Néhány játékos el van kényeztetve

2009.06.10. 12:57
Már a csoportkörben kiesett a magyar női kosárlabda-válogatott a lettországi Eb-n, Rátgéber László szövetségi kapitány szerint azért, mert csak 2-3 európai szintű játékosa van. A kapitány elfogadja, ha elküldik, és még arról sem döntött, vállalja-e, ha felkérik.

Még nem döntött a folytatásról Rátgéber László, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki csapatával három vereséggel már a csoportkör után kiesett a Lettországban zajló Európa-bajnokságtól.

„Már a felkészülési meccseken reálisan láttam a kiütköző problémákat – kezdte értékelését az MTI-nek a szakvezető szerdán a Liepajából Rigába tartó buszon. – Az akkor legyőzött ellenfelek közül a horvátok ki sem jutottak az Eb-re, a szerbek szintén ma utaznak haza, a csehek csak nagy szerencsével léptek tovább. A többiek ellen ugyanazt csináltuk, mint itt: vezettünk tíz ponttal, végül mégis kikaptunk.”

„Látni kell, hogy ennek a csapatnak minőségi hiánya van. Remélem, nem bántok meg vele senkit, de az a helyzet, hogy csupán két-három játékosüti meg az európai élvonal szintjét, azt a szintet, ahová el szerettünk volna jutni. Közülük Fegyverneky Zsófia és Vajda Anna meg is mutatta ezt, Honti Kata nem. Ha utóbbi ott kezdte volna az Eb-t, ahol befejezte, akkor nem lett volna baj. Irányító- és centerposzton is többre számítottam, néhány játékos túlságosan el van kényeztetve, nem tud teljes szívből a túlélésért küzdeni. A sorsdöntő harmadik meccsen csak a lányok 60-70 százaléka harcolt igazán, pedig nagy szükségünk lett volna a kiegészítő emberekre."

Ami a folytatást illeti, az idén Euroliga-győztes Szpartak Moszkva mestere szerint változtatások kellenek a nemzeti együttes keretében, és bár kevés a merítési lehetőség, további fiatalítást lát indokoltnak. Ebben az esetben a csapat mentálisan megerősödve a mostaninál jóval többre lesz képes a 2011-es Európa-bajnokságon.

DPECS20071209018

Saját jövőjéről Rátgéber László egyelőre nem kívánt jóslatokba bocsátkozni: „Hamarosan megírom a jelentésemet az Eb-ről a szövetségnek, amely 25-én tart tisztújító küldöttgyűlést. Utána az elnökségnek el kell döntenie, jó úton haladunk, és kisiklottunk, vagy eleve rossz úton vagyunk. Mindkét véleményt elfogadhatónak tartom. Arra a kérdésre, hogy felkérés esetén vállalnám-e tovább a munkát, még korai lenne válaszolni. Tegnap is máshogy gondoltam, egy hét múlva is máshogy fogom, ehhez idő kell.”

Vajda Anna, a válogatott kapitánya és legjobbja is beszélt a liepajai tornáról. „Kell még pár nap, mire kialszom a fáradalmakat, de nagyon szomorú és csalódott vagyok, hogy haza kell mennünk. Ugyanakkor azt sem várta senki tőlünk, hogy egyáltalán kijussunk ide. Azért elbírtunk volna még egy kört, a magam részéről nagyon élveztem az Eb hangulatát, sok régi ismerőssel találkoztam. A felkészülési meccseken partiban voltunk az Eb-címvédő oroszokkal, de ezek a mérkőzések nem adnak reális képet a csapatokról.

„Fenntartom, hogy bárkit meg tudunk verni, és bárkitől ki tudunk kapni. Túl vagyunk egy fontos tapasztalaton, a következő Eb már komolyabb célpont lehet, tovább kell dolgozni, én hiszek bennünk, mert jó csapatot alkotunk" – mondta a pécsi bedobó.