Kyrgios dührohamot kapott, széket dobált, kizárták
A világelső Novak Djokovic könnyed győzelemmel kezdett a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében, míg Nick Kyrgiost kizárták a második fordulós mérkőzésének döntő szettjében, írja az MTI.
A szerb Djokovic csütörtökön a kanadai Denis Shapovalovval mérkőzött, és különösebb nehézségek nélkül, 1 óra 8 perc alatt jutott tovább.
A folyton balhéző ausztrál Kyrgios most is hozta a formáját, a norvég Casper Ruud elleni meccs döntő játszmájában elkezdett vitatkozni az egyik vonalbíróval, aminek következtében - mivel korábban már figyelmeztette a játékvezető - 1:1-es állásnál kapott egy büntetőjátékot, azaz riválisa 2:1-es előnybe került.
Kyrgios dühében - továbbra is a vonalbíróval vitatkozva - előbb földhöz vágta az ütőjét, majd odébb rúgott egy palackot, végül a pályára hajított egy széket, ezért kizárták a mérkőzésből.
A női mezőny második kiemeltje, a cseh Petra Kvitova 54 perces meccsen, könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe, a tavaly döntős Simona Halepnek azonban ez nem sikerült: a korábbi világelső, Roland Garros-címvédő román játékos szettelőnyről kikapott a cseh Marketa Vondrousovától.