Borkai újraindul a MOB-elnökségért
Borkai Zsolt továbbra is a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke akar lenni, újraindul a posztért.
„Biztos, hogy el fogok indulni az elnöki pozícióért a jövő évi tisztújító közgyűlésen, a tagság dönt. Komolyan gondolom, hogy végig tudom csinálni az újabb terminust is, ha megválasztanak." - nyilatkozott az 51 éves sportvezető az MTI-nek.
„Amikor MOB-elnök lettem, olyan tevékenységet vállaltam, amilyenbe január elsejétől is belekezdünk. Tulajdonképpen semmivel se más, ezért számomra nem furcsa a mostani helyzet" - jelentette ki utalva arra, hogy a sporttörvény módosításával a sportirányítás szervezeti rendszere megváltozott formában működik tovább január elsejétől.
A MOB eddigi tagozatai önálló köztestületként, külön alapszabállyal, saját vezetőséggel működnek tovább. A MOB eddigi jogosultságait jelentős mértékben elveszíti, alapfeladatainak döntő része, így a pénzelosztó szerep is visszakerül az állami sportirányításhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportállamtitkárságához.
„Változatlanul együtt tudunk dolgozni a Szabó Tünde vezette sportállamtitkársággal, amellyel számos egyeztetés után komoly konszenzusra jutottunk, még olyan kényes kérdésben is, mint munkatársaink jövője. A nálunk tevékenykedő szakemberek közül többnek a feladatköre megszűnt, de sikerült megállapodni arról, hogyan tudjuk közösen tovább foglalkoztatni őket. Hatvan felett volt a létszámunk, most mintegy húsz fővel dolgozunk tovább." – fogalmazott Borkai Zsolt, aki 2010-től irányítja a MOB-ot.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen
Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.
február 8., 19:28
- Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait
A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.
február 9., 07:37
- Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin
Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.
február 8., 23:17
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben
A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.
február 9., 08:36
- Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira
Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.
február 9., 09:10
- Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához
Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.
február 8., 20:48
- Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert
A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.
február 8., 18:24
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Sport
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!
Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.
február 8., 07:03
- Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában
Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.
február 8., 19:08
- Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak
Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.
február 9., 11:02
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
30 perce
- Címlapon
Orbán Viktor: Ez a háború nem Ukrajnáról szól, stratégiai oka a NATO bővítése
A magyar miniszterelnök Dubajban vett részt az első Tucker Carlson-csúcstalálkozón.
tegnap, 20:46
- Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat
Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.
február 8., 06:22
- Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet
Az új sztár neve Jhon Duran.
február 8., 07:35
- Sport
Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában
A harmadosztályú Leyton Orient nagyon megszorongatta Pep Guardiola csapatát.
február 8., 15:13
- Sport
Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti
A MÖSZ új elnöke szerint mindenki tisztában volt a fenyegető veszély mértékével.
február 8., 14:32
- Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
tegnap, 14:24
- Címlapon
Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás
Napos, többnyire száraz idővel indul a hétvége.
34 perce
- Sport
Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását
A csapat jelenleg az élvonal 12. helyén áll.
február 8., 13:12
- Sport
Tovább terjeszkedik a világ legkeményebb ligája, újabb országban debütál
A rekordbajnok fellépésével mutatkozik be a helyszín.
február 8., 11:15
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Címlapon
Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán
Egy játékos sikeresen eltalálta a számokat.
tegnap, 21:45
- Címlapon
Királyi családok és New York divatházai is rajongtak a magyarok stílusáért
A több száz éves mintákért, amiket itthon mindenki ismer.
tegnap, 20:11