Svéd válogatott játékost igazolt a Debrecen

2023.12.19. 12:19

Kristin Thorleifsdóttir a vasárnap befejeződött világbajnokságon negyedik helyen záró svéd nemzeti válogatott tagja két éves szerződést kötött a DVSC Schaeffler csapatával – olvasható a klub honlapján. 

Nagyon boldog vagyok, hogy a következő szezonban csatlakozhatok a Debrecen csapatához – mondta a vb utáni pihenőjét töltő Kristin Thorleifsdóttir. – Úgy gondolom, hogy az idei, Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítmény azt mutatja, hogy a Debrecen egy olyan feltörekvő csapat, amelyben még sok potenciál van.

A 25 éves jobbkezes átlövő hazájában, a Rimbo HK együttesében ismerkedett meg a sportág alapjaival, innen 14 évesen került a Rosersbergs IK-hoz, majd a másodosztályú Skanela IF következett, már a felnőttek között. Az újabb lépést Svédország egyik élcsapata a H65 Höörs jelentette, itt mutatkozott be az európai kupaporondon.

A kézis azt követően Dánia felé vette az irányt, 2021-ben a Randershez került, majd egy év múltán a Horsens HK-hoz szerződött. A dán első osztályú klubnál hamar igazi vezéregyéniség lett, és a szurkolók is megkedvelték, a 2022–2023-as szezonban megválasztották a szezon legjobbjának.

A svéd válogatottban 2019-ben, Norvégia ellen mutatkozott be, azóta 53 meccsen szerepelt. Az elmúlt években hazája válogatottjával négyszer volt egy lépésre egy-egy világverseny dobogójától: a 2020-as és a 2022-es Eb-n, a 2021-es olimpián, valamint az idei világbajnokságon egyaránt a negyedik helyen végzett Svédország.

A Loki már korábban bejelentette: két magyar válogatott játékos, Planéta Szimonetta és Kácsor Gréta távozását, illetve az olimpiai bajnok Océane Sercien-Ugolin érkezését a klubhoz. 

(Borítókép: dvsckezilabda.hu)