Nem kabarét, Afrika-kupát kell most nézni

Január 21-én, azaz szombaton rajtol a 28. Afrika-kupa, Gabon és Egyenlítői-Guinea közös rendezésében. Kamerun, Nigéria és a legutóbbi három tornán győztes Egyiptom sem lesz ott, de mi ettől függetlenül nézni fogjuk. Hogy miért? Mert egy jól sikerült afrikai futballmeccs páratlanul izgalmas, egyben rendkívül vicces is tud lenni. Olyan tényleg csak a fekete kontinensen van, hogy egy csapat az utolsó négy percben három - teljesen röhejes - gólt lő az egyébként házigazda ellenfélnek, amivel ki is egyenlít, aztán persze megnyeri a tizenegyespárbajt is. Csillogás, bukás, bunda: következzék az afrikai futball esszenciája.

Hogy képben legyünk az afrikai futballról - a tényleg klasszisjátékosaikról, Milláról, Drogbáról, Eto'ó-ról nem megfeledkezve -, három dolgot dolgot érdemes kiemelni, amiből kettőről a legtöbb olvasónak érthetően fogalma sincs, de jól mutatják az afrikai labdarúgás helyzetét.

Nigériai aranyérem az atlantai olimpián

Az afrikai játékosokat szokás azzal vádolni, hogy nincs eszük, csak mennek előre, és bár láthatóan van labdaérzékük meg jó fizikumuk, de ha nem képesek arrafelé szaladgálni a pályán, amerre az edzőjük mondja, akkor minden hiába. Egy szóval: ha taktikailag nulla vagy, hiába tudsz jól cselezni, mehetsz a levesbe.

Lássuk be, ez a vélemény nem teljesen alaptalan. Ott vannak viszont a kivételek, mint például a nigériai válogatott 1996-os olimpiai aranyérme. Kanu, Oliseh, Jay Jay Okocha, Ikpeba, Amunike, Babayaro, mind-mind olyan nevek, amiket nem csak azért fújtunk kívülről, mert nagyon hülyén hangzanak, hanem azért is, mert ezek a játékosok tényleg klasszisok voltak. A '94-es világbajnokságon is jól szereplő csapat az olimpián többek közt a Ronaldóval, Roberto Carlosszal, Bebetóval felálló brazilokat is kiejtették (méghozzá milyen meccsen), hogy aztán a döntőben az argentínokat is elverjék, Crespóval, Zanettivel, Ortegával, Claudio Lopezzel a csapatban. Az már más kérdés, hogy az igazi áttörés sosem jött össze - mivel a világbajnoki címre is esélyesnek tartott csapat a '98-as francia világbajnokságon az elvárásokhoz képest leszerepelt, majd szépen lassan szétszéledt -, de az a csapat akkor és ott bizony minden olyat tulajdonságnak ellentmondott, ami az első bekezdésben szerepel.

Szóval, ha valamit igazán szeretünk az afrikai futballban, akkor az a szép és látványos futball, ami ha fegyelmezettséggel párosul, tényleg elbűvöli a nézőt. Ehhez hasonlót sem láttunk azóta (Kamerun és Milla 1990-ben már egyszer közelített, aztán 2000-ben Nigéria után második afrikai országként ők is megnyerték az olimpiát) és nem is áll úgy a helyzet, hogy fogunk látni, de azért reménykedni lehet.

A leghülyébb meccs: Kongói Demokratikus Köztársaság - Burkina Faso 4-4

1998-ban Burkina Faso rendezte az Afrika-kupát. Szinte az összes meccs Ouagadougouban volt, amit valószínűleg egyetlen ember sem képes kimondani, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a csapat a bronzéremért játszott.

A meccs úgy alakult, hogy a 86. percben már 4-1-re mentek a hazaiak, világos volt, hogy itt már nem lesz csoda. Aztán valahogy mégiscsak lett, és az a négy perc legalább olyan mértékben jellemző az afrikai futballra, mint hogy Nigéria 1996-ban megverte a világot. A kongói Kasongo még abban a percben szépített: Diarra kapus egy teljesen veszélytelen beadást dobott oda elé (2-4). A hazaiak taktikai érettségét jól bizonyítja, hogy a középkezdés után nem megtartani akarták a labdát, hanem agyatlan módon egyből előrevágták, hogy aztán a kongói kapus kirúgásából újabb röhejes gólt szerezzen az ellenfél (3-4). Aki látta ezt a meccset élőben, biztosan érezte, hogy jönni fog a következő, bármilyen hihetetlen volt az egész, akkor már nem történhetett máshogy. Jött is, az utolsó percben Mungongo fejelt be egy beadást. A hazai kapus mozdulatait nézve nem is lehetett ez más, csak is bunda, de miért bundázná meg egy válogatott a bronzmeccsét a hazai rendezésű kontinenstornán? Ezek után nyilvánvaló volt, hogy a tizenegyespárbajt is a kongóiak nyerik, így is lett. Az utolsó négy percben három teljesen irreális gólt lőttek a kontinens legrangosabb tornájának bronzmeccsén (két éve is volt hasonló). Voltak már nagy visszatérések Európában is, de ez a végjáték teljesen más szint.

A két legnagyobb bunda

2007-ben az FC Naniának és a Great Marinersnek volt esélye feljutni a ghánai első osztályba, a jobb gólarány döntött köztük. A Nania végül 31-0-ra, a Mariners csak 28-0-ra nyert az osztályozón, így előbbi jutott fel. A két végeredmény az afrikai szövetségnek is feltűnt, főleg úgy, hogy mindkét meccs félideje 1-0 volt. A Nania ellenfele hét emberrel fejezte be a meccset, a beszámolók szerint a középkezdés után szinte csak hátrafelé rúgdosták a labdákat, fél óra alatt 29 gólt kaptak.

Az egészben az a legviccesebb, hogy a Nania alapítója és irányítója a kontinens legjobb játékosának háromszor megválasztott Abedi Pelé volt, akit aztán jól meg is büntettek. Ő azzal védekezett, hogy nincs semmilyen bizonyíték a bundára, meg hogy ezzel az erővel a 7-1-es Manchester United-Roma BL-meccs is bunda volt.

Ilyen összetevőkből áll tehát össze az afrikai futball. Kaotikus, de minden elemében szórakoztató és látványos, egy szóval: kihagyhatatlan. A bevezető után rövidesen érdekes, izgalmas posztok jönnek majd magáról a tornáról is.