Érzem az erőt és a motivációt magamban

A 2019-es szezonra való felkészülésről…

Idén már túl vagyunk két teszten a csapattal, előbb Portugáliában, majd Malajziában jártunk. Utóbbi több szempontból is érdekes volt, először is azért, mert még sosem utaztam ilyen messzire tesztelni. Emiatt kicsit át is kellett állítanom az agyamat, hiszen az egésznek olyan hangulata volt, mintha egy versenyhétvégére érkeztem volna meg. A Kuala Lumpurban való landolást követően a reptérről egyből mentem a pályára, hogy minél előbb egyeztetni tudjak a mérnökökkel, majd másnap kora reggel pályabejárással indítottuk a napot. Kicsit furcsa érzés volt, hogy ezt nem a versenyhétvégék izgalma követte, de a teszten sem unatkoztunk, reggel kilenctől délután ötig szinte megállás nélkül köröztünk a sepangi pályán. Azért mondom, hogy „szinte”, mert volt két kisebb szünet egy-egy teljesen váratlan és hihetetlen intenzitású esőzés miatt. Úgy ömlött az eső, hogy három méterre nem lehetett kilátni az autóból, ezért muszáj volt begurulnunk a boxba. Ha a WTCR idei szezonzáróján is lesz egy ilyen zápor, az igencsak megkeverheti majd a lapokat…

Ezzel és a fárasztó utazással együtt is rendkívül hasznos volt ez az egynapos malajziai teszt, hiszen sikerült megismerni a pályát, ráadásul száraz és vizes aszfalton egyaránt tudtam tapasztalatokat gyűjteni, így év végén felkészülten térhetek majd vissza Sepangba. Ennek a tesztnek nem is volt más célja, minthogy begyakoroljuk a nyomvonalat és annak specialitásait. A legnagyobb kihívást alighanem az időjárás jelenti majd, ugyanis magas hőmérséklettel és páratartalommal kell megküzdeni. A teszt idején 33-34 fokos volt a levegő és 60 fokos az aszfalt hőmérséklete. Azelőtt Argentínában versenyeztem hasonló körülmények között, és egyértelművé vált számomra, hogy Malajziában rendkívül fontos tényező lesz az edzettségi állapot.

Portugáliában inkább az autó állt a fókuszban. Az az igazság, hogy a spanyolviaszt már nem tudjuk feltalálni a Hyundai i30 N TCR-rel kapcsolatban, mert az autó fejlesztésekor olyan jó munkát végzett a gyártó, hogy az első éles bevetésén is 99 százalékos volt a technika. Innen már csak finomhangolásokat lehet tenni. A beállításokkal még további három teszten dolgozhatunk a szezonrajtig, és biztos vagyok benne, hogy ezzel a kocsival 2019-ben is harcba lehet majd szállni a bajnoki címért.

A sosem látott erős mezőnyről…

Már tavaly is azt mondtam, hogy sosem szerepeltem azelőtt olyan kiegyensúlyozott és olyan sok potenciális bajnokesélyest számláló bajnokságban, mint a WTCR. Idén újra igaz ez a kijelentés, ugyanis egyértelműen még tovább erősödött a mezőny a téli szünetben. A 2018-as élmenők mind ott lesznek a pályán idén is, de visszatért a háromszoros túraautó-világbajnok Andy Priaulx, a korábbi DTM-második Augusto Farfus, a WTCC-ben futamgyőztes Nicky Catsburg és Néstor Girolami, valamint csatlakozott a sorozathoz a ralikrossz-világbajnok Johan Kristoffersson is. Komolyan mondom, hogy jó látni ezt a fejlődést, mert mindig szerettem, ha magasra kerül a léc. Minél keményebbek az ellenfelek, annál jobban ki tudom tolni a saját határaimat.

Vagyok annyira magabiztos, hogy a nagynevű érkezők és a minden eddiginél erősebb rajtrács sem befolyásolja a személyes céljaimat. Egyértelmű, hogy idén tökéletes teljesítményre lesz szükség ahhoz, ha valaki eredményes akar lenni, az én legfontosabb célkitűzésem pedig az, hogy egy vezetői hiba nélküli, nagyon magas szakmai színvonalú szezont fussak. Hogy ez a tabellán mire lesz elég, az jelen pillanatban megjósolhatatlan, hiszen a bajnoki címhez egy ilyen mezőnyben a külső körülmények ideális alakulására is szükség van. Akár versenyről versenyre is a feje tetejére állhat a pontverseny állása ennyi potenciális bajnokesélyessel és a sokszor kiszámíthatatlan külső tényezőkkel, mint a BoP. Így felelőtlenségnek tartanám már most a bajnoki címről beszélni, lépésről lépésre kell haladnom.

Tassi Attila WTCR-ben való indulásáról…

Még emlékszem arra a napra, amikor valamikor 2016 decemberében Bári Dáviddal felkerestük Attikát és az édesapját, hogy beszámoljunk nekik a tervünkről, a M1RA megalapításáról, és arról, hogy szeretnénk, ha nálunk versenyezne. Akkor szóba került az is, hogy hogyan látom Attika esélyeit hosszabb távon, és felvázoltam neki egy két-három éves tervet, aminek a mentén következetesen haladni kell, mert csak úgy lehet előrébb jutni. Tulajdonképpen Attika csont nélkül megvalósította a tervet, és büszke vagyok arra, hogy a sikerében talán nekem és a M1RA-nak is volt valamennyi szerepe.

Attika példája egyben reményt adhat minden olyan fiatal magyar autóversenyzőnek, aki szeretne profivá válni, hogy ha a megfelelő környezetben, a megfelelő csapat és szakemberek segítségével kezd el dolgozni, akkor belátható időn belül elérhető, hogy egy gyártó bizalmat fektessen belé. A M1RA-nál erre kezdtük el felkészíteni Attikát, azt a profi mentalitást és hozzáállást erősítettük benne, amivel elindulhatott az úton, az persze már őt dicséri, hogy ilyen ügyesen végig is ért rajta. Természetesen egy gyári szerződéshez mindig kell kis szerencse is, hogy a jó időben a jó helyen legyen az ember, ez nem sikerülhet automatikusan mindenkinek, de a megfelelő támogatás nélkül az esély is sokkal kisebb. Attika persze ezzel még nem fejezte be a háziját, a neheze csak most jön majd neki is, de nem féltem őt a WTCR-től sem.

A téli szünetben való feltöltődésről…

Mindig nagyon hosszúnak tűnnek a téli hónapok autóversenyzés nélkül, de próbálom ezt az időszakot is a lehető leghasznosabban tölteni a szezon szempontjából. A teszteken kívül jártam idén már három-négy alkalommal a Hyundai Motorsport németországi bázisán, a M1RA ügyeivel is igyekszem ilyenkor többet foglalkozni, így a Pécs-Budapest-Kecskemét vonalon is sokat mozgok belföldön, valamint az alapozóedzéseket is elkezdtem. Amikor éppen nem utazom sehová, akkor viszont az időm nagy részét próbálom otthon tölteni a családommal. A lányok már igénylik, hogy programokat szervezzünk, kirándulgassunk, és ezek azok az élmények, amelyek engem is átsegítenek majd a szezon nehezebb pillanatain.

Johannával kettesben is megengedtünk magunknak egy londoni túrát. A gyerekekre a nagyszülők vigyáztak, és bármennyire is hiányoztak, néha szükségünk van arra, hogy egymással foglalkozzunk. Mindössze két napot voltunk távol, de nagyon tartalmasan töltöttük. Még évekkel ezelőtt jártunk Londonban együtt, és akkor sok mindent nem tudtunk megnézni, így megfogadtuk, hogy egyszer bepótoljuk. Betartottuk a saját magunknak tett ígéretünket, és körbejártuk az összes fontos turistalátványosságot a Buckingham-palotától kezdve a London Eye-on és Hyde Parkon át a Big Benig és a Churchill-múzeumig. Több mint húsz kilométert gyalogoltunk a két nap alatt, de energiával telve értünk haza. Sikerült feltöltődnöm a télen, érzem magamban az erőt és a motivációt, így alig várom, hogy elhelyezzem magam a WTCR idei bombaerős mezőnyében!