Az olaszverés lenne olyan, mint a vb-bronz
A magyar U21-es, egyben olimpiai válogatott péntek délután 16 órakor Olaszországgal játszik Európa-bajnoki selejtezőt. A sorozat felénél a meccs még nem dönt semmiről, de nagyon fontos lenne a győzelem, mert a walesiek megléptek a csoport többi tagjától, a győri győztes feljebb jöhet a britekre, a vesztes leszakad.
Bő egy hónappal ezelőtt az egy évvel fiatalabbak világbajnokságán elképesztően izgalmas meccsen 3-2-re legyőztük Olaszországot. A pénteken pályára lépő csapatok közül a magyar emlékeztet majd az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett csapatra, az olaszoknál viszont csak 2-3 játékos lesz az egyiptomi csapatból. Olaszország rosszul kezdte a sorozatot, ha Magyarországon kikapnak, a csoportkör felénél öt pontra kerülnek a továbbjutástól.
A magyar válogatottban mindenki játékra kész, a megfázása miatt kevesebbet edző Gosztonyi András is bevethető. Az egyiptomi U20-as csapatnál erősebbnek tűnik az U21-es válogatott, hiszen a keret tagja az ősz felfedezettje, a debreceni Varga József, az NB I. góllövőlistáján is előkelő helyen álló MTK-s Lencse László, és az Egyiptomból csapata, a Newcastle United rugalmatlansága miatt hiányzó Kádár Tamás is.
A magyar U21-es válogatott kerete
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Megyeri Balázs (Ferencváros), Kovácsik Ádám (Reggina Calcio)
Védők: Lázár Pál (Videoton FC), Pintér Ádám (MTK Budapest), Debreceni András (Budapest Honvéd), Kádár Tamás (Newcastle United FC), Szabó János (Paks), Zámbó Bence (Győri ETO FC)
Középpályások: Vadnai Dániel (MTK Budapest), Margitics Andor (Újbuda TC), Koman Vladimir (AS Bari), Varga József (DVSC-TEVA), Elek Ákos (Videoton FC), Gosztonyi András (MTK Budapest), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Szakály Dénes (Videoton FC), Varga Roland (Brescia Calcio),
Csatárok: Németh Krisztián (AEK Athén), Simon András (Córdoba FC), Lencse László (MTK Budapest)
Egervári Sándor arra törekszik, hogy az erős keret képes legyen hozni az Egyiptomban látott erényeket, a szövetségi edző szerint csak a győzelem elfogadható, döntetlennel nem lenne elégedett.
Az egy hónappal ezelőttihez képest jóval nehezebb feladat áll a magyarok előtt, ez egy egészen más olasz válogatott lesz. A védelem két szélén a felnőtt szinten folyamatosan Serie A-meccseken edződő Lorenzo De Silvestri, Daniel Santon kettős kezd, középen a Juventus felnőtt keretével edző Ariaudo, és a nigériai származású Ogbonna játszhat.
Andrea Poli (Koman Vladimir egykori sampdoriás csapattársa), az U20-asoknál is jól játszó Mustacchio, és a Reggina fedezete, Barilla játéka valószínű, mert jó esély van rá, hogy az olaszok három csatárral fognak támadni. Az Inter támadóját, Mario Balotellit nem kell bemutatni, előtte a szintén genovai Marilungo, és a Manchester Unitednél egyre több szerepet kapó Macheda játszhat. Valószínűleg a padon kezd a Chelsea tartalékcsapatának gólkirálya, Borini (az olaszokról bővebben).
A 3. Eb-selejtezőcsoport
1. Wales 5 mérkőzés/13 pont2. Magyarország 3/6
3. Olaszország 3/4
4. Luxemburg 6/4
5. Bosznia-Hercegovina 3/1
Következik:
11.13.: Magyarország-Olaszország
11.17.: Olaszország-Luxemburg
11.18.: Bosznia-Hercegovina-Wales
Egy-egy komoly botláson már mindkét csapat túl van, sőt, az olaszok igazából már kettőn is: a magyarokhoz hasonlóan kikaptak Walesben, és csak döntetlent játszottak Bosznia-Hercegovina ellen. A bosnyákokat három meccsen szerzett egy pontjuk ellenére sem szabad lebecsülni, az ellenük szerzett pontok nagyon értékesek lehetnek. Wales két meccsel többet játszva hét ponttal vezet a magyarok előtt, a britek idei utolsó csoportmeccsüket Boszniában játsszák jövő hét végén.
Az U20-as válogatott hőstettei miatt a közvélemény felfokozott hangulatban várja a pénteki meccset, de tudni kell, hogy ez az olasz válogatott korosztályában a világ legjobbjai közé tartozik. A pontszerzés is szép eredmény lehet, a győzelem pedig bravúr. Legalább akkora, mint az U20-as világbajnoki bronzérem, tehát messze nem lehetetlen (a SportGézán élő, szöveges közvetítés lesz a mérkőzésről).