Villa mehet a Realba C. Ronaldo helyett
További Átigazolások cikkek
A Real Madrid (és persze Calderon elnök) hófehér mundérján márpedig nem eshetik folt. Ha ők egyszer azt mondják, hogy jön C. Ronaldo, akkor a portugál akkor is fehérben folytatja, ha Ferguson a legmagasabb torony legfelső szobájába záratja a játékost. Ha pedig valamilyen furcsa oknál fogva mégsem, akkor a Realnak azonnal tettekkel kell bizonyítania igényes, az ilyesmihez nem szoktatott szurkolói felé, hogy igenis a világ legnagyobb klubja.
Ferguson márpedig határozottan kijelentette: ha el is engedik a játékost, a Realba biztosan nem mehet, eltökéltségét látva pedig a madridi vezetőség nagy dilemma elé került: hajtsák tovább a portugált, kockáztatva ezzel a mostaninál is komolyabb pofára esést, vagy próbáljanak inkább valaki olyat becserkészni, aki hasonlóan nagy név, mint C. Ronaldo, de legalábbis majdnem annyiba kerül?
Eto’o logikus választás, hiszen egyrészt a Barcelonától igazolni mindig bizsergető érzés, ám a kamerunit gyűlölik a szurkolók, ráadásul élő szerződése van, tehát a katalánok annyit kérnek érte, amennyit nem szégyellnek (Begiristain információink szerint az elmúlt tíz évben nem pirult el egyszer sem, így nem meglepő, hogy 150 millió euróban jelölte meg Eto’o kivásárlási árát).
Mai hír, hogy a Real új célpontja nem más, mint a spanyol válogatottat Európa-bajnoki címre vezető csatár, David Villa. A helyzetet bonyolítja, hogy a csatár a Valencia alkalmazottja (az egy bajnokságban induló csapatok nehezebben egyezkednek egymással sztárjaik sorsáról), viszont legalább jó drága, a 40 millió eurós ár pedig már elég magas ahhoz, hogy a Real presztizsvesztesség nélkül kihátráljon a Ronaldóért folyó huzavonából.
Más kérdés, hogy a Realnak semmi szüksége nincs Villára, és ez még akkor is igaz, ha valószínűleg a játékos nagyon jól érezné magát Van Nistelrooy mögött játszva. Ilyen második csatára azonban van a madridiaknak, nem is egy, így bár arra tökéletes lenne, hogy ő legyen a Real átigazolási szezonjának nagy durranása, ezt a nagy halom pénzt sokkal értelmesebben is elkölthetnék Calderonék.
Ha már Eto’o szóba került, említsük meg a Lyon újsütetű érdeklődését a kameruni csatársztár iránt. A hír nem annyira izgalmas, mint elsőre tűnik, hiszen a Lyon vezetősége szinte biztosan nem engedhet meg magának egy olyan magas fizetési igényű játékost, mint Eto’o, akiről pedig az derült ki, hogy a pénzt tekinti elsőszámú motivációs tényezőnek. Nem látjuk a metszetet, ugyanakkor a francia csapat már nagyon régen megérdemelne egy hozzá hasonló kvalitású centert.
Osztozik a pénz feltétlen szeretetében a kamerunival a Roma középpályása, Aquilani is. Az olasz válogatott játékos fizetési igénye (2.5 millió) és a Roma által ajánlott bár (1.3 millió) között tátongó űrbe vetette bele magát a Juventus, mely egyrészt 3.2 millió fizetést ajánl Aquilaninak, másrészt 25 milliót adna érte a Romának. Az év olasz igazolása lenne.
Ahogy már jeleztük, Muntari visszatér Olaszországba (a hírek szerint fizikai valójában már meg is tette, mikor orvosi vizsgálatra megérkezett Milánóba), az Inter közleménye szerint már magával a játékossal is megegyeztek, így már csak orvosi akadálya lehet, hogy a középső középpályás aláírja ötéves szerződését Mourinho csapatával.
Röviden néhány további hír: a Fiorentina Burdissóval kívánja pótolni az Atléticóhoz távozott Ujfalusit, a Roma Mutu helyett ismét Julio Baptistát támadja, a Juventus lehet, hogy mégis elengedi Trezeguet-t, ám akkor azonnal lecsap Huntelaarra, Pizzaro elhagyja a Chelsea-t és a River Plate-hez igazol, a Zenit pedig állítólag Reyest szeretné leigazolni.