Mocsai nem panaszkodik, nem szokott

2008.11.15. 11:01
Az MKB-Veszprém sorsdöntő meccset játszik vasárnap a német Flensburg otthonában, egy győzelemmel a maximális négy ponttal várhatná a következő csoportkört a Bajnokok Ligájában. Vereséggel sincs baj, de akkor még egy meccset nyerni kell. A csapat zaklatottan készült, a sérültek várhatóan visszatérhetnek. Szegeden már a KEK-re összepontosítanak.

Az idei Bajnokok Ligája-sorozat legkeményebb meccsére készül az MKB-Veszprém, hiszen a német Flensburg-Handewitt harmadik helyen áll a Bundesligában, egyszer kapott ki, egyszer játszott döntetlent, hazai pályán még nem veszített pontot. Háromszor dobott negyven gólt a dán és svéd válogatott klasszisokkal teletűzdelt csapat, a legkevesebb találatuk otthonukban 31 volt.

„Fantasztikus csapat ellen játszunk, igyekszünk nemes ellenfele lenni. Hatezer tomboló néző fogad majd bennünket, egy napja kaptam az információt, hogy már csak néhány szabad állóhely van” – vezette fel Mocsai Lajos, a bajnokcsapat edzője.

Hozzátette, a BL idei lebonyolítási rendjében újdonság, hogy a továbbjutók magukkal viszik az egymás elleni meccseik eredményét, vagyis a Veszprém már biztosan két ponttal kerül a következő körbe. (Igaz ehhez még az izlandi bajnok Haukart itthon le kell győzni.) Mivel a Flensburg egy góllal kikapott Magyarországon, győzelmi kényszerben lép pályára, amiből a Veszprém hasznot húzhat.

„Sok apró problémánk miatt zaklatottan készültünk, a sérültjeinket folyamatosan terheljük, eddig nem végeztek teljes értékű munkát. Bízom benne, hogy a több edzést kihagyó Dejan Perics ott lesz a kapuban, valamint Nikola Eklemovics is elfoglalja a helyét, és irányít. Nikola a hétközi bajnokin sem volt bevethető, fájt a bokája. Lapcsevics térde is rendetlenkedett, Gulyás Péter Achilles-ín-problémai sem múltak el. Nem szoktunk panaszkodni, ezúttal sem teszem, aki egészséges lesz, annak kell felvennie a harcot. A Flensburgnak tudtommal csak egy hiányzója van” – magyarázta Mocsai.

Elárulta, a védelem visszarendeződését – ennek óriási szerepe lesz – nem tudták hatékonyan gyakorolni, mert erre egy kapussal lehetetlen felkészülni. A nyáron igazolt fiatal Pesics szalagszakadást szenvedett, ezért csak egy kapus edzett a héten.

Mocsai videózott, a legapróbb részletekig kielemezte a Flensburg játékát, súlypontjait, mert vallja, ha képesek lesznek felkészülni és megelőzni a hazaiak támadásait, passzait, jó eredményt érhetnek el. Játékosait még a figyelemelterelő mozgásokra is felkészítette.

„Nyilvánvaló, Flensburgban évente egyszer nyer valaki, évente egyszer hoznak el abból az arénából pontot a riválisok. Hatalmas tempót és ritmust fognak diktálni, erre kell felkészülnünk. Roppant fontos az egyéni taktikai munka, nagy sebességnél kell felismerni az adódó lehetőségeket, és azt, hogyan lehet védekezni ellene.”

A szakvezető örült Ilyés formajavulásának, és a balkezes Markovicsra is fontos szerep hárulhat, a montenegrói átlövő a veszprémi meccsen is két fontos gólt lőtt, a meccs nagyon fontos szakaszában.

A másik ágon A Pick-Szeged a csoport legkellemesebb ellenfelével, a lengyel Plockkal találkozik, simán kellene nyernie, de a héten az egyébként is tekintélyes hatfős sérültlistához csatlakozott Nenad Puljezevics kapus is. Katzirz Dávid játszhat, bár neki is felrepedt a fejbőre a tatabányai bajnokin. A gondokat tetézi, hogy a térdfájdalmakkal küszködő Milorad Krivokapics belázasodott.

A Szegednek a harmadik hely megszerzése lehet a célja csoportjában, akkor átkerülhetnének a KEK-be. A Szeged másolni akarja a Veszprémet, amely tavaly nem élte meg a BL második körét, a KEK-ben viszont a legjobb lett. Szegeden is ez a terv.

A nőknél szintén a BL-ben a Győrnek a címvédő orosz Zvezda Zvenyigorodot kellene vernie, hogy életben maradjon, mert egy újabb hazai vereség végzetes lehet.

Meccsbeosztás és állások:

Férfi BL, H csoport, 5. forduló: Pick Szeged-Wisla Plock (lengyel) 17:15
Az állás: 1. HC Zagreb (horvát) 7 pont (130-104), 2. Rhein-Neckar Löwen (német) 7 (134-110), 3. Pick Szeged 2, 4. Wisla Plock 0
Vasárnap:
Női BL, A csoport, 3. forduló: Győri Audi ETO KC-Zvezda Zvenyigorod (orosz) 15:30 ó
Az állás: 1. Ikast (dán) 4 pont, 2. Zvenyigorod 2 (55-53), 3. Győri Audi ETO KC 2 (49-48), 4. Kometal Szkopje (macedón) 0
férfi BL, F csoport, 5. forduló: Flensburg-Handewitt (német)-MKB Veszprém 17:30 ó
az állás: 1. Flensburg-Handewitt 6 pont (135-103), 2. MKB Veszprém 6 (120-102), 3. Haukar Hafnarfjördur (izlandi) 4, 4. Zaporizzsja (ukrán) 0
férfi KEK, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés: PLER-Dunaferr 17 ó