A határon vagyunk, át kellene jutnunk
További Kézilabda cikkek
- Megkezdődött a jegyárusítás a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére
- A döntőben sem bírtak a norvég szupersztárokkal, hibátlanul védték meg Európa-bajnoki címüket
- A bravúrlányok tízezer darabra törnék az Európa-bajnoki bronzérmet
- Szenzáció! A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év után ismét érmet nyert az Eb-n
- Elképesztő siker! Tizenkét év után ismét Eb-bronzérmes a magyar válogatott
Szombaton a középdöntőkkel folytatódik a férfi kézilabda-világbajnokság, könnyű meccs most már nem lesz, hatványozott szerepük lesz a végjátékoknak, hiszen két éve két egygólos győzelmünk (Svédország, Dél-Korea) volt, azzal kerültünk közelebb a hatodik helyhez. Igazán éles végjátékot még nem játszottunk a svédországi vébén, ami nem feltétlenül hátrány, és ha a topfavorit franciák ellen nem is, a németek és a spanyolokkal szemben kulcsfontosságú lesz, hogyan bírja a csapat az utolsó percek stresszét.
Izland négy pontos a középdöntős csoportunkban, kifejezetten örülhetett a francia-spanyol döntetlennek, ellenben velünk, mert így nagyjából nyilvánvaló vált: nagyobb álmaink nem igazán lehetnek, a 7. helyet kell célba venni.
Kétféle úton juthatunk el oda. Az egyszerűbb: meg kell verni a németeket, négy ponttal ugyan még bajba kerülhetünk, de ez kevéssé valószínű. Két éve a németekkel játszottunk az ötödik helyért, legyőztek bennünket, a 2004-es olimpián viszont elkaptuk őket.
A másik út zűrösebb: bízni a norvégokban, akik két éve verték egy góllal a németeket. Ha most is így lenne, a többi eredmény pedig papírforma szerint alakul, és esetleg a németektől nem szerzünk pontot, akkor mindhárom csapatnak két pontja lenne. Jöhet a jövőben sokszor előkerülő minitabella, amelyen mi plusz hárommal állunk, mert ennyivel vertük a norvégokat, és ha eggyel ki is kapunk a németektől, akkor is plusz kettőre módosul az arány; a németek pedig a legjobb esetben is nullán állnak.
Ez még távoli, egyelőre nincs értelme a számolgatásnak. Ezt nyomatékosította Mocsai Lajos is, aki az osztrákok legyőzése után kifejtette, sokszor került már bajba egy csapat, ha az edzők számítgattak, csapatuk ugyanis kiesett a ritmusból, és a motivációt nem sikerült visszahozni a korábbi szintre.
A kapitány kijelentette, nem adjuk fel a franciák elleni meccset, mentalitásától ez távol áll, és ugyan még nem határozott a csapathoz most, három meccsre csatlakozó Carlos Perez bevetéséről, de gondolkodik rajta (szombat reggelig kell jelezni a cserét, az utolsókig kivár a kapitány, hpgy a franciák csak az utolsó pillanatban értesüljenek).
Perezen ugyanis nagyon sok múlik. A 39 éves átlövőnek súlya lenne a támadásoknál, lövőereje kiemelkedő, neki nem jelent akadályt egy erős és masszív fal, ha olyan formában van, átlövi tíz méterről. Ha nem menne neki, akkor is el tudja hitetni, hogy ki kell rá lépni, ami megnyitja a helyet a társaknak, elsősorban a beállóknak.
Zubai Szabolcs jó formában van, tizenhét lövésből tíz gólt lőtt. A mutatóján van mit csiszolni, de a védekezésben is megoldotta a feladatát, pedig az ellenfél átlövőjével találkozott. Ha nyitottabbá kell tenni a falat, akkor ő ideális megoldás.
A szegediek egyébként fontos erősítést jelentenek, Törő Szabolcs kilenc gólja mellett csak egy lövést hibázott, Mikler pedig bravúrok sorát mutatta be.
Perez két nap két meccset már nem fog végigbírni, jól kell beosztani az erejét, de mivel a kapitány Veszprémből ismeri, tökéletesen tisztában van a képességeivel.
Perezzel együtt tíz olyan emberünk lehet, akik képesek meccset eldönteni, és a németek elleni harcban ez a legfontosabb. A határozott és feszes védekezés lesz az alap, ennek a csapatnak ez az ereje, ahogy a szlovénok elleni pótselejtező után a norvégok elleni második félidőben is látszott. Mindkétszer 12 percet úsztunk meg kapott gól nélkül, ebből csak jól jöhetünk ki.
A németekről sok mindent hallani, állítólag nem a legideálisabb a viszony a játékosok és a kapitány, Heiner Brand között, de ők sem tudják másként megmenteni a vb-jüket, csak ha minket legyőznek, és odakerülnek a hetedik helyre. Az önbizalmuk biztosan töretlen, a védelmük sem rossz, de nincs kimagasló átlövőjük, aki - ha elfogy az ötlet és a lendület - abszolút magabiztosan gólt szerez.
Perez azért is fontos, mert a mieink lőnek legrosszabbul kilenc méterről a középdöntős riválisok közül. Ezt ellensúlyozhatja, hogy a lerohanásokat viszont a legjobb százalékban használja ki a csapat. Ehhez alapfeltétel a kapusteljesítmény, és Mikler Roland ebben az összevetésben a hatodik, többek közt a két francia (Omeyer, Karaboué) és a német Bitter áll előtte.
Figyelmeztető adat, hogy öt magyar büntető is kimaradt, egy olyan válogatottnak, amelyik a kvalifikáció határán táncol, nem szabadna hibáznia a folytatásban.
Pillanatnyilag nem egyértelmű a szabályozás, mi történik akkor, ha a másik ágon Argentína meglepetést okoz, és a legjobb nyolcba kerül. Elég valószínű, hogy a kontinensükön ők a legjobbak, ha ezt a Pán-Amerikai Játékokon megmutatják és megnyerik, azonnali kvótájuk lesz Londonra. Ez esetben viszont felszabadulhatna még egy hely, tehát a vb-nyolcadik is mehetne a pótselejtezőre. Ha pótselejtezősök közül kerül ki 2010 Európa-bajnoka, akár még a kilencedik hely is eljuttathat bennünket az olimpiai selejtezőtornára. A magyar csapat mindenesetre ezt a gondolatmenetet ismeri, Juhász István másodedző feltevésünket megerősítette.
2007-ben 9. lettünk, eredetileg most is ide várt bennünket a legkomolyabb szaklap. Tisztán látszik, nagyjából ott is vagyunk, ha viszont jön egy bravúr a németek vagy spanyolok ellen, kitörhetünk a nekünk szánt kategóriából.
Mert annál szörnyűbb nincs, mint Peking előtt, amikor vezetőhajszál választotta el az olimpiai lehetőségtől a csapatot.
A középdöntő programja:
A középdöntő menetrendje, I csoport (Jönköping):
szombat: Spanyolország–Norvégia 16:15 ó, Németország–Izland 18:30,
Franciaország–MAGYARORSZÁG 20:45
hétfő: Izland–Spanyolország 16 ó, MAGYARORSZÁG–Németország 18:15, Norvégia–Franciaország 20:30
kedd: Németország–Norvégia 16:15 ó, Spanyolország–MAGYARORSZÁG 18:30 Franciaország–Izland 20:45
A csoport állás: 1. Izland 4 pont, 2. Franciaország 3 (58-51), 3. Spanyolország 3 (54-52), 4. MAGYARORSZÁG 2, 5. Németország 0 (47-56), 6. Norvégia 0 (45-55)
II csoport (Malmö és Lund):
szombat: Szerbia–Svédország 18:15 ó, Horvátország–Argentína 18:45 ó,
Dánia–Lengyelország 20:15 ó
vasárnap: Svédország–Horvátország 18:15 ó, Argentína–Dánia 20:15,
Lengyelország–Szerbia 20:15
kedd: Horvátország–Lengyelország 18:15 ó, Szerbia–Argentína 20:15
Dánia–Svédország 20:15
A csoport állása: 1. Dánia 4 pont, 2. Argentína 2 (50-46), 3. Svédország 2 (46-48), 4. Lengyelország 2 (45-47), 5. Horvátország 1 (53-58), 6. Szerbia 1 (51-59)