A nemzetközi szövetség vizsgálatot indított a budapesti teniszbotrány kapcsán

2023.07.20. 10:59
A női versenyeket szervező WTA közölte: megvizsgálja, hogy mi történt a Tóth Amarissa – Csang Suaj-mérkőzésen a Budapesten zajló, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán – kezdi cikkét a Magyar Távirati Iroda.

A keddi, első fordulós találkozót a világranglistán 28., második helyen kiemelt kínai játékos a könnyeivel küszködve feladta, így a hazai teniszező került a 16 közé.

A furcsa végkifejlet előzménye az volt, hogy 5:5-ös állásnál Csang Suaj egy kereszttenyerese után a vonalbíró outot ítélt, majd a székbíró is megerősítette ezt, Csang azonban továbbra is hevesen reklamált, mert meggyőződése szerint a labda a vonalon pattant. A pályára kérette a torna WTA-supervisorát (versenyfelügyelő) is, aki azonban közölte: nem az ő feladata megítélni, hogy a labda kint volt-e, vagy sem.

A játék folyt tovább, majd a következő labdamenetet követően Tóth Amarissa – akinek ez volt az első főtáblás mérkőzése WTA-tornán – az ominózus nyomhoz sétált, és a lábával eltüntette, ezt azonban ellenfele zokon vette.

A magyar játékos megnyerte a gémet – elvette Csang adogatását –, amellyel 6:5-re vezetett az első játszmában, riválisa azonban – akit láthatóan nagyon megviseltek a történtek – nem vállalta a folytatást.

Úgy gondolom, hogy ő magát készítette ki. Nem értettem, hogy miért csinált ebből ekkora balhét, hogy a bíró döntését felül akarta bírálni. Nem értem, hogy miért nem fogadta el, de hát magának kereste a bajt

– nyilatkozott a meccs után a Kossuth rádiónak Tóth Amarissa.

Siklós Erik, a torna kommunikációs vezetője az MTI-nek szerdán elmondta, a versenynek semmi köze a történtekhez, a versenyigazgatónak nincs semmilyen jogosítványa, beleszólása ebben a helyzetben.

Ezer ilyen eset történik a világon. Ebben a helyzetben a székbíró a főszereplő, aki megítélte a pontot

– nyilatkozott. Hozzátette: amikor Tóth Amarissa eltaposta a labda nyomát, a kínai csapatból többen bekiabáltak neki, tiszteletlennek nevezték, Csang Suaj pedig egy nézővel is összeveszett. Siklós Erik megjegyezte: miután a kínai teniszező elvesztette a játékot, már a pályáról lejövet szólt az edzőjének, hogy nem folytatja.

A WTA szerdán este a Twitter-oldalán azt közölte, hogy „a rasszizmus mindenféle megnyilvánulásával szemben zéró toleranciát alkalmaz”, és megvizsgálja a budapesti tornán történt „szerencsétlen incidenst”.

Tóth Amarissa az ukrán Katerina Baindllal találkozik a 16 között csütörtökön (ma) délután.