Két biztonsági autós kört mindig hozzáadnak szükség szerint, többet nem, vagyis ha négy kört marad a SC, akkor is csak 15 kör lesz a futam, már ha lesz futam.
Kérdezik a versenyzőket is, hogy milyennek látják a pálya állapotát. A Volvo hollandja már harcolni akar.
Még két kör, hogy kiderüljön, hogyan folytatjuk.
Ez már a versenytávból megy, nincs bemelegítőkör. Nem az eső mennyisége, hanem a pályán álló víz a probléma, ezen tudnak megúszni.
Vagyis ő lett 10. az időmérőn. Michelisz az ötödik sorban, kilencedikként indul.
Már mennie kellene a versenynek, de az eső miatt biztosra mennek.
Szlovákiában esett annyira, hogy a második futamot meg sem tartották, az elsőt pedig félbeszakították.
Az álló víz miatt. A Eurosport-kommentátor Lantos András helyszíni információja alapján négy kört mennek a safety car mögött, ennyi idő alatt látják meg, mit bírnak.
Still raining 🐱 and 🐶 at Ningbo. Driver safety is a huge concern in these conditions; some bad aquaplaning in support races. #WTCC pic.twitter.com/K93zaAJp4X
— Castrol Honda WTCC (@hondaracingwtcc) October 15, 2017
Vagyis az első, papíron 8.25-kor rajtoló futamot a 9. helyről kezdi, ez a fordított rajtrácsos. A második, fő futam 10.30-kor jön majd, ott kezd majd a második helyről.
Nagyon sok a vízátfolyás a pályán, másutt meg simán csak áll a víz. A kínai túraautó-bajnokság futama lement a WTCC-verseny előtt, de azoknak a kocsiknak nagyobb a hasmagasságuk, mint a WTCC-kocsiknak, ezek simán fel tudnak feküdni a vízre, és meg tudnak csúszni.