A Honvéd ellen mutatkozik be az új Fradi-edző
A veretlenül listavezető Budapest Honvéd ellen mutatkozik be a Ferencváros kispadján a kedden kinevezett vezetőedző, a holland Ricardo Moniz a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójában.
A zöld-fehéreknél hétfőn, az ősi rivális Újpest otthonában elszenvedett 2-1-es vasárnapi vereség után közös megegyezéssel bontották fel Détári Lajos szerződését. A Ferencváros egy győzelem mellett, két döntetlent és egy vereséget könyvelhetett el eddig a bajnokságban, míg szombati ellenfele csak múlt héten, hazai pályán a Paks ellenében hullajtott el két pontot.
A bajnoki címvédő Debrecen - amely csütörtökön a belga Bruges együttesét látja vendégül az Európa Liga selejtezőjében - a még nyeretlen Pápát fogadja, míg a legutóbbi szezonban ezüstérmes Videoton - amely a török Trabzonspor vendége lesz az EL-ben - a veretlen Haladást látja vendégül.
A múlt heti derbin győztes Újpestre újabb fővárosi rangadó vár, az egyéves másodosztályú szereplést követően visszatért, jelenleg veretlen MTK otthonába látogat. A forduló pénteki nyitómérkőzésén két nyeretlen csapat, a Paks és az újonc Eger találkozik.
Az 5. forduló programja:
Péntek:
MVM Paks-Egri FC 17 ó, v.: Vad II
MTK Budapest-Újpest FC 19 ó, v.: Becséri
Szombat:
Ferencváros-Budapest Honvéd 14 ó, v.: Iványi
Győri ETO FC-Kecskeméti TE 16 ó, v.: Szilasi
Kaposvári Rákóczi - PMFC-Matias 16 ó, v.: Farkas Á.
Diósgyőri VTK-FGSZ Siófok 18:30 ó, v.: Berger
Vasárnap:
DVSC-TEVA - Lombard Pápa Termál FC 16:30 ó, v.: Takács
Videoton FC-Haladás Sopron Bank 18:30 ó, v.: Andó-Szabó
A tabella:
1. Budapest Honvéd 4 3 1 - 7-4 10 pont
2. DVSC-TEVA 4 3 - 1 9-5 9
3. Haladás Sopron Bank 4 2 2 - 8-3 8
4. MTK Budapest 4 2 2 - 6-2 8
5. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 4-3 7
Videoton FC 4 2 1 1 4-3 7
7. Győri ETO FC 4 2 1 1 7-8 7
8. Kaposvári Rákóczi 4 2 - 2 5-6 6
9. Ferencváros 4 1 2 1 6-4 5
10. PMFC-Matias 4 1 2 1 5-5 5
11. Újpest FC 4 1 1 2 5-6 4
12. MVM Paks 4 - 3 1 7-8 3
13. Kecskeméti TE 4 - 2 2 4-6 2
14. Lombard Pápa Termál FC 4 - 2 2 2-7 2
15. Egri FC 4 - 1 3 4-8 1
16. FGSZ Siófok 4 - 1 3 3-8 1