Dezső
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Michelisz csapata brutálisan rákapcsolt

m1ramotorsport 2019 DSCF2605 V2
2019.04.24. 12:42
Új erőre kapott az európai és globális túraautózás a Marcello Lottiék TCR-szabályai alapján épített autóknak köszönhetően, a korábban a WTCC-ben használt TC1-es szabályrendszerhez képest olcsóbb kocsik pár év alatt az egész világot meghódították, és azzal, hogy több szinten is a kvázi csúcstechnikát jelentő modellek vethetők be, globálisan is felpörögtek a bajnokságok. Ez a WTCR, vagyis a túraautó-világkupa esetében azt jelentette, hogy a túraautózás történetének egyik legerősebb mezőnye jött össze, de ez egyben húzóhatást jelentett a hétvégén induló TCR Európa-kupára is, ahol több, az erősödés miatt a WTCR-ből kiszorult csapat és pilóta is indul majd.

A korábbinál tehát jóval erősebb mezőnyben kell majd helyt állnia Michelisz Norbert és Bári Dávid csapatának, a M1RA-nak, ami jelentős téli munkán van túl, hogy tartsa a lépést a sorozat erősödésével.

Hogy mit is jelent a gyakorlatban ez a jelentős téli felkészülés? A M1RA 2019-es színeinek leleplezésekor már sejteni lehetett, hogy nem ok nélkül hagyták el a 2017-ben és 2018-ban is használt fehér alapszínt, és festették az autót a WTCR-ben gyári háttérrel induló Hyundaiokhoz hasonlóra. 2019-ben ugyanis a M1RA az eddigieknél szorosabban együttműködik a Hyundai-versenyautókat gyártó Hyundai Motorsport Costumer Racinggel, ami azért nem gyári hátteret, de mindenképpen közeli kapcsolatot takar, de a Hyundai Magyarországgal is egyre közelebbi kapcsolatot ápolnak.

Részben ennek is köszönhető a csapat új pilótája, a tavalyról megtartott Nagy Dániel mellett vezető Luca Engstler, aki a német túraautózás egyik legnagyobb tehetsége, őt ugyanis a Hyundai-kapcsolat révén ajánlották be a M1RA-hoz, és egyébként mindkettőt nagy becsben tartják a dél-koreai márka versenydivíziójánál.

“Ez az érdem mellett óriási felelősség is, hiszen nem ok nélkül bízzák az emberre az egyik legjobb német túraautóst, az ilyen helyzettel muszáj élni, és muszáj a lehető legtöbbet kihozni belőle, ha már az eddigi rendszerrel szakítva a család csapatát otthagyva új helyen versenyez” – mondja a több hónapos előkészítés után létrejött együttműködésről Bári, a M1RA csapatvezetője.

A pilótapáros mellett a felkészülésen is erősítettek a M1RA-nál, a szezon előtt nagyjából 2000 km-t töltött pályán több teszt alkalmával Nagy és Engstler, a Hungaroring mellett Spában, Oscherslebenben és Monzában is vezettek. Ez a 2000 km egyébként nagyjából egy teljes szezonnak, vagyis a 2019-re tervezett hét versenyhétvége össztávjának felel meg, ennyit zsúfoltak bele egy hónapba, hogy minden rendben legyen, tudtuk meg Báritól.

Ezek után természetes, hogy szeretnének a 2018-as egyéniben ötödik és csapatversenyben elért negyedik helynél előrébb zárni, ez viszont egyáltalán nem lesz könnyű, hiszen a Hyundai sikerét látva a 31 teljes szezont vállaló indulónak a harmada a dél-koreaiak kocsijával indul, tehát összesen tíz Hyundai lesz a mezőnyben, akik önmagukban erős konkurenciát jelentenek, és akkor a többiekről még nem is beszéltünk.

Bári elsősorban a Hyundaiok között lenne a legjobb a M1RA-val, hiszen a többi azonos technikához a legegyszerűbb összemérni magukat, az pedig, hogy a legjobb hyundaios eredmény összetettben mire elég, az nagyban függ a szezon közben változó teljesítménykiegyenlítő-rendszertől, a Balance of Performance-tól.

Emiatt, illetve a hungaroringi hétvégére nevezett több mint 40 autó miatt nehéz bármit is jósolni az idénynyitóra, de azért folytatná a hazai pályán már hagyományosnak mondható jó szereplést Bári. “Kicsit talán túl magasra tettük a lécet az elmúlt években, 2017-ben a TCR International Seriesben Tassi Attila mindkét hazai futamot megnyerte, tavaly a WTCR-ben szabadkártyásként dobogós volt Nagy Dániel, aztán az Európa-kupában kettős győzelmet arattunk, ezeket már nehéz lesz felülmúlni, de ha nem hibáz a csapat, és hozzuk azt a maximumot, amire tudom, hogy képesek vagyunk, elégedett leszek.”

Mini-Supergrid

A M1RA mellett lesz még egy magyar szereplője az Európa-kupának, de a Zengő Motorsport és Tenke Tamás az első fordulót kihagyja, ugyanis az Ek helyett a WTCR-ben mennek majd szabadkártyásként, tehát csak a második, hockenheimi hétvégén csatlakoznak a bajnoksághoz.

Meg a nagyágyúkhoz, belőlük ugyanis nem lesz hiány. Hét WTCR-múlttal rendelkező csapat is ott lesz ugyanis a mezőnyben, a Boutsen Ginion Racingnél a Hungaroring kivételével Tom Coronel vezet majd, a DG Sport megtartotta Aurélien Comte-ot, a WTCR-es Hyundaiokat versenyeztető BRC Racing az Európa-kupába is nevezett egy autót Luca Filippinek, a világkupában Audikkal induló WRT Racing az uruguayi Santiago Urrutiának Audit, a belga Maxime Pottynak pedig egy Volkswagent nevezett, a Comtoyou Racing egy Audit indít, a tavaly még a WTCR-ben az Yvan Muller Racing kocsijait felkészítő M Racing idén már itt indul Hyundaiokkal, a Zengő Motorsportot pedig már említettük.

De akkor még ott van a két csapatrészben összesen öt Hyundait indító Target Competition, ami Dušan Borković mellé két nagyon tapasztalt pilótát is megszerzett, hiszen Mat’o Homola és Josh Files is náluk folytatja. És ha már tapasztalt pilóták: Gianni Morbidelli visszatért a WestCoast Racinghez, ahol újra Volkswagennel indul majd Olli Kangas csapattársaként.

Az összesen 31 állandó induló egyébként hét különböző autót használ, tíz Hyundai, hat Peugeot, öt Cupra, három Volkswagen, három Honda, két Audi és két teljesen új Renault Mégane lesz a rajtrácson – illetve a Hungaroringen még kilenc külön nevező, akik a TCR kelet-európai bajnoki címére fenik a fogukat.

Hatalmas ponteső várható

A WTCR-hez hasonlóan az Európa-kupában is új pontszámítás van 2019-től, ám itt még több pontot osztanak, mint a világkupán, hiszen a győztes 40 pontot vihet haza, és még a 15. helyezett is kap egy pontot 40-35-30-27-24-21-18-15-13-11-9-7-5-3-1 rendszerben – az időmérő első öt helyezettje továbbra is kap pontot.

Egy versenyhétvége a megszokott módon két szabadedzésből, egy időmérőből és két, 23 perc +1 kör lebonyolítású versenyből áll. A több mint 30, esetenként akár 40 induló miatt a jó időmérős teljesítmény még nehezebb lesz, hiszen folyamatosan óriási forgalom várható a pályán.

Hét hétvégén dől el a szezon

A sorozat az április 27-28-i hungaroringi szezonnyitó után további hat hétvégén összesen öt országba látogat el:

  • május 24-26 – Hockenheim, Németország
  • június 8-9. – Spa, Belgium
  • július 13-14. – Red Bull Ring, Ausztria
  • augusztus 3-4. – Oschersleben, Németország
  • szeptember 21-22. – Barcelona, Spanyolország
  • október 12-13. – Monza, Olaszország

A hungaroringi WTCR és TCR Európa-kupa hétvégéjének programja

április 26., péntek

  • 17.00-17.45 WTCR első szabadedzés

április 27., szombat

  • 9.45-10.15 WTCR második szabadedzés
  • 10.30-11.00 TCR Európa-kupa első szabadedzés
  • 11.45-12.15 WTCR első időmérő
  • 13.45-14.15 TCR Európa-kupa második szabadedzés
  • 15.15-15.45 WTCR első futam (12 kör)
  • 16.00-16.35 TCR Európa-kupa időmérő

április 28., vasárnap

  • 10.00-11.00 WTCR második időmérő
  • 11.20-11.46 TCR Európa-kupa első futam (23 perc +1 kör)
  • 14.30-14.56 TCR Európa-kupa második futam (23 perc +1 kör)
  • 15.30-16.00 WTCR fordított rajtrácsos futam (12 kör)
  • 17.00-17.40 WTCR főfutam (15 kör)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!