A svédeket ez nem zavarta, kiharcoltak egy büntetőt.
Előbb Nagy László volt a jobbszélső és Máthé az átlövő. Lehet, ebből majd valamilyen figura lesz.
A bírók akár fújhattak volna is, nem mondhatjuk, hogy minket segítenek a játékvezetők.
Mert az iramot elnézve akkor soha nem érjük utol a svédeket. Szédületes, milyen gyorsan vezetik a támadásokat, és milyen gyorsan zárnak vissza.
Lékai pedig egyenlített.
A svédek támadnak.
De van rá esély, hogy a 2. félidőben visszatérhet a pályára.
Rohanós és változatos félidőn vagyunk túl, amelynek eredménye, 16-15 a svédeknek, nem tükrözi azt, hogy a félidő nagy részében a magyar játékosok tartották kézben a meccset.Az újonc, 19 éves Máthé Dominik nagyszerűen mutatkozott be, öt gólt lőtt, Lékai remekül irányította a csapatot, és bombagólt, illetve kínai gólt is lőtt, védekezésben pedig Nagy, Ilyés és Schuch rendre megakadályozta a svédek sikeres akcióit.
9-5-re is vezettünk, ám a félidő második felében jött a fáradtság, a lassú visszarendeződések és az emberhátrányok miatt kiegyenlítettek a svédek. Ráadásul a végén az addig jól játszó Bodó is megsérült. A második félidőben még nagyon koncentrációra lesz szükség, de egyáltalán nem reménytelen a győzelem.
Az utolsó másodpercben kaptunk gólt.
Bodó sérülése remélhetőleg nem súlyos. De ő már a harmadik átlövőnk, akit elveszítünk ezen a vb-n.