Nem csodát tesz, varázsol

Brad Stevens csak 2013-ban lett a Boston Celtics vezetőedzője, de az, hogy jó eséllyel egyszer az NBA történetének legsikeresebb csapatánál, a 17 bajnoki címet szerző bostoniaknál köt ki, már évekkel korábban, 2010-ben eldőlt. Akkoriban Stevens az Indiana állambeli Butler Egyetem kosárcsapatának vezetőedzője volt, és szinte tök esélytelenül vitte be csapatát az egyetemi döntőbe, ahol a kosárnagyhatalom Duke, és annak legendás edzője, Mike Krzyzewski volt az ellenfelük.

A meccsen ott volt a Celtics társtulajdonosa, Stephen Pagliuca, és a csapat általános igazgatója, Danny Ainge is. Akkor zajlott le közöttük a következő párbeszéd:

Ainge: Nézd, ott van az egyetemi kosárlabda legjobb edzője.

Pagliuca: Persze, Coach K.

Ainge: Dehogy, Brad Stevens.

Ezek után nem nehéz elképzelni, hogy amikor 2013-ban Doc Rivers elhagyta a bostoni csapatot, Ainge listájának első három helyén Stevens neve szerepelt, mint lehetséges utód. Mindent meg is tettek, hogy elhozzák a Butlertől az akkor még csak 36 éves edzőt, aki a Butler történetének két legjobb szezonját hozta össze azzal, hogy 2010-ben és 2011-ben is döntőbe vitte a csapatot. Előbbi évben hajszálra voltak attól, hogy megverjék az NCAA egyik legjobb csapatát, a Duke-ot, de Gordon Hayward félpályás dudaszós kísérlete 61-59-es hátrányban lejött a gyűrűről.

Stevens végül hat évre, összesen 22 millió dollárért írt alá, egyetlen feltétellel: ha az a terv, hogy pár évig direkt veszítenek, hogy jobb helyen választhassanak a drafton, felejtsék el. Erről szó sem volt, Stevens és a Celtics-vezetés is egyetértett abban, hogy nyerni kell, lehetőleg minél előbb.

Az ellenfelek és szakértők között ez viszont már nem volt akkora evidencia, sőt, a hatéves szerződés alapján inkább azt vették biztosra, hogy hosszabb folyamat, és esetleg egy-két év tudatos rossz játék jöhet Bostonban, hogy még több mozaikdarabkát gyűjtve kezdjék meg az újjáépítést. Korábban ugyanis nem nagyon működött, amikor valaki az egyetemi bajnokságból (NCAA) próbált meg átugrani az NBA-be, legalábbis Stevensnél sokkal nagyobb neveknek sem sikerült – Rick Pitini egyetemi bajnokként bukott meg pont a Celticsnél, John Calipari pedig a nagy NCAA-sikerei előtt ment a profikhoz, de ő sem ment sokra.

Az NCAA-s múlt mellett az életkora miatt is furcsállták a kinevezését, nem mindennap lesz valaki 36 évesen NBA-vezetőedző. Amikor a Butlernél megkapta az állást 2007-ben, az első osztályú egyetemi bajnokság aktív edzői közül a második legfiatalabb volt, NBA-kinevezésekor a legfiatalabb edző volt a ligában – ez 2016-ig így is maradt, a Cleveland Cavaliers élére rakott Tyronn Lue váltotta le. Egyébként az 1970-es évektől 2006-2007-ig 40-50 év között voltak az NBA-edzők, de mostanra 50 fölé ment az átlag, szóval még 41 évesen is bőven a fiatalok közé tartozik.

Az étterem küszöbéről a majdnem tuti állásba

Persze Stevens karrierje már addig is az iszonyatos küzdésről szólt, mire a Butler vezetőedzői állásáig jutott. Fiatalként kosárlabdázott, de csak a harmadosztályú DePauw egyetem csapatába került be, ahol nem nyújtott kiemelkedőt. Az egyetem elvégzése után egy gyógyszeripari cégnél helyezkedett el, de hiányzott neki a kosárlabda, úgyhogy elkezdett önkéntesként edzősködni a Butler nyári táboraiban, 2000-től pedig önkéntes segédedző is lett.

Hogy valamiből megéljen, az Applebee's étteremlánchoz jelentkezett, éppen megkezdte a betanulást, amikor a Butler egyik segédedzőjét letartóztatták egy végül hamisnak bizonyult prostituált-ügy miatt, úgyhogy

A befektetett munka viszont megérte, 2007-re vezetőedző lett belőle, majd 2013-ban bekerült az NBA-be, az akkor elég rossz állapotban levő Celticshez. Egyértelműen újjáépítési időszakban került a csapat élére, de ahogy azt már korábban is írtuk, abba nem ment bele, hogy direkt rosszul játsszanak, hogy növeljék a jó draftolási hely esélyét.

Az első szezonjában – amikor két játékosánál, Joel Anthonynál és Gerald Wallace-nál is csak öt évvel volt idősebb – 25-57-es mérleget hozott, ami jó 10 győzelemmel volt több, mint amennyit vártak a csapattól. Ekkor már látszott, hogy Stevens tényleg nem viccel, és tényleg a maximumot akarja kihozni csapatából, ezzel pedig óriási tiszteletet érdemelt ki az öltözőben már az első pillanattól kezdve.

A keretben még nem volt meg a sikerhez kellő tehetség, de az alapokat már lerakta Stevens:

Nem csoda, hogy a 2017-18-as szezonban, amikor az eddigi legjobb kerettel dolgozhatott, az egész NBA legjobb védelme volt az övék.

A folyamatos javulás nem is maradt el, 2014-15-ben már második helyen zártak a csoportjukban 40-42-es mérleggel, ezzel ott voltak a rájátszásban, évekkel korábban, mint azt a Celticsen belül bárki is gondolta volna. Rá egy évre megint kizúgtak a rájátszás első körében,

De mintha mi sem történt volna, 2017 nyarán Ainge fogta magát, és felrobbantotta a komplett csapatot, csak négy játékost tartott meg az előző évi főcsoportdöntős keretből, és a center Al Horford mellé adott végre két szupersztárt is Stevensnek: LeBron James mellől megszerezte az irányító Kyrie Irvinget, majd elhozta a Utah Jazztől Stevens régi ismerősét, azt a Gordon Haywardot, akivel még a Butlernél dolgoztak együtt, övé volt ugye a majdnem bajnoki címet érő félpályás dobás.

Emellett egy zseniális draftot is összehozott Ainge, aki lemondott a legelső választás jogáról, inkább átengedte a Philadelphiának az egyébként nem is túl jól kezdő Markelle Fultzot, és helyette Jayson Tatumot választotta a tavalyi első körös Jaylen Brown mellé. Igaz, akkor még ők sem gondolták, hogy a két fiatal lesz majd a Celtics gerince a 2018-as rájátszásban.

Az igazi bűvészmutatvány

2017 nyarán tehát minden nagyon jól nézett ki Bostonban, volt két igazi szupersztárjuk (Irving és Hayward), centerposzton is jól álltak a sokoldalú Horforddal, és még ott volt a két fiatal, Tatum és Brown is.

Csakhogy Hayward 5 percet játszott a szezonban, celticses bemutatkozásán egyből eltörte a lábát, amivel kidőlt a komplett idényre. A tragikusnak látszó sérülés után ugyan elvesztették az első két meccsüket, utána viszont 22-4-re javították a mérlegüket egy hatalmas hajrával.

A rájátszásra, egészen pontosan már márciusban kidőlt a szezonban hatalmasat menő Irving is – a LeBron James mellől kitörő irányító dobószázalékban és lepattanóban legjobb, pontátlagban második legjobb szezonját csinálta Bostonban. A nyári újjáépítés után márciusban hasonlóba kezdhetett Stevens, aki a harmadik számú irányítóra, Terry Rozierre bízta a csapat irányítását, ugyanis a kettes opció, Marcus Smart is sérült volt. A gép pedig zökkenőmentesen ment tovább, és már a keleti főcsoportdöntőnél járnak, úgy, hogy a csapat hat legjobb játékosából három egyáltalán nem, vagy csak minimális mennyiséget játszott a playoffban eddig.

Ez Stevens nagy trükkje, hogy lényegében bárki dől ki a csapatból, tud a kispadról a helyére tenni valakit, aki látszólag ugyanazt nyújtja. Ez teszi naggyá, ha nem a legnagyobbá az edzők között, hasonlóra ugyanis csak a tényleg élő legenda Spurs-edző Greg Popovich képes.

Nem véletlen, hogy évekig simán emberfelettit hozott ki a 175 centis, védekezésben lényegében használhatatlan Isaiah Thomasból, aki azóta Clevelendben és Los Angelesben sem vált be. De ugyanez a helyzet a többi általa elengedett játékossal is

Ezért nem is aggódik, ha papíron alapemberek kerülnek ki a csapatból – mint a ligában egyik legjobban védekező Avery Bradley 2017 után –, mert úgyis talál valakit, akivel pótolni tudja a távozót, persze nem kevés edzői munkával.

Egy megszállott

Bár Stevens azt állítja, kevésbé épít az analitikus megközelítésre, mint azt a szakértők tartják róla, tény, hogy valószínűleg ő a leginkább mikromenedzselő edző az NBA-ben. Minden egyes támadásra külön lebont minden meccset, egyenként vizsgálja azt is, melyik pályára küldött ötös hogyan működik az ellenfél éppen aktuális ötöse ellen, hogy minden helyzetre a lehető legjobb kombinációt találja meg. Ez igaz az egyes szerepekre is, mindenkit minden lehetséges verzióra felkészít előre, hogy ha sérülés, változás van, már ne kelljen kapkodni.

Éppen ezért nincs is konkrét védőfelfogása, mindig az ellenfélhez alakítja a taktikát minden meccsre, ami óriási meló, de az eredmények alapján megéri. Ugyanezt a felfogást követi egyébként az NFL-ben a vezetőedzőként ötszörös Super Bowl-győztes Bill Belichick is. Egy nagy különbség viszont van: az NFL-ben mindig van több nap készülni, az NBA-ben viszont egy soknapos idegenbeli úton a pihenésen, nyújtáson és átmozgatáson kívül nem sok lehetősége van együtt készülni egy csapatnak, de Stevens mégis megoldja valahogy.

Ezt követte már a Butlernél is, ahol két döntőig jutott. És ezt csinálja most a Celticsnél is, sorban a második főcsoportdöntőjére készülve.

„Minimális a hibaszázalék a csapatban, Egy hiba elég, hogy elrontsd a szezonod, vagy odalegyen a rájátszás. Egy eladott labda, egy elrontott blokk egy meccsbe kerülhet, a playoffban pedig minden hatványozottan számít” – mondja fel a leckét Marcus Smart, a csapat csereirányítója.

Mások elájulnak tőle, de ő magától nem

Stevens még a Butler vezetőedzője volt, amikor a hozzá hasonlóan indianai származású Spurs-edző Popovich rendszeresen ültette át a Stevens által kitalált játékokat az NBA-be. „Évekkel azelőtt, hogy a profikhoz került, már mindenki tudta róla, hogy micsoda edző” – mondta róla, bár annál aligha van nagyobb dicséret, mint amikor az embert Popovich másolja.

A már visszavonult Lakers-legenda Kobe Bryant a FoxSports Radiónak áradozott Stevensről:

Nagyon jó megfigyelő, ha a mérkőzésekről, a játék folyásáról, a tendenciákról van szó. Kiszúr valamit egy játékossal kapcsolatban, amit egyből el is raktároz az agyában. A Philadelphia elleni harmadik meccs végén is megvezette a 76erst, kihasználva az agresszivitásukat és a fiatalságukat. Menet közben simán képes alakítani a csapata játékát, kiváló edző. Ahhoz, hogy ilyen jól lássa a meccset, rengeteg videóelemzés kell, de az is, hogy valós időben is meglássa a dolgokat, erre nem sokan képesek.

Ezt a tudást egyébként a legjobban az időkérések után ülteti át a pályára, a CelticsBlog külön videóban elemezte ki, miért is Stevens a nagy ATO-mester (After Time Out-időkérés utáni mester).

Elég valószínű, hogy az idei szezonban mutatott teljesítménye után még egy erős mezőnyben is megkaphatja az év edzője címet, de Stevenst nem nagyon érdekli ez: „Nem foglalkozom ezzel. Rajtam kívül 29 remek edző van a ligában, már az is, hogy valaki vezetőedzői állásig jut, óriási dolog, iszonyatosan kemény munkája van ebben mindenkinek. Soha még csak eszembe sem jutna, hogy bedobjam a nevem a legjobbak közé” – mondta még a szezon közben.

A legnagyobb skalp

Tulajdonképpen az, hogy Stevens Irving és Hayward nélkül is főcsoportdöntőig vitte a Celticset, már óriási eredmény, de ebből akár még döntő is lehet, és nem csak matematikai alapon. Korunk legjobb játékosa, LeBron James ellen fogadni nem tanácsos, de ha van csapat, ami gondot okozhat a Clevelandnek, az pont a Boston.

Elég megnézni a rájátszás első körét, ahol az Indiana Pacers hetedik meccsre kényszerítette LeBronékat. A Celtics ugyanazt a kőkemény védőjátékot tudja, mint a Pacers, fegyelmezettek, tökéletesen váltják az embereket, és a legtöbb játékosuk több posztot is tud fogni,

Ettől azért még nem mondjuk, hogy a Celtics esélyesebb a Cavaliers ellen, de ha még is ők jutnak a döntőbe, az azért nem lesz óriási meglepetés.

Ha kikapnak, akkor sincs gond, a jövő ugyanis nagyon fényes Bostonban. Az egész szezont Hayward nélkül játszották le, így viszont mind a 21 éves Brown, mind a 20 éves Tatum rengeteget volt pályán, és hatalmasat fejlődtek a szezonban. Irányítóposzton a liga egyik legjobbja játszik náluk Irving személyében, Hayward is minimum top 20-as játékos az NBA-ben, ő, illetve Brown és Tatum elviszik a 2-4-es posztokat, centernek pedig ott van Horford, és a padra se szégyenkezhetnek.

És ki tudja, mit hoz össze 2018 nyarán az az Ainge, aki a mostani keretet a nulláról építette fel. Ha érkezik még egy sztár Bostonba, retteghet mindenki.

A Celtics május 13-án, vasárnap, magyar idő szerint 21.30-kor kezdi a négy nyert meccsig tartó főcsoportdöntőt a Cleveland Cavaleirs ellen. A hazai pálya előnye a Bostonnál.

Felhasznált források: Boston.com | The Ringer