A Paks második helyével Európa Liga induló
A Paks háromgólos győzelmet aratott a vendég Vasas felett a labdarúgó Monicomp Liga 29. fordulójában, ezzel biztosan ezüstérmes és története során először kijutott a nemzetközi kupaporondra.
Kis Károly vezetőedző Ligakupa-győztes csapata jelenleg hét ponttal előzi meg a harmadik Ferencvárost, előnye pedig behozhatatlan, mert a fővárosiak a hátralévő két mérkőzésükön maximum hat pontot szerezhetnek.
Az már korábban eldőlt, hogy a Videoton FC a bajnok, ezáltal pedig a Magyar Kupa-döntős ellenfele, a Kecskemét is indulhat az Európa Liga-selejtezőjében. Az utolsó kiadó EL-helyet a bajnoki harmadik szerzi meg.
Nagy volt a tét a Paks számára: egy győzelem bajnoki ezüstérmet és nemzetközi kupaindulást jelenthetett. Talán emiatt játszott a szokottnál visszafogottabban a zöld-fehér együttes, a Vasasnak több lehetősége is volt. A szünetre mégis a Paks mehetett előnnyel pihenni: Böde szezonbeli tizenegyedik gólja két perccel a játékrész lefújása előtt született meg.
A második félidőben a Paks sorra dolgozta ki a helyzeteket, és a kiválóan futballozó Böde Dániel vezérletével fölényes győzelmet arattak.
Monicomp Liga, 29. forduló:
Paksi FC - Vasas-Híd 3-0 (1-0)Paks, 2500 néző, v.: Bognár
gólszerző: Böde (43., 68., 71.)
sárga lap: Magasföldi (46.), Sifter (58.), illetve Kovács G. (56.), Nagy P. (77.)
Paks:
Csernyánszki - Heffler T., Éger, Fiola, Báló - Sifter, Sipeki (Mészáros I., 44.) - Magasföldi, Böde, Csehi (Szabó J., 89.) - Kiss T. (Haraszti, 89.)
Vasas:
Németh G. - Kulcsár D., Mileusnic, Gáspár J., Présinger - Rezes (Lázok, a szünetben), Lisztes, Kovács G., Arsic (Beliczky, 62.), Nagy P. - Ferenczi