Legnagyobb sztárjukat kitették a csapatból, de még így is favoritok

GettyImages-1230703141
2021.10.18. 13:21
Keddről szerdára virradóra elrajtol az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA történelmi, 75. szezonja. Mielőtt feldobnák a labdát a tengerentúlon, körbejárjuk a legfontosabb tudnivalókat, esélyeket, legnagyobb sztárokat és lehetséges meglepetéscsapatokat, azaz mindent, ami fontos és érdekes a szezonstarttal kapcsolatban. NBA-beharangozó.

88 nap telt el azóta, hogy a Milwaukee Bucks történelme során másodszor, 50 év után ünnepelhetett újra bajnoki címet. Jannisz Antetokounmpo vezetésével 0–2-ről fordított a wisconsini csapat a Phoenix Suns elleni döntőben. A tavalyi szezon nagy része zárt kapuk mögött, a koronavírus árnyékában, üres arénákban zajlott, mindössze a rájátszás végén telhettek meg újra a lelátók. Ezúttal már korlátozások nélkül, a hagyományos időpontban, október végén rajtol a szezon. Az NBA történelmének 75. idénye rendkívüli izgalmakat tartogat a kosárlabda-rajongók számára.

Sűrű holtszezon, tele botrányokkal és oltásellenes sztárokkal 

Finoman szólva sem lehet azt mondani, hogy eseménytelenül telt volna ez a szűk három hónap, amíg pihenőre tért a liga a 2020/21-es szezon után. Az események már a tavalyi rájátszás közben beindultak, amik végig kísérték a nyári holtszezon legfontosabb történéseit. Az egyik legérdekesebb sztori a Philadelphia 76ers sztárja, Ben Simmons körül alakult ki, aki egyszerűen nem volt hajlandó szóba állni csapatával és találkozni társaival, miután kérte a vezetőséget, hogy cseréljék el másik csapathoz. Simmons mizériája még mindig tart, azonban az irányító a héten visszatért Philadelphiába, de még mindig nem szándékozik edzésebe állni és pályára lépni a 76ers mezében. 

A másik érdekes történet az NBA rendkívül szigorú COVID-protokollja és az ezzel kapcsolatos szabályok voltak, melyek nem nyerték el a liga sztárjainak szimpátiáját. Az NBA úgy határozott, hogy minden város maga dönti el, hogy kötelezővé teszi-e az oltást játékosai számára, azonban néhány államban az a döntés, hogy kizárólag úgy léphet pályára a kosárlabdázó, hogy felvette már a koronavírus elleni vakcinát. Ennek is köszönhető, hogy 

a liga játékosainak több, mint 90%-a már védett a világjárvány ellen. 

Sokáig LeBron James, vagy a Golden State Warriors sztárja, Andrew Wiggins is a vakcina ellen volt, de a szigorú szabályok miatt végül ők is beoltatták magukat. Viszont még így is vannak kivételek, mint például Kyrie Irving, aki hajthatatlan és nem hajlandó felvenni az oltást, mondván, nem tudni, hogy milyen káros hatásai lehetnek az egészségére. Így a Brooklyn Nets irányítója nem léphet pályára hazai mérkőzéseken, a csapat döntése értelmében az edzéseket sem látogathatja mindaddig, míg be nem oltatja magát. Az ESPN és a csapathoz közelálló informátorok szerint 

Irvingnek esze ágában sincs beadni a derekát, így már azon is elgondolkozott, hogy emiatt visszavonuljon a kosárlabdától. 

Kyrie Irving a hírekre reagálva Instagram élő bejelentkezésben elmondta, hogy azért sem kívánja felvenni a vakcinát, mivel így szándékozik kiállni az amerikai társadalom azon része mellett, akik munkájukat veszítették el, mert ők sem akarták beoltatni magukat. 

A csapatok oltatlan játékosaikat komoly pénzbírsággal is sújthatja, sőt még börtönbüntetést is kiszabhatnak a tengerentúli sztársportolókra, amennyiben trükkökkel megpróbálják kijátszani a szabályokat.

Ismétel a Bucks, vagy újra felül a trónra A Király? 

A szezon előtt a fogadóirodák szerint is a bajnoki címre három csapat jöhet józan ésszel számításba, a címvédő Milwaukee Bucks, a Los Angeles Lakers és a Brooklyn Nets. A Bucksnál komolyabb játékosmozgás nem történt a nyáron, a csapat még mindig a Jrue Holiday, Khris Middleton és Jannisz Antetokounmpo trió köré épül, ami az előző szezonban is eredményesen működött.

Ellenben a Lakersnél nagyobb volt a mozgolódás, a legnagyobb érkező sztár Russell Westbrook, aki oldalán Jamesszel és Anthony Davisszel nem akármilyen hármast alakíthat. Westbrook mellett érkezett még kiegészítőemberként Carmelo Anthony, továbbá olyan fiatal tehetségek, akik a padról beszállva értékes pontokat tehetnek bele a közösbe. 

A Brooklyn Netsnél annak ellenére, hogy összeállt a kosárlabda történetének egyik legerősebb triója Kevin Durant, James Harden és Kyrie Irving személyében, együtt hárman a pályán alig volt lehetőségük játszani és nem sikerült egyelőre megváltaniuk a világot. 

Amennyiben Irving beoltatja magát és visszatér a csapathoz, úgy a brooklyni együttest kezelhetjük első számú esélyeseként az NBA-trófeának. 

Chicagóban és New Orleansban nem várt meglepetést okozhatnak a fiatalok

A liga legizgalmasabb csapatai lehetnek a bajnokesélyeseken kívül a Chicago Bulls és a New Orleans Pelicans. Chicagóban régen nem rendelkezett a csapat ekkora potenciállal, a holtszezon alatt érkezett Lonzo Ball, DeMar DeRozan és Alex Caruso is, így Zach Lavine-nel és Nikola Vucseviccsel kiegészülve egészen félelmetes csapatot alakíthatnak a „Szelek városában", amiből már az előszezon alatt kaptak egy kis ízelítőt a szurkolók. 

New Orleansban is komoly reményekkel várhatják a szezon kezdetét, annak ellenére, hogy az előszezonjuk felemásra sikerült, háromszor szenvedtek vereséget egy győzelem mellett. A legnagyobb sztárjai azonban még pályára sem léptek, Brandon Ingram az első mérkőzésen játszott csak pár percet, míg Zion Williamson kisebb sérüléssel bajlódik, de a rajtra egészséges lesz. A Pelicans a nyáron edzőt is váltott, immár Willie Green a vezetőedző, aki megpróbálkozhat azzal, hogy végre kihozza a csapat fiatal sztárjaiból mindazt a potenciált, ami bennük rejlik.

Továbbá a harmadéves irányító, Nickeil Alexander-Walker is okozhat meglepetést. A fiatal tehetségnek voltak már villanásai az elmúlt szezonban is, azonban most Lonzo Ball távozásával az kezdőcsapat irányítóposztján találhatja magát, sokkal több játéklehetőséggel. 

Borús idők jöhetnek Philadelphiában és Denverben

Nem elég Philadelphiának, hogy egyik legnagyobb sztárjuk nem hajlandó szóba állni a vezetőséggel, még a csereértéke is rohamosan zuhan Simmonsnak, így ha el is cserélik a balhés irányítót, komoly értéket már aligha kapnak cserébe. Ez pedig hatalmas probléma, mivel Simmonson kívül az egyetlen sztár Joel Embiid a csapatban, aki egyedül nehezen boldogulhat a parketten a hatalmas elvárások kereszttüzében. Seth Curry vagy Tobias Harris is kiváló játékosok a csapatban, de közel nem olyan kaliberek, akik vezérei lehetnének egy keleti élcsapatnak. 

A Denver Nuggetsnél a tavalyi alapszakasz-MVP, Nikola Jokicsnak sem lesz egyszerű dolga, mivel a csapat sztárirányítója,

Jamal Murray áprilisban súlyos térdszalag-szakadást szenvedett, mellyel még egy jó darabig nem léphet pályára. 

Murray nélkül így szinte minden feladat Jokicsra hárulhat, a szerb centeren kívül még Michael Porter Jr. lehet az a játékos, aki a különbséget jelentheti a mérkőzéseken. A fiatal bedobó – akit fiatalkorától már Kevin Duranthez hasonlítanak – éppen a nyáron kötött új szerződést a Denverrel, a kontraktus több mint 200 millió dollárt foglal magába. Porterrel csak az a probléma, hogy éppenséggel ő is oltásellenes, így még a játéka sem biztos napokkal a rajt előtt. Könnyen lehet, hogy a tavalyi bajnoki álmokból hamarosan csak annyi lesz a cél Denverben, hogy tisztességesen letudják a következő szezont. 

Az NBA 75. szezonja magyar idő szerint keddről szerdára virradóra rajtol el a Milwaukee Bucks–Brooklyn Nets és a Los Angeles Lakers–Golden State Warriors rangadókkal.

Index-tippek a szezon legfontosabb díjaira: 

  • Bajnokcsapat – Los Angeles Lakers
  • Legértékesebb játékos (MVP) – Jannisz Antetokounmpo (Milwaukee Bucks)
  • Legtöbbet fejlődött játékos (MIP) – Lonzo Ball (Chicago Bulls)
  • A szezon legjobb újonca (ROY) – Jalen Green (Houston Rockets)

Ön szerint melyik csapat nyeri az NBA 75. idényét?

(Borítókép: Getty Images)