Nagy László: Egy vereség nem a világ

2019.12.01. 17:45

Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke vasárnap a női válogatott világbajnoki csoportmérkőzése után úgy fogalmazott: egy vereség nem a világvégét jelenti.

"Talán a spanyol csapat gyorsabb volt védekezésben és támadásban is, sőt védekezésben el tudták venni a mieink elől a területet, hibákra kényszerítették őket, és az így megszerzett előnyt meg tudták tartani a végéig" - mondta az MTI-nek a kumamotói mérkőzés helyszínén a korábbi kiváló jobbátlövő.

A magyar női válogatott a kazahok legyőzése után 29-25-re kapott ki a spanyoloktól az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének második fordulójában. Nagy László úgy fogalmazott, jó kezekben vannak a lányok, tudják, mi lesz a dolguk a folytatásban, ezért nincs szükség az ő lelkesítő beszédére vagy tanácsaira.

A tanulságokat le kell vonni, egy vereség nem a világvégét jelenti, a reális célok még előttük vannak. Ha lesz rá alkalmam és lehetőségem, akkor a mérkőzés helyszínén vagy a szállodában örömmel meglátogatom őket

- mondta.

A spanyol Ainhoa Hernández Serrador kapura dob a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságon játszott Spanyolország-Magyarország mérkőzésen Kumamotóban 2019. december 1-jén.
A spanyol Ainhoa Hernández Serrador kapura dob a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságon játszott Spanyolország-Magyarország mérkőzésen Kumamotóban 2019. december 1-jén.
Fotó: Jamamura Hirosi / MTI / EPA

A Telekom Veszprém férfiklub sportigazgatójaként is tevékenykedő Nagy László két napot Tokióban töltött, és hamarosan visszatér a japán fővárosba, hogy népszerűsítse a sportágat és Magyarországot.

"A kézilabda ebben az országban nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé, ebből kifolyólag az elmúlt két napunk azzal telt, hogy Tokió egyik kerületében népszerűsítettük a sportágat, iskolákban voltunk látogatóban, ahol edzéseket tartottunk a gyerekeknek" - mesélte.

Ezen kívül a jövő nyári, tokiói olimpia kézilabdás helyszíneinek feltérképezése is szerepelt a programjában.

"Pályabejáráson voltunk. Nem szeretnénk elkiabálni semmit, de fel akarunk készülni mindenre" - magyarázta.

Nagy László a magyar csapat további csoportmeccseit is a helyszínen tekinti majd meg Kumamotóban és Jacusiróban, azután december 6-án hazatért, mivel a Veszprém-Szeged férfi bajnoki rangadót mindenképpen élőben szeretné látni. (MTI)