Ha hulla vagyok, megköszönöm az edzőmnek

Kárász Annát a hazai kajakozás legnagyobb ígéretének tartották, már 21 évesen volt esélye a válogatókon, hogy kijusson a 2012-es olimpiára, de lemaradt Londonról.

Utána töretlennek tűnt a fejlődése:

• 2014-ben a világbajnok női kajaknégyes tagja lett.
• 2015-ben legyőzte a válogatókon többször is Kozák Danutát.
• Még abban az évben a milánói világbajnokságon ezüstérmes lett 500-on és 200-on is.

Egy évre rá ugyan vállfájdalmakkal küszködött az olimpiai válogatókon, összeszorította a fogait és jól szerepelt, a riói olimpián mégsem vehetett részt, holott korábban az első és a harmadik pozícióban is ült már a világbajnok hajóban, ami a sokoldalúságát jelezte. A 2012-es lemaradás nem érintette meg, a riói távolmaradás annál inkább, mert reálisnak gondolta, hogy a legjobb négy között ott a helye.

Miután Rio kimaradt, amilyen gyorsan lehetett, megműtötték a vállát – Gulyás Károly végezte az operációt –, hogy minél hamarabb felépüljön. 2017-et lényegében a megfelelő regeneráció miatt el is engedte, a 2018-as év viszont ismét az övé lett.

De ne szaladjunk ennyire előre. Kárász 2010-ben igazolt át Szegedre Dunaújvárosból, a városban járt egyetemre, ezért ő hazai pályán versenyezhetne az augusztusi vb-n.

„Nem úgy lettem kajakos, hogy már egészen kis koromban elterveztem, a világ legjobbja vagy olimpiai bajnok szeretnék lenni. Még 2010-ben is vívódtam, hová menjek továbbtanulni.

Amikor be kellett adni februárban a jelentkezési lapot, az utolsó napokban döntöttem el: Szegedre megyek, mert ott a tanulás mellett kajakozhatok is. Az építészmérnöki pálya is nagyon tetszett és vonzott, de olyan szak nem volt a városban, így a közgázt céloztam meg nappalin, ahová fel is vettek.

Szóval, vívódtam kicsit. Dunaújvárosban a kenus fiúkkal versenyeztem, ahogy az szokás, és amikor lehagytam őket, fokozatosan alakult ki bennem, hogy egyre többet és többet kihozhatok a karrieremből. Szegeden testközelből láthattam Janics Natasát, de én akkor még fel sem fogtam, mit jelent azon a szinten kajakozni, amin ő, de nagyon élveztem, nem volt nyomás rajtam.”

Már a kisebb sikerek után is meg kellett küzdenie a jelzőkkel, amiket ő túlzónak érzett. Szegeden rögtön Janics utódjának kiáltották ki. Amikor 2015-ben megnyerte a válogatót – nem érezte berobbanásnak a sikerét –, akkor ő lett az újságokban a kajakkirálynő. Úgy véli, egyik titulusra sem szolgált rá, ő inkább a saját maga útját szeretné járni, és csak szimplán nagyon jó kajakos lenni.

Kárász a világbajnoki aranyai ellenére úgy gondolja, hogy

Azt egy tökéletes pályának tartja, a megfelelő izgalom volt csak benne, a rajtja, a sebessége, a vízfogása olyan volt, ami egy ilyen győzelemhez kell.

A vb-ről két ezüsttel térhetett haza, egyéniben ugyan nincs jobb eredménye, mégsem jó élménye az a verseny, mert túl nagy volt a távolság közte és az első helyen célba érő új-zélandi olimpiai bajnok, Lisa Carrington között. Kívülről nézve szép a második hely, de neki belülről nem, mert nem elégedett. A tanulságokat levonta, a hibáiból pedig tanult.

A tavalyi évről azt állapította meg, nem történhetett volna jobb dolog, minthogy a sportág legnagyobb klasszisa, Kozák Danuta párosban vele akart indulni, őt választotta. Egyszer már, 2015-ben megpróbálkoztak a párossal, de akkor elálltak ettől, Kozák pedig Szabó Gabriellával vb-aranyat nyert, majd Rióban olimpiai bajnokok is lettek.

„Ahogy összeültünk évekkel később másodjára, és mentünk egy ötszázat, érzetre sokkal jobb volt, mint a régebbi.

Szerencsére az óra is megerősítette ezt, mert nagyon jó időt értünk el. Dana nem mondott azonnal igent, hanem megnézték azt is, milyen jól mennek Gabival.

Eltelt egy nap, amikor hívott az edzőm, Simon Miklós, mert őt pedig Dana edzője hívta, hogy készüljünk közösen a válogatókra, ahonnan kijutottunk a vb-re. Emlékezetes pillanat volt, a sportág egyik legnagyobb alakjáról van szó, akinek tisztelem az eredményeit.”

Párosban nagy csatában verték az új-zélandiakat, 23 ezreddel. Kozák úgy érezte, nagyobb az előnyük, ő biztosabb volt a sikerben. Kárász egy kicsit megijedt.

Egészen pontosan nem tudtam örülni a pillanatnak. Életem egyik nagy pillanatának.

Mert ahogy célfotó lett, elmúlt a győzelem pillanata. Aztán amikor kiírták, hogy mi voltunk a gyorsabbak, megnyugodtam, de már nem jött vissza a győzelem ösztönös mámora.”

A négyes sikere még szorosabb volt, tizenhárom ezredmásodperc. Azt még bizonytalanabbnak gondolta, ott sem tudott azonnal a célba érkezés után felhőtlenül örülni, úgy látszik, azt még tartogatja neki az élet.

Ahogy hazatérnek Dél-Afrikából, április végén ismét összeülnek Kozákkal, kipróbálják, hogyan siklik a hajójuk. Addig külön készülnek, igaz, a vízen gyakran találkoznak.

Kárásznak a páros a legfőbb célja az idei vb-n, mert a kvótamaximálás miatt nem lehet duplázni négyesben és párosban.

Edzője, a nemrég Angliából hazatérő Simon Miklós azt mondta róla,

Kárász úgy kódolta ezt a jellemzést, hogy azonos hullámhosszon vannak, ugyanazt gondolják a felkészülés közben is. Jó néhányszor egy-egy javaslata megegyezik az edző elképzeléseivel.

Tényleg szereti azt, amit csinál, és ha ez a mindennapokban tükröződik, annak csak örül. 15 kilométer evezés után tért vissza valamelyik márciusi reggel, totál kifulladva, de ezt élvezi.

„Hulla voltam, és megköszöntem az edzőmnek. Szeretem feszegetni a képességeim határát, vizsgálgatni és emelgetni a fájdalomküszöböt, meddig tudok elmenni. Arra hirtelen nem is tudok válaszolni, mit nem szeretek a kajakozásban, bár mint mindenkinek, nekem is vannak rossz napjaim.

Még a nagy monotonitásban is megtalálom olykor a szépséget, a pozitívumot. Nagy eredmények nem születhetnek odaadás nélkül.

Önbizalom sincs anélkül, hogy tudnám, minden tőlem telhetőt megtettem. Amikor a fontos versenyek jönnek, ezekből kell építkeznünk. Akkor derül ki, mit tettél meg ebben a cseppet sem látványos időszakban. Sokszor nehéz a mi sportágunk, de akkor is szem előtt kell tartani, ez a dolgom. Versenyző és kajakfüggő vagyok, és szeretem azt, amit csinálok.”

Augusztus 25-én, a vb zárónapján egy boldog versenyzőnek látja önmagát, aki főszerepet játszott, aki a saját értékrendjében még előrébb lépett, és a lehető legtöbbet hozta ki önmagából.

Borítókép: Kárász Anna Fotó: Kiss József / MKKSZ