiekhez képest teljesen más dimenzióban működnek.  

Valóban, de azt is látni kell, hogy a játékos pénzben kifejezett értéke nem mindig egyezik meg a szakmai értékével. Itt nálunk, Pakson magas az átlagos életkor, és az idősebb játékosokat mindig olcsóbbra taksálják, mint az akár még gyengébb képességű fiatalokat a bennük rejlő potenciál okán.

Aztán visszakanyarodunk Bognár Györgyhöz, a paksi titok utáni nyomozásban.

„Rendkívül megnyugtató Gyuri habitusa, nagyon nyugodt és racionális edző. Sokat segít a csapatnak, hogy nincsenek fölösleges feszültségek. Teljes mértékben felnőttként kezel bennünket. Mindenki saját magáért felel, Gyuri nem akarja túlzottan szabályozni a csapat belső viszonyait. Az edzésekben nincs semmi különleges, a periodizáció nálunk is a bűvös jelszó, azzal a különbséggel, hogy mi mindent játékkal és labdával csinálunk. Kis játék, nagy játék, leszűkített területen, de a hangsúly a játékon van. Ugyanúgy elfáradunk az edzés végére, mint más csapatoknál, csak kevésbé vesszük észre, mert folyamatosan játszunk. Lelkesen csináljuk, nem érezzük a fáradtságot, csak amikor Gyuri lefújja az edzést.”

Két ezüst, plusz egy Magyar Kupa

Tóth Barna másfél éve játszik Pakson, a 2023–2024-es bajnokság téli szünetében érkezett Kecskemétről. Egy olyan csapathoz, amely a színtiszta magyar játékoskeretével kilóg a sorból az NB I-ben. Nem véletlenül van ott a jelmondat a klubház előtt: A magyar csapat. 

Szinte minden irányból szeretetet, rokonszenvet kapunk, pozitív visszajelzések áramolnak felénk a szurkolóktól. Sokan drukkolnak nekünk, mindenkinek tetszik a mi klubmodellünk. 

Muszáj megkérdezni: jelent-e pluszmotivációt ez a kis „jelenség” a csapatnak, ha a Fradival játszik? 

„Dehogy jelent, nekünk már épp elég motiváció az, hogy a Fradival játszunk, nem kell ahhoz már semmi plusz. Az ország legnagyobb és leggazdagabb klubja, ellenük az ember mindig meg akarja mutatni magát. Csereként álltam be a 2–0-ra megnyert meccsen Danival (Bödével – a szerk.) együtt. Hogy mivel tudtuk megverni őket? Ne felejtsük el, hogy előtte három nappal Európa-liga-meccset játszottak, ez még a legnagyobbakat, például a Real Madridot is megfogja. Nekünk sikerült maradéktalanul megvalósítani Gyuri meccstervét, no és kellett egy kis szerencse is. Különben a Fradi ellen is igyekszik a saját stílusunkat játszani, nem állunk be védekezni, persze, ha beszorítanak, akkor mi is beszorulunk.” 

Érdekes szituáció, hogy Tóth Barnának úgy kell kivívnia a helyét a csapatban, hogy öt kiváló centere van a Paksnak. Rajta kívül Ádám Martin, Böde Dániel, Hahn János és Könyves Norbert. Ez vajon jó-e vagy rossz?

Abból a szempontból jó, hogy az ellenfelek nem tudnak felkészülni mind az ötünkre. Gyuri pedig szereti keverni a lapokat, nincsenek stabil kezdők és cserék. Mostanában inkább a kétcsatáros játék felé tolódtunk el, így többször szóhoz jutok. De például az Újpest ellen, amikor négy gólt szereztem, éppen egy csatárral játszottunk a sérülések miatt, és az az egy én voltam. Hogy ez azt jelenti-e, hogy biztos a helyem? Jó kérdés... Ha minden meccsen négy gólt rúgok, akkor biztos lesz a helyem, de ezt nem tudom garantálni. Nagyon komoly csatártársaim vannak, Gyuri pedig szereti minden meccsen az adott ellenfélhez igazítani a taktikát és az összeállítást.

Tóth Barna érdekes módon úgy érzi: a mezőnymunka kifejezetten az erőssége, pedig a játékát látva az is felmerülhet, hogy kapu előtt kószáló lesipuskás.

„Próbálok sokat dolgozni a csapat érdekében, olykor a védekezésből is kiveszem a részem, odafent pedig a labda megtartása az erősségem, tényleg nehéz engem leszerelni. Ha emellett még odaérek a kapu elé is, az egy bónusz.”

Duna-parti ékszerdoboz

Furcsa szakmai megállapítás lehet, hogy egy futballistának harmincévesen kezdődik a pályafutása, de Tóth Barna esetében ez talán helytálló. Már csak azért is, mert tényleg nem néz ki többnek huszonötnél...

Sokan elfelejtik, hogy nekem azért már van két bajnoki ezüstérmem, egy a Kecskeméttel és egy a Pakssal, tavalyról. No és persze tavaly megnyertük a Magyar Kupát is, mielőtt elfelejteném, és a döntőben akkor is a Fradit vertük meg, bár én nem fértem be akkor. 

A félig tréfásnak szánt kérdésünkre, miszerint a Ferencvárosnál már kialakulhatott az elmúlt években némi Paks-fóbia, ugyancsak félig tréfásan azt a választ kapom, hogy elképzelhető...

Hát, azért azt nem gondolnám, hogy a Fradinak bárkivel szemben is komplexusai lennének a magyar mezőnyben – vált komolyra. – De az biztos, hogy a mi játékunk nem tetszik nekik. 

Anélkül nem fejezhetjük be a beszélgetést, hogy ne esne szó Tóth Barna terveiről.

A terveim? Még jó pár évet szeretnék ezen a szinten focizni – jelenti ki. – Az álmaimban benne van a válogatottság, bevallom, állandóan erre gondolok. A Fradit és a Puskás Akadémiát is Pakson fogadjuk, szóval, ez is kedvez nekünk. És az is biztató, hogy tavasszal még nem kaptunk ki, öt győzelem és két döntetlen a mérlegünk kilenc körrel a befejezés előtt. 

Talán Barnának is köszönhetően manapság teljesen egyértelműen a futball az első számú sportág Pakson, ami persze nem volt mindig így, amikor a kosarasok az NB I kiemelkedő csapatának számítottak. 

Háromezer-ötszáz a nézőátlagunk, ami egyáltalán nem rossz, a Fradi ellen pedig megtelik az aréna. Szeretünk itt lakni Pakson a feleségemmel, olyan ez a város, mint egy kis ékszerdoboz.

Na, ezt még sohasem hallottam Paksról. De ha a góllövőlista második helyezettje mondja, akkor biztos így van...

(Borítókép: Barbara Gabriella / PAKSI FC)