Pontot nem kap ezért, de szép eredmény, még úgy is, hogy sok a kieső.
Vernay vette vissza a tempót, hogy megléphessen, de Bennani résen volt.
A safety car miatt nő a futam hossza, 20 körre, ennél tovább nem tolják, bármeddig is marad a biztonsági autó.
Eltörhetett a kormányműve Szabónak, menteni kell a Cuprát. Most hűthet mindenki a fékeken, viszont össze is rázódik a mezőny.
Nem mutatták a megpördülést, csak a végeredményt.
A svéd meg akarja mutatni, hogy lehet itt előzni, ha valaki nagyon szeretne. Rob Huff mögött a hatodik helyen Björk, innen lépne előrébb.
Elrontott egy kanyart a másik Zengő-pilóta, de nem sérült a kocsi, viszont így lecsúszott az utolsó helyre.
Nincs szellőzés a pályán, elég meleg is van, és egyik szabadedzésen sem ment senki egyben 18 kört, úgyhogy nem tudni, hol mennyire bírják a fékek, a hűtés. Tegnap ugye volt egy futam, de sok safety car-szakasz volt benne, úgyhogy abból sem lehet következtetni.
Szabó Zsolt közben a 18. helyen, szépen tartja helyét a Zengő-pilóta.
Nem erőlteti, városi pályán nagyjából lehetetlen úgyis előzni, inkább a második futamra spórol a kocsival.
Elöl most nincs izgalom, de Gordon Shedden a 13. helyen elfékezi magát, és majdnem belerohannak hátulról, ahogy visszatért a pályára a rontott kanyar után.
Nem hagyják élni a franciát. Micheliszt tartja a 8. helyét, mögötte Tarquini értekezett meg hátvédnek, ők nem fogják egymást bántani.
Vernay szerezte meg az első helyet, Oriola nem jól kapta el a rajtot.
A szombati futam rajtbalesettel indult, nem bírtak magukkal az első kanyarban, ma nem 25-en, csak 24-en lesznek egymás mellett, de így sem lesz sokkal több hely. Az egyetlen hiányzó a mai időmérőn nagyot csattanó Denis Dupont.
Ez fordított rajtrácsos lesz, Pepe Oriola kezd pole-ból, Micheliszé a nyolcadik hely, a mezőny sűrűjében inkább a kocsira vigyáz majd, hogy a főfutam harmadik helyéről rajtolva minél jobb eredményt érjen el.
Annyira megtört a Comtoyou Racing Audija, hogy nem tudják időben megszerelni, a fiatal belga így nem versenyezhet.
A pole-t megszerző Gabriele Tarquini értékelt az időmérő után, arra a kérdésre, hogy miért ilyen kezes alatta a Hyundai, elmondta, hogy lényegében olyan, mintha a gyereke lenne – nem csoda, részt vett a fejlesztésében –, és a kisgyerekek tisztelik a szüleiket.
Az első futam előtt nem sokkal visszatérünk, addig átmenetileg szüneteltetjük a WTCR-közvetítésünket.
Tarquini, Muller, Michelisz, Björk és Ehrlacher, iszonyatosan sok múlik majd a rajton, de utána is kőkemény csata várható majd.
Az elején volt egy kisebb hibája ott, ahol Michelisznek is, de végül lassabb volt a magyarnál.
Michelisz legjobb esetben a harmadik helyről rajtolhat majd így, de még jön Björk is.
Muller köre túl jó volt, de azzal másnak is gondja lehet, három után a második helyen Michelisz.
1:24,396 a francia négyszeres világbajnok ideje, ez elég jó kör.
Ennél jobbat tudnak a Hyundaiok papíron, de ugye egy pici hiba, és máris elúszhat az előzés. Mulleren a sor.
Mindjárt megkezdi a mért körét a fiatal francia.
A top 5-be jutott pilóták fordított sorrendben egy-egy mért kört kapnak, nem lehet tehát hibázni. Ehrlacher kezd, a nagybátyja, Muller folytatja majd, aztán Michelisz, Tarquini és végül a világbajnok Björk zárja a sort.
Björk, Tarquini, Michelisz, Muller és Ehrlacher harcol majd az első öt helyért, négy Hyundai és egy Honda.
Biztosnak érzik a svéd továbbjutását az YMR-nél. Muller is a garázsban, ő a negyedik, az már kockázatosabb.
Csak Björk és Tarquini gyorsabb nála jelenleg, de még 2,5 perc az időmérő második harmadából, sok minden változhat.
Huff és Bennani is megelőzte, de már Ehrlacher is előtte.