Djokovics kétszettes hátrányból, Nadal simán nyert
![djokovics](https://kep.index.hu/1/0/3840/38400/384005/38400555_75c7e74790dee89902d436453d758edf_wm.jpg)
További Tenisz cikkek
-
Az eső sem állíthatta meg Fucsovicsot, megnyerte a bahreini tenisztornát
- Doppingvétség miatt három hónapra eltiltották a világelső teniszező Jannik Sinnert
- Fucsovics Márton két sima szettben győzött, és jutott a bahreini tenisztorna fináléjába
- Továbbra is remekül teniszezik, elődöntőbe jutott Fucsovics Márton Bahreinben
- Ő maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikerekre képes aprócska teste
Novak Djokovics kétjátszmás hátrányból könnyedén fordított, és búcsúztatta az olasz Lorenzo Musettit. Az első és a második szett első részében egyaránt gyors brékváltás történt, majd a rövidítésekben mindkétszer Musetti bizonyult jobbnak (6:7, 6:7).
Az olasz játékos 2 óra 20 perc alatt összeszorgoskodott kétszettes előnyét 47 perc alatt tüntette el a szerb világklasszis, akinek lendülete megmaradt az ötödik, döntő játszmára is. Utóbbi aztán úgy ért véget, hogy 0:4-nél Musetti feladta a végül 3 óra 28 perces ütközetet (6:7, 6:7, 6:1, 6:0, 4:0).
A Roland Garroson egyszer győztes (2016), továbbá négyszer döntős Djokovics következő ellenfele szintén egy olasz játékos, a kilencedik helyen kiemelt Matteo Berrettini lesz, aki Roger Federer visszalépését követően játék nélkül jutott a nyolc közé.
Rafael Nadal lényegesen könnyebb meccsen nyert, bár az olasz Jannik Sinner az első szettben még 5:3-ra is vezetett, ezt követően a spanyol sorozatban nyolc gémet nyert meg, így pedig gyorsan kétszettes előnyre tett szert (7:5, 6:3).
A harmadik játszmában aztán már egy játékot sem engedett ellenfelének, így a salakkirály újra bejutott a negyeddöntőbe (7:5, 6:3, 6:0).
Női egyes
A 17 éves Cori Gauff és a cseh Barbora Krejcíková is bejutott a negyeddöntőbe. Az amerikai tinédzser hétfőn csak kilenc pontot vesztett adogatóként a tunéziai Onsz Dzsabúr ellen, és alig 53 perc alatt nyert.
A világranglistán 33. Krejcíková mindössze két gémet bukott a 2018-ban döntős amerikai Sloane Stephens – a 2017-es US Open bajnoka – ellen, és első Grand Slam-negyeddöntőjére készülhet.
A 17. helyen rangsorolt görög Maria Szakkari magabiztosan győzte le a negyedikként kiemelt amerikai Sofia Kenint. Tavaly az Australian Openen győztes, a Roland Garroson döntős Kenin hatszor bukta el a szervajátékát, miközben csak kétszer vette el riválisa adogatógémjét. Az összecsapás 1 óra 9 percig tartott.
ROLAND GARROS
NYOLCADDÖNTŐ
FÉRFI EGYES
Djokovics (szerb, 1.)–Musetti (olasz) 6:7 (7-9), 6:7 (2-7), 6:1, 6:0, 4:0-nál Musetti feladta
Nadal (spanyol, 3.)–Sinner (olasz, 18.) 7:5, 6:3, 6:0
Schwartzman (argentin, 10.)–Struff (német) 7:6 (11–9), 6:4, 7:5
NŐI EGYES
Gauff (amerikai, 24.)–Dzsabúr (tunéziai, 25.) 6:3, 6:1
Krejcíková (cseh)–Stephens (amerikai) 6:2, 6:0
Szakkari (görög, 17.)–Kenin (amerikai, 4.) 6:1, 6:3
(MTI/Index)
Borítókép: Novak Djokovics elképesztő mélyről jött vissza – Clive Brunskill / AFP