Bodo, majd Vas próbálkozott, de hát alig marad tér a helyzetekre. A szlovének nagyon megérezték ennek a meccsnek a jelentőségét, sajnos mi nem. A gól után kapuscsere, Bálizs jött Vay helyére.
Szerencsére vége a mészárlásnak. Semmi közünk nem volt ma ehhez a meccshez, nem csak a 0-6 miatt. Egyik harmadban sem sikerült gyakorlatilag semmit sem megvalósítani az elképzelésekből.
Ezt talán sosem vártuk már ennyire. 10-ből tizedszer is kikapunk a hoki-vb-n Szlovéniától. Ez a világbajnokság eddig messze elmarad a várakozásoktól. De van ilyen.
Évek óta a szlovén válogatott gerincét adó, első és második soros sztárok mondták le a tornát sérülések, fáradtság miatt, mint a már említett Jan Mursak, Ales Music, Mitja Robar, Jan Urbas, Ziga Jeglic, Ziga Pavlin és Rok Ticar. A hiányuk még egyenként is súlyos veszteségnek számítana, nem hogy így együtt.
Kicsit off, de szünet van most, belefér. Furcsa látvány volt, ilyet még talán soha nem láttam. Éppen a szállás felé tartottam vissza, amikor azt láttam, hogy az egyik sugárúton, végeláthatatlan sorokban (akár ezren is) vonulnak az (építőipari)munkások. Először arra gondoltam – mivel az elnöki palota felé tartottak – hogy tüntetés lesz, de az itt Kazahsztánban teljesen elvetélt ötlet. Aztán rájöttem, hogy átvezényelték őket, ezért vonultak, kb. 3-4 ezren A-ból B-be. Néha meg-meg álltak egy mini ABC előtt, de nem az úgynevezett „csillagvizsgálóért”, hanem tejet, élelmet vettek, és a megszokott rendben mentek tovább. A szállításukkal nem nagyon bajlódtak, igaz, a munkások között első ránézésre kevés volt a kazah. Hiába, a munkaerő-átcsoportosítás, és a teljes foglalkoztatottság itt már régóta csúcsra jár.
Az mindenféleképp történelmi lesz, hogy olyan még soha nem volt, három szlovén játékos is magyar csapatból érkezett a vb-re: Anze Kuralt a Fehérvár AV19, Ziga Pance a DVTK-Jegesmedvék és Andrej Hebar az Újpest hokisa.
Elkapja, majd kidobja (elejti) a korongot. Majdnem veszély lett belőle. Valahogy mentálisan nem vagyunk ott ezen a meccsen. Gólokat kell ütni, hogy a végén minitabella lesz, ne álljunk nagyon rosszul.
A második harmadban, de amíg a szlovének ebből három gólt ütöttek, addig mi semmit. A semmit úgy kell érteni, hogy a támadójátékunk az eddig majdnem a nullával ér fel. Nem tudni, mi van a fejekben, de a vb eddigi leggyengébb játékát sikerült eddig nyújtani 40 perc alatt.
A szlovén kapu előtt, Gracnar egyszer lábbal védett, de képtelenek vagyunk valami komolyabb helyzetet kialakítani, Bartalisnak volt egy emelése, az is mellé.
Bodo, majd Vas próbálkozott, de hát alig marad tér a helyzetekre. A szlovének nagyon megérezték ennek a meccsnek a jelentőségét, sajnos mi nem. A gól után kapuscsere, Bálizs jött Vay helyére.
Fel már nem jutunk, az egészen biztos. Sőt. Még bajba is kerülhetünk. Magyarország és Szlovénia fog 3-3 ponttal állni, ha marad a négygólos különbség, akkor a szlovénok megelőznek minket, ők a negyedikek, mi az ötödikek. Litvánia 0 pontos. Szombaton ha Litvánia megveri Dél-Koreát, akkor van az igazán nagy baj, mert akkor már a litvánok is előttünk lesznek. De ha a litvánok kikapnak, akkor még mindig ott van nekik a vasárnapi, szlovénok elleni meccs. Nekik már egy gólos siker is azt jelenti, hogy ők maradnak bent és mi esünk ki. Kivéve, ha megverjük a vb zárómeccsén Kazahsztánt. Erre (se) vegyük mérget.
Ograjnesek lőtte rá, előtte nem sokkal a vállával védett a magyar kapus. Túl sok teret hagyunk a szlovénoknak, de legalább kiegészültünk és ezt az emberhátrányt is kivédekeztük.
A szlovén új hullám egyik legjobbja. 20 éves, a Mariborban nevelkedett. 16 évesen már a svéd utánpótlás elitligában, a Leksandban hokizott, ekkor már U18-as válogatott volt. Lehúzott egy idényt a kanadai junior ligában, majd a Pittsburgh Penguins framcsapatához, a Wilkes-Barre/Scranton Penguinshez került, amikot a Pittsburgh 2017-ben, az ötödik körben draftolta. Az előző idényben is a QMJHL-ben szerepelt, de az AHL-ben is kapott két meccset.
Egyszerűen képtelenek voltunk felszabadítani, Vay a jégen feküdt, a védők nem tudták kiütni, Drozg pedig behúzta a kapusunk felett. Ez már tetemes. Négy védőnk nézte, ahogy Drozg behúzza, ennél azért határozottabbnak kell lenni a kapunk előtt.