Ahogy a második szettben, úgy a harmadikban is Djokovics került bajba az adogatásánál, de arra ő sem számíthatott, hogy jön egy olyan játék, amikor egymás után sül el a keze Wawrinkának, és minden be is jön neki. Semmire brékelt a svájci, és utána is elő tudott húzni olyan látványos ütéseket, mint a háló mellett bevágott fonák nyerő. Djokovics is nyugodt tudott maradni ebben a helyzetben, de Wawrinka nagyon könnyedén szerválta ki semmire a játszmát. A szett végére Wawrinka többször is lejátszotta a világelsőt, aki nem teniszezett rosszul, azonban nem tudott még annyit emelni a játékán, amire szükség lett volna. Azzal is számolhat, hogy Wawrinka nem bírja a végéig ilyen szinten, viszont egyelőre még nem esett vissza.
A 8. kiemelt Stan Wawrinka élete egyik legjobb teniszével, több ponton Novak Djokovicsot lejátszva nyerte meg minden idők egyik legjobb Roland Garros-döntőjét a párizsi tornára nagy formában érkező világelső ellen. Az első szett 6:4-re a világelsőjé lett, a másodikban viszont 6:4-gyel kiegyenlített a svájci. A harmadik szettben aztán egészen hihetetlen játékkal semmire brékelte Djokovicsot Wawrinka, aki még a háló mellett is be tudott ütni nyerőt. 6:3-mal előnybe került. A negyedik játszmában 3:0-val indult a világelső, de újra fel tudott pörögni Wawrinka, aztán egymásra licitálva nyújtottak óriási teniszt, amiből végül a svájci került ki győztesen. Wawrinka a tavalyi Australian Open után élete második Grand Slamjét nyerte, Djokovicsnak pedig továbbra is hiányzik a gyűjteményéből a salakos GS.
Jön a melegítés, aztán pedig kezdődik a döntő az első kiemelt Novak Djokovics, és a nyolcadik Stan Wawrinka között.