A finneken vagy a litvánokon át vezet az út a vb-re a magyar férfi kéziseknek

2024.01.27. 17:40
A finn–litván előselejtezős párharc továbbjutójával találkozik a magyar férfi kézilabda-válogatott a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, számolt be a honlapján a magyar szövetség.

A szombati, kölni sorsolást az első kalapból várták a friss Eb-ötödik magyarok, akik idegenben kezdik a párharcot.

Kapcsolódó

„Úgy érzem, megoldható a továbbjutás, illetve a kijutás a világbajnokságra. Nem is lehet más a célunk, noha természetesen mindig tiszteljük az ellenfeleinket” – idézte a weboldal José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitányt, aki kiemelte: 2025 legfontosabb versenye a férfiválogatottnak a világbajnokság.

„A selejtezőre az olimpiai kvalifikációs torna után másfél hónappal, a klubidény hajrájában kerül sor, ami minden csapat számára extra szakmai kihívást jelent, de természetesen azért fogunk dolgozni, hogy sikerrel vegyük a selejtezőt” – tette hozzá a szakember.

Március 17-én válik ismertté, hogy az előselejtezőből mely csapatok jutnak tovább. A selejtező első mérkőzéseire május 8-án és 9-én, a visszavágókra 11-én és 12-én kerül sor.

A vb házigazdái Horvátország, Dánia és Norvégia lesznek, rajtuk kívül az Európa-bajnoki elődöntős Svédország, Franciaország és Németország csapata automatikusan tagja a mezőnynek. A további 11 európai hely a selejtezőben talál gazdára.

A jövőre január 14. és február 2. között sorra kerülő világbajnokságnak Zágráb, Split, Varasd, Porec, Dubrovnik, Koppenhága, Herning, Trondheim, Stavanger, Drammen és Oslo ad otthont, írja az MTI.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán

Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán

Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.

március 22., 10:17

  • Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón

Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón

Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.

március 22., 13:28

  • Sport
Őrületes végjáték, félpályáról eleresztett, meccsnyerő tripla jelentette Doncicék vesztét

Őrületes végjáték, félpályáról eleresztett, meccsnyerő tripla jelentette Doncicék vesztét

Éjszaka játszották a szezon legpontgazdagabb mérkőzését is.

3 perce

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

1 órája

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban

Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban

Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.

március 22., 09:46

  • Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.

március 22., 08:52

  • Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.

március 22., 09:21

  • Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában

Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában

Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.

március 22., 10:43

  • Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek

A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek

A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.

március 22., 20:26

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

4 órája

  • Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

3 órája

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon

Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon

Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.

március 22., 14:35

  • Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz

Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz

Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.

március 22., 16:08

  • Sport
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.

március 22., 06:30

  • Sport
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt

Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt

Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.

március 21., 14:39

  • Sport
Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon

Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon

A világrekorder szeretne szépen megöregedni.

március 21., 19:48

  • Sport
Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott

Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott

A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.

március 21., 22:58

  • Sport
Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról

Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról

Egy másik klub is érintett az ügyben, de az megúszta büntetés nélkül.

március 21., 20:51

  • Sport
Bunda miatt eltiltott játékvezető fújja a sípot a törökök elleni visszavágón

Bunda miatt eltiltott játékvezető fújja a sípot a törökök elleni visszavágón

Azóta már több nívós találkozón is bíráskodhatott.

március 21., 16:09

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

2 órája

  • Sport
Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről

Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről

Hétfő este a Wembley-ben kaphat szerepet a fiatal labdarúgó.

március 21., 17:45

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.

2 órája

  • Címlapon
Túlélőcsomag a béke árnyékában – mire készül az Európai Unió?

Túlélőcsomag a béke árnyékában – mire készül az Európai Unió?

Orbán Viktor elmondta, mit jelent az unió 72 órás túlélési terve.

48 perce