2024. június 18. 18:00
Törökország
Georgia
BVB Stadion Dortmund I. forduló
2024. június 18. 21:00
Portugália
Csehország

Hatalmas csatában került Dániába a Bajnokok Ligája bronzérme

PAP 4281
2024.06.02. 16:44
A női kézilabda Bajnokok Ligája bronzmérkőzésén az Esbjerg 37–33-as győzelmet aratott a Metz ellen. Nora Mörk és Henny Reistad összesen 26 gólt szereztek. A dánok első sikerüket aratták a négyes döntőkben, ezzel megszerezve a harmadik helyet a 2023–2024-es kiírás végén.

A női kézilabda Bajnokok Ligája bronzcsatáját a francia bajnok Metz és a dán aranyérmes Esbjerg vívta egymással. A gallok a négyes döntő újonca, a Bietigheim ellen maradtak alul az elődöntőben. Ezzel eldőlt, hogy Franciaország továbbra is BL-győztes nélkül marad a szakágban. Az északiakat meg a Győr múlta felül, többek között Sandra Toft parádés védéseivel. Hiába kezdett erősebben Jesper Jensen együttese, a végén nem ünnepelhetett. Dán csapat 2010 óta nem tudta megnyerni a sorozatot, ez pedig nem idén fog megváltozni.

A két csapat eddig kilenc alkalommal mérkőzött egymással. Ötször nyertek a franciák, háromszor a dánok, valamint egyszer játszottak döntetlent. 2022-ben már összefutottak az MVM Dome-ban, akkor is a 3. helyért csatáztak: azt a találkozót 32–26-ra nyerte meg a Metz, amely a gallok eddigi egyetlen győzelme a budapesti négyes döntőkben. Az Esbjerg e tekintetben öt vereséggel áll, így ők ezt az „átkot” szerették volna leküzdeni.

Sokaknak lehetett érzelmekkel teli ez a mérkőzés. Az északiak vezetőedzője, Jesper Jensen hét év után köszön el csapatától, a jövőben csak a dán válogatottra koncentrál. Aztán ott vannak a búcsúzó játékosok: többek közt Kristine Breistöl, az Esbjerg balátlövője, valamint Hatadou Sako, a Metz kapusa és Kristina Jörgensen, a franciák irányítója is utolsó mérkőzését játssza jelenlegi együttesében – a következő szezontól mindannyian a Győr játékosai lesznek.

Kiegyenlített első félidő után hengereltek a norvég sztárok

A vezetőedzők komolyan vették az összecsapást, az elődöntőhöz képest egyik keretben sem volt változás. A pályán lévők is igyekeztek bizonyítani, hogy nem veszik félvállról a bronzcsatát. Henny Reistad kapta el a legjobban a rajtot, csapata első négy gólját ő szerezte. Mi több, már a 10. percben megszerezte ötödik találatát, ezzel egalizálta szombati teljesítményét. A dánok ekkor kezdték lerázni riválisukat (8–5). Az északi lendület azonban kezdett elfogyni, hullámvölgybe kerültek, a gallok pedig fordítottak (9–10). A félidő utolsó percei gólzáport hoztak, a Reistad-show pedig folytatódott az északiak örömére. A szünetben végül döntetlen volt az állás (18–18).

A kiegyenlített csata a második játékrészben is folytatódott, aztán bő 10 perc után 4–0-s sorozattal az Esbjerg kisebb előnybe került (26–24). A fordulatok sora azonban nem ért véget, a Metz kiegyenlített, de fordítani nem tudott. Ekkor már Nora Mörk vette át a karmesteri szerepet a dánoknál, aki gólok számában kis híján utolérte csapattársát. Az északiak nem tudtak ellépni ellenfelüktől, mivel Alina Grijseels felvette a kesztyűt a két norvég sztárral. Tegyük hozzá, a vörösben játszó dán bajnok számos hétméterest kapott, de Mörk keze nem remegett meg. Szinte hihetetlen, de kilencedik(!) alkalommal sem rontott a büntetővonalról a klasszis jobbátlövő (33–30). Az Esbjerg nem adta el az előnyét, így 37–33-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet. Jesper Jensen tanítványai hatodik nekifutásra tudtak mérkőzést nyerni a budapesti négyes döntőkben.

Henny Reistad és Nora Mörk ketten együtt 26 gólig jutottak el.

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, négyes döntő, Budapest

bronzmérkőzés

  • Esbjerg (dán)–Metz (francia) 37–33 (18–18)

döntő

elődöntő

  • Győri Audi ETO (magyar)–Esbjerg (dán) 24–23 (13–9)
  • Bietigheim (német)–Metz (francia) 36–29 (14–15)

(Borítókép: Sarah  Bouktit . Fotó: Papajcsik Péter / Index)