Itt mindenki kész megdögleni a sikeremért

2018.04.10. 18:22

Volt időm nyugodtan végiggondolni a marokkói szezonnyitó eseményeit, mert csak hétfőn este indult hazafelé a repülőjáratom. Nem emlékszem az elmúlt tíz évből olyan versenyhétvégére, amikor ennyi műszaki probléma hátráltatott volna, de amikor hétfőn reggel a szálloda étkezőjében ücsörögtem a kávém felett, egyáltalán nem drámai hangulatban idéztem fel magamban a történéseket. Sőt ha lehet, még inkább bizakodó és pozitív vagyok most a szezonnal kapcsolatban, mint voltam egy héttel ezelőtt!

Jó döntést hoztam a Hyundaira váltással

Ennek egyszerű oka van. Marokkóban kiderült az, amiben nagyon hittem az egész tél során, hogy a Hyundai olyan autót épített, amivel bajnokságot lehet nyerni. Tudom, hogy messzemenő következtetéseket nem szabad levonni egyetlen forduló alapján, de igen meggyőzőek voltak a márka hétvégi eredményei: mindkét időmérőt és a háromból két futamot Hyundaijal nyertek meg. Persze egyszerre csalódott is vagyok amiatt, hogy ezúttal én nem állhattam fel a dobogóra, de most mégis sokkal erősebb bennem az örömteli és megnyugtató érzés, hogy jól döntöttem, amikor váltottam. Pilótaként mindig az a legjobb, ha a legversenyképesebb technikát tudhatja magáénak az ember, és most ezt érzem.

Sokkal rosszabbul éltem volna meg a három futamon szerzett ötödik és hetedik helyezést, ha ez úgy jön össze, hogy nincsen semmilyen műszaki gondom, ám egy lassabb autóban ülve ez lett volna az elérhető maximum.

Egyértelmű, hogy a kezdésként összecsipegetett 22 pont kevesebb, mint amit előzetesen vártam magamtól, de a Marokkóban általam is megtapasztalt lehetőség, ami van ebben az autóban és a szezonomban, rengeteg erőt ad nekem.

Van még 27 futam, eljön az én időm is!

Most az sem foglalkoztat, hogy alig kezdődött el a szezon, hirtelen megnőtt a hátrányom a bajnokságot vezető csapattársamhoz, Gabriele Tarquinihez képest. Azt érzem magamon, hogy 2017 ebből a szempontból nagyon megedzett. Még van hátra 27 futam, rengeteg fordulat lesz még, én pedig tudom, hogy eljön az én időm is a pályán. De őszintén szólva az, hogy most ennyire pozitívan tudom látni a helyzetet, nagy mértékben köszönhető a csapatomnak is. Már az idénynyitót felvezető blogomban írtam arról, hogy hiába dolgoztunk együtt teszteken, hiába ismertük már meg valamennyire egymást a BRC-s gárdámmal, kíváncsian vártam, hogy élesben, valódi nyomás alatt hogyan működik majd köztünk a kémia. Nos, amit Marokkóban láttam, az nemcsak meggyőzött, hanem kicsit meg is hatott. Kezdeném azzal, hogy rögtön a legmélyebb vízben kellett bizonyítani a srácoknak, mert az első időmérős motormeghibásodás után nagyon komoly feladatot oldottak meg. Mivel előre nem tudtuk, hogy pontosan mekkora a baj, nem volt biztos, hogy motort kell cserélni, kivártuk a parc fermét, és csak utána nyúltak az autóhoz, nehogy felesleges büntetést kockáztassunk meg. Ezután derült ki, hogy a motorcsere elkerülhetetlen, így viszont mindössze egy óra maradt erre, de megcsinálták, időben ott voltam a rajtrácson. Ez azt gondolom, bizonyította, hogy profi csapatról van szó. Nekem azonban ennél is többet számított az érzelmi oldal.

Meghatott, ahogyan a csapatom reagált

Tudni kell, hogy az én szerelőgárdám átlagéletkora fiatalabb, mint Tarquini csapatáé, és éppúgy bizonyítani akartak, ahogyan én is. Sok műszaki hibával küszködtünk a hétvégén, de minden egyes ilyen probléma után, amikor körbenéztem a boxban, azt láttam, hogy a srácokat nálam is sokkal jobban megviselte a dolog. Be kell vallanom, hogy nekem ez hihetetlenül jól esett, szinte megható volt. Azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy itt mindenki ugyanolyan elszánt, ugyanúgy kész megdögleni a sikerért, mint én. Ez még jobban egységbe kovácsolt minket, és Marokkóban kialakult az a kötelék, amit úgy hívunk: csapatszellem. Ezért is inkább a jó érzések vannak bennem többségben az elmaradó eredmények ellenére.

Pole pozíció és győzelem úszott el szombaton

A problémák persze bosszantóak. A második szabadedzésen elektronikai meghibásodás lépett fel, egy jeladó ment tönkre az autóban, aminek következtében az egész irányítórendszer leállt a kormánygomboktól kezdve a váltófüleken át egészen a gázpedálig. Ilyen gond soha nem volt azelőtt, a teszteken sem jött elő, szóval ez az alkatrész váratlanul adta meg magát. Az első időmérős motormeghibásodásról már írtam, és ezt sajnáltam a leginkább, mert úgy gondolom, hogy komoly esélyeim lettek volna a pole pozíció megszerzésére és ezáltal egy futamgyőzelemre is. A hétvége azon szakaszában ugyanis a többség még konzervatívan állt a pályához, és azzal, hogy én talán többet mertem vállalni, eredményes lehettem volna. A következő problémát az első futamon a helyéről kieső bal első kerék jelentette. A csapatrádióban azt mondtam, hogy nem éreztem ütközést, de miután megvizsgáltuk a helyzetet, és kiderült, hogy az összes tőcsavar kitört a helyéről, valószínűleg mégis valamilyen szerencsétlen külső hatás okozta a bajt.

Vasárnap nem volt meg a tempóm a pole-hoz

Szombat este úgy feküdtem le, hogy vasárnap a második időmérőn legalább az első háromba be kell kerülnöm, amivel lehet esélyem egy dobogóra. A Q2-ig nem is volt gond, ott azonban amikor a fülemre mondták, hogy Thed Björk 1:24,3-as kört futott, már tudtam, hogy a pole-ra csak nagy szerencsével lehet esélyem. Nem volt meg a tempóm ahhoz, hogy önerőből elérjem. Hiányzott a második szabadedzés, az első időmérő fele, és a szombati futam is, hiszen ezen a ponton nekem 10–15, a többieknek pedig több mint 40–45 körös tapasztalata volt száraz körülmények között ezekkel az autókkal Marokkóban, így ők többet is tudtak gyorsulni vasárnapra, mint én. Próbáltam a Q3-ban a határon autózni, ám az első szektorban keresztbe csúsztam a pályán. Trükkös kanyar volt, mert oldalterhelés alatt kell fékezni előtte, nekem pedig túlságosan hátulra volt beállítva a fékerőm, ezért blokkoltak a hátsó kerekeim. Láttam, hogy Tarquini autóján más a fékerőelosztás, követhettem volna az ő példáját, de a szombati tapasztalataim alapján úgy gondoltam, hogy az én beállításom jobb lehet. Sajnos itt jött ki, hogy akkor nem kellett annyira a határon autóznom, mert összességében lassabb volt a mezőny. Ha lett volna még két etapom szombaton, ezt valószínűleg kitapasztalom, így viszont a harmadik hely volt a maximum.

Tíz perccel a rajt előtt az indulásom is kétséges volt

A vasárnapi első futamon tudtam, hogy sok előzési lehetőségem nem lesz, így próbáltam óvni az autót a főfutamra és kivárásra játszottam, hátha történik valami előttem, amit kihasználhatok. Végül egy helyet sikerült javítanom és hetedik lettem. Amikor a futam után mentem be a boxba, a levezetőkörön füstképződés és olajszivárgás lépett fel az autón. Szerettünk volna az utolsó futam előtt féket cserélni és finomítani a beállításokon, de erre nem maradt idő, mert az összes szerelő az olajszivárgás megállításán dolgozott. Ez nem sikerült teljesen, és amikor felálltam a harmadik futam előtt a rajtrácsra, többeknek feltűnt, hogy olaj szivárog a kocsimból. Az FIA ellenőreihez is eljutott a hír, és tíz perccel a rajt előtt fennállt az esély, hogy nem engednek indulni. Végül a mérnököm, Andrea Cisotti ügyesen kezelte a helyzetet az ellenőrökkel, így versenyezhettem.

Nem haragszom Mullerre

Az volt a tervem, hogy a rajtnál megelőzöm Yvan Mullert. Jól kaptam el az indulást, fel is értem majdnem mellé, amikor nagy lendülettel próbálta rám csukni az ajtót. Szerintem ezzel ő vállalt nagyobb kockázatot, én ugyanis nem vettem el a gázt, ellentartottam, mert nem akartam a falba ütközni és pozíciót veszíteni, így 50–70 méteren keresztül keresztbe toltam magam előtt a pályán. Mindketten könnyen kieshettünk volna, a végére már annyira összeakadtak az autóink, hogy teljesen kezdtem elveszíteni a kontrollt, ezért fékeztem kicsit, hogy szétváljunk, aminek következtében veszítettem két helyet, Björk és Ehrlacher is megelőzött a külső íven. Nem haragszom Mullerre, ez a szituáció benne lehet a versenyben, ha valaki keményen védekezik és vállalja a kontaktot. A helyzet számomra viszont szerencsétlen volt, ugyanis értékes pontokat veszítettem a manővere miatt. A technikai gondok sem múltak el, már a futam elején kigyulladt a műszerfalamon a váltóolaj hőfokára figyelmeztető ellenőrző lámpa. A verseny felétől pedig az egyes sebességi fokozatot nem is mindig tudtam használni, és a hármasról négyesre váltás is nehézkes volt. Cisottival abban maradtunk, hogy nyomjam neki, jutok ameddig jutok. Szerintem ha három körrel hosszabb a futam, azt már nem biztos, hogy kibírja a technika. Így ezt az ötödik helyet ennek fényében kell megbecsülni.

Összességében elmondhatatlanul fel vagyok tüzelve, és nagyon várom a Hungaroringet. Ha nagyon nem piszkálnak bele az erőviszonyokba a büntetősúlyokkal, ezzel a Hyundaijal hazai pályán futamgyőzelemért harcolhatok!

Marokkóban nekem a legfontosabb az volt, hogy láttam, valóban bajnoki címre esélyes a Hyundai, és jól döntöttem a...

Posted by Michelisz Norbert on Tuesday, April 10, 2018

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!