Rátgéber László az év edzője Európában

2009.04.10. 11:14
A Szpartak Moszkvával Euroligát nyerő magyar szakember boldog, hogy elért a szakma csúcsára, kicsit sajnálja, hogy nem a Péccsel. Az egyéni díjazottak között is tarolt az orosz sztárcsapat, amelyen a Final Fourban már Rátgéber is érezte saját keze munkáját, elsősorban a csapat védekezésével volt elégedett, ami "már majdnem olyan jó, mint a Pécsé".

Rátgéber Lászlót választották az év edzőjének a női kosárlabda Euroligában, a sorozatot a Szpartak Moszkvával megnyerő magyar mesteredző csapatához hasonlóan óriási fölénnyel végzett az élen.

20secchamp

Az egyéni díjak kiosztásánál is tarolt az orosz sztárcsapat, a legjobb játékos, irányító, center, légiós és védekező játékos mind a Szpartakból került ki, a pécsiek egykori mestere jelezte is Moszkvába érkezésekor, hogy kockázatos feladatot vállalt el a világ legjobb csapatának irányításával.

A sorozatot zsinórban harmadszor megnyerő moszkvaiak (ezzel történelmet írtak) az elődöntőben a Jekatyerinburgot verték szoros meccsen, a magyar edző kiemelte elmondta, hogy a két világválogatott összecsapásában már visszaköszöntek csapata játékában az ő elképzelései. „Már majdnem olyan jól védekezett a Szpartak, mint a Pécs” – mondta a döntő után a bama.hu-nak Rátgéber.

champions

A pécsiekhez a mai napig ezer szállal kötődő szakember elmondta, a döntőben a hazai pályán játszó Salamanca ellen életében először tapasztalhatta meg, milyen lehetett vendégcsapatnak lenni a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban, hatezer néző szurkolt a spanyoloknak. Ennek ellenére a döntő sima volt, a Szpartak 15 ponttal nyert, de Rátgéber szerint semleges pályán meglett volna a 30 közte.

allchamp

„Örülök, hiszen ez a szakmai csúcs – mondta a bama.hu-nak a szakember – de kicsit szomorú vagyok, amiért nem a Péccsel értem el. Éppen ezért szeretném, ha minden pécsi magáénak érezné a sikert, a győzelemben ugyanis benne van az a sok élmény, szakmai tapasztalat, amit odahaza szereztem.”

A női kosárlabda Euroliga egyéni díjazottjai

Az év játékosa: Diana Taurasi (Szpartak)
Az év hátvédje: Diana Taurasi
Az év csatára: Agnieszka Bybrzycka (UMMC)
Az év centere: Sylvia Fowles (Szpartak)
Az év európai játékosa: Diana Taurasi
Az év légiósa: Sylvia Fowles
Az év védekező játékosa: Sylvia Fowles
Az év edzője: Rátgéber László (Szpartak)