Marozsán Fábián tovább menetel, karnyújtásnyira a wimbledoni főtábla

2023.06.28. 14:39
Marozsán Fábián két játszmában legyőzte szerdán a svéd Elias Ymert, ezzel bejutott a harmadik, utolsó fordulóba a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében, míg Piros Zsombor is sikerrel vette mérkőzését.

A kvalifikációban 3. helyen kiemelt, a világranglistán 95. Marozsán az első szettben 4:3-nál elvette riválisa (168.) adogatását, majd magabiztosan kiszerválta a játszmát, és ezzel villámgyorsan, 23 perc alatt előnybe került.

Amilyen rövid volt az első felvonás, olyan hosszúra sikerült a második, és nemcsak azért, mert rövidítésbe torkollott, hanem is, mert közben eső miatt állt a játék. Mindkét játékos hozta az adogatójátékait, majd Marozsán 5:6-nál játszmalabdát is hárítva harcolta ki a tie-breaket, amelyben már ellenállhatatlanul teniszezett.

A 128-as főtáblára jutásért a német Maximilian Marterer (169.) lesz a magyar játékos ellenfele.

A játéknap hátralévő részében Piros Zsombor is sikerrel vette a selejtező második fordulóját. A kvalifikációban 16. helyen kiemelt magyar játékos mindkét szettet szoros végjátékban nyerte meg, így 1 óra 28 perc után továbbjutást ünnepelhetett. A 128-as főtáblára kerülésért a szlovák Lukas Klein vagy a japán Mocsizuki Sintaro lesz az ellenfele.

Eredmény, selejtező, férfi egyes, 2. forduló:

  • Marozsán Fábián (3.)–Elias Ymer (svéd) 6:3, 7:6 (7–1)
  • Piros Zsombor (16.)–Pablo Llamas Ruíz (spanyol) 6:4, 7:6 (7–1)