Michelisz és Tarquini is megelőzte Filippit.
Michelisz, Tarquini és Gleason is nagyon együtt jön.
Nem csapta oda a Hondát, megúszta.
Ő mondta még az elején, hogy legyen verseny. Catsburg lefújná a futamot most.
Sőt, már nyolcadik, Coronel rontotta el a hajtűkanyart, majd le is lassul kicsit a Chevy.
De vélhetően csak akkor előz, ha az nem jár kockázattal, semmiképp nem akar kiesni innen.
Már ha Gleason a Ladában veszélyt jelentene.
Ráadásul nem is volt veszélyes, ahogy megelőzte Ehrlacher-t.
Nagyon óvatos mindenki. Michelisznek az ötödik hely tökéletes, ő nem fog kockáztatni.
Nagyon fogynak a kocsik, három Citroën kiesett, és lehet, hogy rajtolni sem tud majd a második futamon, két Volvót jelenleg is szerelnek.
Tarquini elengedte Micheliszt, nehogy ne legyen már erre lehetőség, ha végig marad a biztonsági autó.
Közben Bennani is kiment a boxba, fogynak a kocsik. A safety car mögött összeszedjük majd a sorrendet.
Lehet is versenyezni, csak akarni kell.
Három Volvóból kettő kiment.
Már a második Filippit támadja az argentin a Chevyvel.
Két brit, két Citroën harcol most.
Szerelni kell a második futam előtt.
Ő kezdené a második futamot az élről, egyelőre nem tudni, mi a problémája.
Guerrieri bátor, az argentin szép előzéssel jön fel a harmadik helyre.
Akkor Tarquini elengedhetné Micheliszt. most épp ez a sorrend, Huff visszaelőzte az olaszt.
De nem látjuk az esőtől, hogy mi lett a manőver vége.
Tarquini mellett ment el, a brité a hatodik hely, hetedik Tarquini, nyolcadik Michelisz, aki Björk mellett ment el valahol.
Az óvatosság sokkal nagyobb erény lesz itt most, mint a sebesség.
Nagyon óvatosan vezet mindenki, Ehrlacher az élen továbbra is.