Jolán
2 °C
4 °C

Pénzsóvár zsoldos vagy példamutató csapatjátékos?

2014.06.25. 12:16
Az, hogy a kétszeres bajnok és négyszeres MVP LeBron James kedden bejelentette, hogy él opciós jogával és július 1-ével kiszáll a Miami Heattel 2016-ig szóló szerződéséből, tulajdonképpen egyáltalán nem volt meglepetés. De mi lesz ezután?

Amikor 2010-ben ő, Dwyane Wade és Chris Bosh új korszakot nyitottak az NBA-ben azzal, hogy aláírtak a Miami Heathez, pontosan ugyanolyan szerződést írtak alá: a piac és a szabályok által maximált fizetésnél kevesebbel is beérték, hogy együtt játszhassanak, de két évben is biztosították maguknak, hogy adott esetben kiszállhassanak a szerződésből.

Az első ilyen pont idén jött el, James pedig élt is ezzel, de ezt lényegében már 2010-ben lehetett sejteni, ha pedig valaki figyelt a Király NBA-döntő utáni szavaira, akkor biztos is lehetett benne, bár James meglehetősen árnyaltan fogalmazott június 17-én:

Értékelem a szerződésem nyújtotta mozgásteret. Már nem kell semmit hallanom a csapattól. Pontosan tudom, mit adhatnak. De ahogy mondtam, még nem tudok és nem akarok erről beszélni, ha kész leszek, majd elmondom. Persze megvan a lehetőség, hogy kiszálljak, de ezzel nem azt mondom, hogy élek is vele egyből. Nagyon sokszor van a profi sportban hogy egy sportoló nem ura a helyzetének. Én szerencsés vagyok, mert kétszer is megadatik nekem, hogy azt tegyek, amit szeretnék. Egyszer 2010-ben, egyszer pedig most, ha élek vele, mert így dönthetek a jövőmről

- mondta két nappal az elvesztett NBA-döntő után.

Persze James bejelentése után percekkel elkezdett csorogni mind a 30 NBA-csapat nyála, ugyanis a világ legjobb játékosa mellett nem lehet elmenni akár csak egy telefonhívás nélkül. Ilyen kaliberű játékosok ritkán lesznek szabadon igazolhatók, így természetes, hogy mindenki meg fog próbálkozni nála, ha van esélye, ha nincs.

Az internet gyorsan elképzelte Jamest mind a 30 csapatban
Az internet gyorsan elképzelte Jamest mind a 30 csapatban

Ám a dolog önmagában nem ennyire egyszerű. Bár papíron James tényleg oda megy, ahova szeretne és elméletileg akár a veteránminimumért is aláírhat - ez a jelenleg hatályos kollektív szerződés értelmében 1 448 490 dollár a 10 évnél régebben aktív játékosok esetében -, erre viszont szinte semmi esély nincs. Főleg úgy, hogy a maximum fizetése a várhatóan 63 millió dollárra növő fizetési sapka 35 százaléka - mintegy 22 millió dollár - lesz, ami ráadásul évente további 7,5 százalékkal nőhet. Ennél kevesebbért is aláírhat, és ha mindenképp el akarja hagyni Miamit, akkor úgynevezett „sign and trade” üzlettel is megszabadulhatnak tőle - ebben az esetben a Miami által kínált magasabb szerződést cserélnék el, így a Heat is jól járna, mert kapna játékosokat Jamesért.

LeBron és Melo az álompáros

Az ESPN információ szerint a Cleveland Cavaliers, az Atlanta Hawks és a Los Angeles Lakers is azon dolgozik, hogy helyet csináljon LeBron James és Carmelo Anthony számára, bár egyelőre nem ismert, hogy James egyáltalán távozni akar-e Miamiból, és ha igen, mely csapatoknál tudná elképzelni a folytatást.

De kinek van ennyi pénze az NBA-ben? Nem sokaknak, és olyan csapatból sincs túl sok, aki kisebb-nagyobb manőverezéssel fel tud szabadítani ennyi pénzt. A realitások talaján maradva nagyjából 11 csapat van vagy lehet versenyben LeBronért.

A nagy piac mindig csábító

Nagy piacból kettő van Amerikában: Los Angeles és New York. Fényűzés, csillogás és a média osztatlan figyelme. Utóbbiban ott van a Knicks, de oda csak akkor menne James, ha megtartanák Carmelo Anthonyt, erre pedig nem sok esély van, így őket már ki is húzhatjuk. A másik parton LA viszont mindkét csapatával beszállhat a versenybe.

Ezért kell spórolni

A pontos adatok csak július elején derülnek ki, de a szakértők előzetes várakozása szerint jövőre 63 millióból kell kigazdálkodnia az NBA-csapatoknak a játékosok fizetését. Persze megoldható, hogy e fölé menjenek a csapatok - például ha saját szabadügynökeiket szerződtetik újra, a többi csapat lehetőségeihez képest magasabb fizetéssel. Viszont aki öt szezonból négyszer is túlmegy a sapkán, amiatt pedig luxusadót fizet be, komoly büntetésre számíthat. 15 milliós túllépés esetén például 44 millióra. A 2013-14-es szezon után a Brooklyn Nets például 100 milliós fizetés fölött zárt, amire 80 millió fölötti luxusadó jött, így az előző szezon 186 millióba került nekik, miközben volt, aki kevesebb, mint harmadennyiből megúszta az idényt.

A Lakersnek lényegében csak két élő szerződése van, Kobe Bryant és Steve Nash, de mindketten kiöregedőben, így ha pénz van is, nem lehet túl nagy perspektíva Jamesnek két, a visszavonulás előtt álló egykori sztárral játszani. A Clippers pont fordítva van ezzel: nekik játékosaik vannak, pénzük viszont nincs, ám Jamesért cserébe szinte bárkit odaadnának a Heatnek, hogy csökkentsék saját fizetésüket.

Mark Cuban az NBA egyik legagresszívabb tulajdonosa, a Dallas Mavericks mindig is harcban volt a legnagyobb sztárokért és ez most sem lesz másképp. Viszont a rendelkezésre álló 31 milliójuk nagy része Dirk Nowitzki újraszerződtetésére megy el, így James már nem fér bele a keretbe.

A Charlotte Hornetsnek is van pénze, de bármennyire izgalmasan hangzik, hogy a Michael Jordan tulajdonában levő csapathoz menjen James, ez nem fog megtörténni. A Phoenix Suns is érdekes célpont, de nem emiatt. A csapat játékoskerete és taktikai felfogása mind támadásban, mind védekezésben tökéletes lenne James számára, és az sem elhanyagolhatatlan tény, hogy az NBA legjobb edzői stábjával dolgozhatna, ami a lassan 30 éves erőcsatár regenerálódását is segítené, de ezek együttállása ellenére is annyira váratlan húzás lenne a Suns, amit nem valószínű, hogy meglépne.

Komoly kérőből kettő van: Houston és Chicago. A Bullsnál ugyan nincs pénz, de ha elküldik Carlos Boozert, máris lesz 17 millió, onnan pedig már csak egy lépés, hogy meggyőzzék LeBront: megéri Derrick Rose, Joakim Noah és Jimmy Butler mellett játszani.

A Houston Rockets is mindent meg fog tenni, hogy megszerezzék, ám hozzájuk egyáltalán nem illik James. Dwight Howard rengeteg területet elfoglal a palánk alatt, ahova LeBron imád betörni, James Harden repertoárja pedig nagyban összeér James kedvenc mozdulataival. Igaz, a Heat Nagy Hármasa előtt is azon ment a vita, hogy James és Wade hogy fér majd meg egymás mellett, amikor óriási az átfedés kettejük játéka között.

Ott van még persze a Cavaliers is, ami 2010 óta törölgeti a könnyeit és nyalogatja azt a sebet, amit LeBron távozása ejtett rajtuk, és a város lakói bármennyire megutálták emiatt Jamest, szinte biztos, hogy ha visszatérne, a csapat tárt karokkal várná.

Úgysem megy sehová

Csakhogy James nem azért mondta fel a szerződését, mert el akarna menni. Négy éve nem véletlenül választották Miamit Wade-del és Bosh-sal. Azóta nyertek két címet, és bár idén 4-1-re kaptak ki a döntőben, nem kellett volna sok ahhoz, hogy ez ne így legyen. Ha Serge Ibaka nem sérül le a Thunder-Spurs párharcban, akár az Oklahoma City is bejuthatott volna a döntőbe, az ő játékuk pedig sokkal jobban feküdt volna Jameséknek.

Négyből két döntőt ugyan elvesztettek, a 2010-es kísérlet viszont korántsem nevezhető kudarcnak. Éppen ezért nem kell őket szétszedni, csak egy kis ráncfelvarrás kell. James pedig ehhez adta meg az első lökést. Ha marad a mostani szerződésében - és Bosh és Wade is így tesz, akkor jövőre hárman elvisznek a 63 milliós fizetési sapkából 61-62 milliót, nem marad tehát pénz minőségi társakra. Erre egyébként június 30-ig van idejük.

Azzal, hogy James lemondott a nagyjából 20,6 millió dollárról, a Miami Heat igazgatójának, Pat Riley-nak passzolt, no meg Wade-nek és Bosh-nak, most ugyanis nekik kell lépniük. LeBron szinte biztos, hogy - akárcsak 2010-ben, idén is - aláír kevesebbért, mint a maximum, hogy cserébe minőségi emberekkel vegyék körbe.

Ez viszont még akkor sem lesz könnyű, ha LeBron után Wade és Bosh is kiszáll a szerződésből, a Miaminak ugyanis muszáj lesz elkerülnie a luxusadót, hiszen ha egy csapat öt éven belül négyszer luxusadót fizet, elképesztő pluszbüntetéseket oszt ki rá cserébe az NBA, annyit pedig egy tulajdonosnak sem ér meg egy erős keret.

Ha mindhárman beérik kevesebbel, akkor akár James nagy barátja, a szintén szabadügynök Carmelo Anthony is kiköthet mellettük, vagy egy sor olyan ember, akik remekül kiegészítik őket. A nagy fizetéscsökkentésbe beszállhat Udonis Haslam is, akinek ugyanaz az ügynöke, mint a Wade-Bosh párosnak, így pedig már lenne pénzük olyan játékosokra, mint Kyle Lowry, Marcin Gortat, Shaun Livingson vagy Trevor Ariza, akikkel még erősebbek lehetnek és 2014-15-ben is felvehetik a versenyt a nyugati ászokkal.

Légyszi, gyertek vissza!

A Miaminak jelenleg egy garantált szerződéssel bíró játékosa van, Norris Cole. Rajta kívül vagy lejárt mindenkié, vagy játékos-opcióval felbontható, ahogy Jamesé is volt. Vagyis akár teljesen új csapatot is építhetnek, de szinte biztos, hogy a jelenlegi alapot tartják meg. Cole legalábbis ebben bízik: „Srácok, tök jó lenne, ha visszajönnétek. Csak titeket ismerlek és mindennél többet jelenetetek nekem. Légyszi, gyertek vissza!”

Az viszont biztos, hogy James nem volt boldog, amikor a Miami a luxusadó elkerülése miatt törölte Mike Miller szerződését tavaly nyáron, LeBron szerint ugyanis a szezon és a döntő során is jól jött volna a 34 éves kiscsatár a csapatnak.

És azt se feledjük, hogy LeBront legalább annyira érdekli, mit gondolnak róla, mint az, hogy hány címet nyert. És ha most új csapat után nézne, senki nem mosná le róla a zsoldos jelzőt, az pedig nem illik egy Királyhoz.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?