Ha hulla vagyok, megköszönöm az edzőmnek

KKS 9911
2019.04.06. 13:09
Szeged ismét világbajnokságot rendez augusztusban, a kajakosok és kenusok már nagy erőkkel készülnek, a téli pihenő után ilyenkor szerzik vissza vízbiztonságukat, csiszolják technikájukat, alapozzák meg állóképességüket, amire már a májusi válogatón nagy szükség lesz. A válogatott jelentős része Dél-Afrikában edzőtáborozik, meglátogattuk őket. Első rész.

Kárász Annát a hazai kajakozás legnagyobb ígéretének tartották, már 21 évesen volt esélye a válogatókon, hogy kijusson a 2012-es olimpiára, de lemaradt Londonról.

Utána töretlennek tűnt a fejlődése:

  • 2014-ben a világbajnok női kajaknégyes tagja lett.
  • 2015-ben legyőzte a válogatókon többször is Kozák Danutát.
  • Még abban az évben a milánói világbajnokságon ezüstérmes lett 500-on és 200-on is.

Egy évre rá ugyan vállfájdalmakkal küszködött az olimpiai válogatókon, összeszorította a fogait és jól szerepelt, a riói olimpián mégsem vehetett részt, holott korábban az első és a harmadik pozícióban is ült már a világbajnok hajóban, ami a sokoldalúságát jelezte. A 2012-es lemaradás nem érintette meg, a riói távolmaradás annál inkább, mert reálisnak gondolta, hogy a legjobb négy között ott a helye.

Miután Rio kimaradt, amilyen gyorsan lehetett, megműtötték a vállát – Gulyás Károly végezte az operációt –, hogy minél hamarabb felépüljön. 2017-et lényegében a megfelelő regeneráció miatt el is engedte, a 2018-as év viszont ismét az övé lett.

Párosban és négyesben egyaránt világbajnoki aranyat szerzett.

De ne szaladjunk ennyire előre. Kárász 2010-ben igazolt át Szegedre Dunaújvárosból, a városban járt egyetemre, ezért ő hazai pályán versenyezhetne az augusztusi vb-n.

„Nem úgy lettem kajakos, hogy már egészen kis koromban elterveztem, a világ legjobbja vagy olimpiai bajnok szeretnék lenni. Még 2010-ben is vívódtam, hová menjek továbbtanulni.

Amikor be kellett adni februárban a jelentkezési lapot, az utolsó napokban döntöttem el: Szegedre megyek, mert ott a tanulás mellett kajakozhatok is. Az építészmérnöki pálya is nagyon tetszett és vonzott, de olyan szak nem volt a városban, így a közgázt céloztam meg nappalin, ahová fel is vettek.

Szóval, vívódtam kicsit. Dunaújvárosban a kenus fiúkkal versenyeztem, ahogy az szokás, és amikor lehagytam őket, fokozatosan alakult ki bennem, hogy egyre többet és többet kihozhatok a karrieremből. Szegeden testközelből láthattam Janics Natasát, de én akkor még fel sem fogtam, mit jelent azon a szinten kajakozni, amin ő, de nagyon élveztem, nem volt nyomás rajtam.”

Már a kisebb sikerek után is meg kellett küzdenie a jelzőkkel, amiket ő túlzónak érzett. Szegeden rögtön Janics utódjának kiáltották ki. Amikor 2015-ben megnyerte a válogatót – nem érezte berobbanásnak a sikerét –, akkor ő lett az újságokban a kajakkirálynő. Úgy véli, egyik titulusra sem szolgált rá, ő inkább a saját maga útját szeretné járni, és csak szimplán nagyon jó kajakos lenni.

Kárász a világbajnoki aranyai ellenére úgy gondolja, hogy

a nagybetűs versenye akkor volt, amikor 2015-ben le tudta győzni Kozákot a hazai válogatón.

Azt egy tökéletes pályának tartja, a megfelelő izgalom volt csak benne, a rajtja, a sebessége, a vízfogása olyan volt, ami egy ilyen győzelemhez kell.

A vb-ről két ezüsttel térhetett haza, egyéniben ugyan nincs jobb eredménye, mégsem jó élménye az a verseny, mert túl nagy volt a távolság közte és az első helyen célba érő új-zélandi olimpiai bajnok, Lisa Carrington között. Kívülről nézve szép a második hely, de neki belülről nem, mert nem elégedett. A tanulságokat levonta, a hibáiból pedig tanult.

A tavalyi évről azt állapította meg, nem történhetett volna jobb dolog, minthogy a sportág legnagyobb klasszisa, Kozák Danuta párosban vele akart indulni, őt választotta. Egyszer már, 2015-ben megpróbálkoztak a párossal, de akkor elálltak ettől, Kozák pedig Szabó Gabriellával vb-aranyat nyert, majd Rióban olimpiai bajnokok is lettek.

„Ahogy összeültünk évekkel később másodjára, és mentünk egy ötszázat, érzetre sokkal jobb volt, mint a régebbi.

Szerencsére az óra is megerősítette ezt, mert nagyon jó időt értünk el. Dana nem mondott azonnal igent, hanem megnézték azt is, milyen jól mennek Gabival.

Eltelt egy nap, amikor hívott az edzőm, Simon Miklós, mert őt pedig Dana edzője hívta, hogy készüljünk közösen a válogatókra, ahonnan kijutottunk a vb-re. Emlékezetes pillanat volt, a sportág egyik legnagyobb alakjáról van szó, akinek tisztelem az eredményeit.”

Párosban nagy csatában verték az új-zélandiakat, 23 ezreddel. Kozák úgy érezte, nagyobb az előnyük, ő biztosabb volt a sikerben. Kárász egy kicsit megijedt.

Egészen pontosan nem tudtam örülni a pillanatnak. Életem egyik nagy pillanatának.

Mert ahogy célfotó lett, elmúlt a győzelem pillanata. Aztán amikor kiírták, hogy mi voltunk a gyorsabbak, megnyugodtam, de már nem jött vissza a győzelem ösztönös mámora.”

A négyes sikere még szorosabb volt, tizenhárom ezredmásodperc. Azt még bizonytalanabbnak gondolta, ott sem tudott azonnal a célba érkezés után felhőtlenül örülni, úgy látszik, azt még tartogatja neki az élet.

Kapcsolódó
Tizenhárom ezredmásodperccel lett világbajnok a magyar női kajaknégyes

Tizenhárom ezredmásodperccel lett világbajnok a magyar női kajaknégyes

Kozák Danuta már harmadik aranyát nyerte. A férfi négyes bronzérmess lett. Női kenuban olimpiai számban lett második a Balla, Takács páros.

Ahogy hazatérnek Dél-Afrikából, április végén ismét összeülnek Kozákkal, kipróbálják, hogyan siklik a hajójuk. Addig külön készülnek, igaz, a vízen gyakran találkoznak.

Kárásznak a páros a legfőbb célja az idei vb-n, mert a kvótamaximálás miatt nem lehet duplázni négyesben és párosban.

Edzője, a nemrég Angliából hazatérő Simon Miklós azt mondta róla,

igazi álom vele együtt dolgozni.

Kárász úgy kódolta ezt a jellemzést, hogy azonos hullámhosszon vannak, ugyanazt gondolják a felkészülés közben is. Jó néhányszor egy-egy javaslata megegyezik az edző elképzeléseivel.

Tényleg szereti azt, amit csinál, és ha ez a mindennapokban tükröződik, annak csak örül. 15 kilométer evezés után tért vissza valamelyik márciusi reggel, totál kifulladva, de ezt élvezi.

„Hulla voltam, és megköszöntem az edzőmnek. Szeretem feszegetni a képességeim határát, vizsgálgatni és emelgetni a fájdalomküszöböt, meddig tudok elmenni. Arra hirtelen nem is tudok válaszolni, mit nem szeretek a kajakozásban, bár mint mindenkinek, nekem is vannak rossz napjaim.

Még a nagy monotonitásban is megtalálom olykor a szépséget, a pozitívumot. Nagy eredmények nem születhetnek odaadás nélkül.

Önbizalom sincs anélkül, hogy tudnám, minden tőlem telhetőt megtettem. Amikor a fontos versenyek jönnek, ezekből kell építkeznünk. Akkor derül ki, mit tettél meg ebben a cseppet sem látványos időszakban. Sokszor nehéz a mi sportágunk, de akkor is szem előtt kell tartani, ez a dolgom. Versenyző és kajakfüggő vagyok, és szeretem azt, amit csinálok.”

Augusztus 25-én, a vb zárónapján egy boldog versenyzőnek látja önmagát, aki főszerepet játszott, aki a saját értékrendjében még előrébb lépett, és a lehető legtöbbet hozta ki önmagából.

Borítókép: Kárász Anna Fotó: Kiss József / MKKSZ

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Letartóztattak egy tinit, aki online zaklatta a BL-győztes csatár várandós feleségét

Letartóztattak egy tinit, aki online zaklatta a BL-győztes csatár várandós feleségét

Gyorsan lépett az ügyben a hatóság.

január 22., 08:28

  • Sport
Olimpiai bajnok tőrvívót javasolnak a nemzet sportolói társaságuk új tagjának

Olimpiai bajnok tőrvívót javasolnak a nemzet sportolói társaságuk új tagjának

A szavazás első körében kilenc sportolóra érkezett voks, Dömölky Lídia kapta a legtöbb szavazatot.

január 22., 11:41

  • Sport
Bánhidi Bence valódi tragédiaként élte meg a varasdi éjszakában történteket

Bánhidi Bence valódi tragédiaként élte meg a varasdi éjszakában történteket

Elnézést kértek a magyar drukkerektől.

január 22., 11:49

  • Sport
Djokovics szerint Alcaraz sokkal többet foglalkozott vele, mint saját magával párbajuk alatt

Djokovics szerint Alcaraz sokkal többet foglalkozott vele, mint saját magával párbajuk alatt

Nem tudtuk eldönteni, színházban ülünk, vagy valódi gyötrődést látunk a szerbtől.

január 22., 10:43

  • Sport
Változás a magyar válogatott keretében, nem utazik kulcsjátékosunk a sorsdöntő párharcra

Változás a magyar válogatott keretében, nem utazik kulcsjátékosunk a sorsdöntő párharcra

A szövetségi kapitány nem örül a döntésnek, de megérti és elfogadja azt.

január 22., 11:22

  • Címlapon
Rekordot hirdetett a kormány, beindították Orbán Viktor fantasztikus évének motorját

Rekordot hirdetett a kormány, beindították Orbán Viktor fantasztikus évének motorját

Soha ennyien nem voltak kíváncsiak Magyarországra.

9 perce

  • Címlapon
Kérdéseket szegeztek a miniszternek az Index cikke után

Kérdéseket szegeztek a miniszternek az Index cikke után

„Önt alighanem félreinformálták, segíteni szeretnénk néhány kérdés tisztázásában” – írták.

2 órája

  • Sport
Lewis Hamilton életében először magára öltötte a Ferrari overallját

Lewis Hamilton életében először magára öltötte a Ferrari overallját

Szokni kell a szemünknek a látványt.

január 22., 07:58

  • Sport
A győztes sportolók közül a férfi sok pénzt, míg a női sampont és tusfürdőt kapott

A győztes sportolók közül a férfi sok pénzt, míg a női sampont és tusfürdőt kapott

A szervezők magyarázatot adtak arra, miért döntöttek így.

január 22., 16:48

  • Sport
A kupabravúr után az angol másodosztályban is bemutatkozhatott Tóth Balázs

A kupabravúr után az angol másodosztályban is bemutatkozhatott Tóth Balázs

Ez a debütálás kevésbé volt sikeres.

január 21., 23:53

  • Sport
Ligetvári elképesztően csalódott, a kapitány kiakadt a hozzáálláson

Ligetvári elképesztően csalódott, a kapitány kiakadt a hozzáálláson

Rosta Miklós szerint a meccs eleji dekoncentráltság lett a magyar kézilabda-válogatott veszte.

január 22., 00:49

  • Címlapon
Két vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Két vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Ránk rúgja az ajtót a tavasz, 20 fokos meleg várható kedden.

3 órája

  • Sport
Teljessé vált a Rossi-csapat idei programja: megvannak a júniusi ellenfeleink is

Teljessé vált a Rossi-csapat idei programja: megvannak a júniusi ellenfeleink is

Előbb Svédországot fogadjuk, majd Azerbajdzsánba látogatunk.

január 22., 14:40

  • Sport
Összeverekedtek a futballisták a Barcelona drámai győzelme után

Összeverekedtek a futballisták a Barcelona drámai győzelme után

A rendőrségnek kellett közbelépnie, hogy ne történjen nagyobb botrány.

január 22., 07:09

  • Sport
Hatalmas verést kapott odahaza a sztárcsapat, évtizedek óta nem volt erre példa

Hatalmas verést kapott odahaza a sztárcsapat, évtizedek óta nem volt erre példa

A játéknap többi mérkőzésén a Pelicans klubrekordot állított fel.

január 21., 09:40

  • Címlapon
Több mint hárommilliárd forint összértékben kerültek elő magyar festmények

Több mint hárommilliárd forint összértékben kerültek elő magyar festmények

Kétségkívül az elmúlt húsz év legnagyobb felfedezései.

4 órája

  • Sport
Ujjgyakorlat a világelső számára, mindössze hat játékot bukva jutott elődöntőbe

Ujjgyakorlat a világelső számára, mindössze hat játékot bukva jutott elődöntőbe

Ezzel kialakult az Australian Open legjobb négy mezőnye.

január 22., 14:37

  • Sport
Beáldozhatja a franciák elleni meccset a magyar válogatott a kézi-vb-n

Beáldozhatja a franciák elleni meccset a magyar válogatott a kézi-vb-n

Bodó Richárd szerint nem feltartott kézzel lépünk pályára Varasdon, de a másik két meccs fontosabb.

január 21., 08:40

  • Sport
Hét meccs után is hibátlan a Liverpool, a Barcelona négyszer kapitulált a BL-ben

Hét meccs után is hibátlan a Liverpool, a Barcelona négyszer kapitulált a BL-ben

A Szoboszlaival felálló liverpooliak ezzel bebiztosították helyüket a nyolcaddöntőben.

január 21., 22:54

  • Sport
Történelem az F1-ben: első alkalommal lesz női versenymérnöke az egyik pilótának

Történelem az F1-ben: első alkalommal lesz női versenymérnöke az egyik pilótának

Tapasztalt francia versenyző munkáját fogja segíteni.

január 21., 12:58

  • Sport
Az ország legkeresettebb szakembere vállalta a lehetetlennek látszó kihívást

Az ország legkeresettebb szakembere vállalta a lehetetlennek látszó kihívást

Több mint 100 éve hiába próbálkoznak bármivel.

január 21., 11:29

  • Sport
Döbbenet és értetlenség Kenderesi Tamás jogi csapatában

Döbbenet és értetlenség Kenderesi Tamás jogi csapatában

Teljesen ellehetetlenítik a magyar úszót, aki már eddig is egy vagyont költött a perre.

január 21., 16:23

  • Sport
A franciák elleni vb-meccs előtt változás történt a magyar válogatott keretében

A franciák elleni vb-meccs előtt változás történt a magyar válogatott keretében

A szövetségi kapitány döntéséről kedden délelőtt érkezett hír.

január 21., 10:57

  • Sport
Mínusz 42 érem világversenyekről a magyar evezés 2024-es kiszállója

Mínusz 42 érem világversenyekről a magyar evezés 2024-es kiszállója

Vb-győztesek, vb-érmesek, Európa-bajnokok köszöntek el a válogatottól.

január 21., 19:36

  • Sport
Végletekig kiélezett csata után a videóbíró döntötte el a Katar–Hollandia mérkőzést

Végletekig kiélezett csata után a videóbíró döntötte el a Katar–Hollandia mérkőzést

A magyarokat megtréfáló balkániak utolsó másodperces bombával mentettek pontot a vb-n.

január 21., 17:07

  • Címlapon
Előttünk az évezred legnagyobb bravúrja, de szinte minden a magyarok diadala ellen szól

Előttünk az évezred legnagyobb bravúrja, de szinte minden a magyarok diadala ellen szól

Bánhidi Bence bízik abban, hogy nem kap „hazai pályát” az ellenfél, a szakértők könnyed horvát győzelemre számítanak.

4 órája

Neked ajánlott