Djokovics és Nadal is könnyedén jutott a 16 közé a Garroson
![nadal](https://kep.index.hu/1/0/3837/38374/383740/38374055_de2b80c3db5febdb850cfe61afea791c_wm.jpg)
A korábbi világelső spanyol az első szettben 3:2-es előnyénél vette el ellenfele adogatását, előnyét megtartva pedig 6:3-mal behúzta a játszmát.
A második felvonás elején a világranglista 45. helyén álló brit kétszer is elvette Nadal adogatását, de hiába vezetett 2:0-ra és 3:1-re is, ezt követően egyszer sem tudta hozni szervajátékát (6:3).
A címvédő sorozatban a hatodik játékot is megnyerte, és bár erre Norrie-nak még volt egy válasza (1:1), Nadal gyorsan 4:1-re ellépett, és valamivel több mint két óra alatt bejutott a nyolcaddöntőbe (6:3, 6:3, 6:3).
A jelenlegi ranglistavezető Novak Djokovics még simábban nyert, hiszen csupán hat játékot engedett a litván Ricardas Berankisnak. A szerb klasszis már a meccs elején egyértelműsítette az erőviszonyokat, az első öt gémet megnyerte, ellenfelének pedig csak a második felvonásban volt egy kisebb fellángolása (6:1, 6:4, 6:1).
Mindkét kiválóság olasz játékossal találkozik a nyolcaddöntőben, a 35. születésnapját két napja ünneplő Nadal a 18. kiemelt Jannik Sinnerrel, míg Djokovics a világranglistán 76. helyen álló Lorenzo Musettival csap össze.
ROLAND GARROS
3. FORDULÓ
FÉRFI EGYES
Djokovic (szerb, 1.)–Berankis (litván) 6:1, 6:4, 6:1
Nadal (spanyol, 3.)–Norrie (brit), 6:3, 6:3, 6:3
Schwartzman (argentin, 10.)–Kohlschreiber (német) 6:4, 6:2, 6:1
Sinner (olasz, 18.)–M. Ymer (svéd) 6:1, 7:5, 6:3
Struff (német)–Alcaraz (spanyol) 6:4, 7:6 (7–3), 6:2
Musetti (olasz)–Cecchinato (olasz) 3:6, 6:4, 6:3, 3:6, 6:3
NŐI EGYES
Kenin (amerikai, 4.)–Pegula (amerikai, 28.) 4:6, 6:1, 6:4
Krejcíková (cseh)–Szvitolina (ukrán, 5.) 6:3, 6:2
Swiatek (lengyel, 8.)–Kontaveit (észt, 30.) 7:6 (7-4), 6:0
Stephens (amerikai)–Muchová (cseh, 18.) 6:3, 7:5
Dzsabúr (tunéziai, 25.)–Linette (lengyel) 3:6, 6:0, 6:1
Kosztyuk (ukrán)–Gracseva (orosz) 6:1, 6:2
(Borítókép: Christophe Archambault / AFP)