Teljesen jogtalanul zúdult példátlan gyűlölethullám a magyar teniszezőre

2023.07.26. 21:04
Hatalmas botrány robbant ki a sport világában múlt héten, mikor a Budapesten zajló salakpályás női tenisztorna első fordulójában a második helyen kiemelt Csang Suaj feladta Tóth Amarissa elleni mérkőzését. Siklós Erik, a torna kommunikációs vezetője lapunknak elárulta, milyen félreértések és a közvélemény számára ismeretlen körülmények vezettek odáig, hogy példátlan népharag zúdult nemcsak a magyar teniszezőre, hanem a tornára is, a nemzetközi és hazai színtérről egyaránt.

Gyorsan tisztázzuk a történteket: a világranglista-45. kínai teniszező azon elveszített adogatójáték után sírta el magát, és adta fel a találkozót, amelyben korábban Tóth Amarissa a lábával elsöpört egy vitatott pontot érő labdanyomot. Fontos megjegyezni, hogy Csang Suaj több mint öt percen át vitatkozott a székbíróval az ítélet miatt, sőt még a torna supervisorát is a pályára hívatta, akinek azonban egyáltalán nem tisztje döntést hozni ilyen szituációban, nem bírálhatja felül a székbírót.

Siklós Erik elárulta, hogy alapesetben a szituáció még egy percig sem tarthatott volna, főleg, ha Csang Suajról van szó, mivel a kínai teniszezőre nem volt korábban jellemző, hogy magából kikelve vitatkozzon a székbíróval, ellenfelével, sőt akár a nézőkkel egy általa hibásnak vélt ítélet miatt.

„Csang Suaj a női mezőny egyik leginkább tisztelt és szeretett játékosa nemcsak a szurkolók, hanem versenytársai között is. A WTA-játékosokat általában jól ismerik a székbírók, tudják, hogyan reagálnak kiélezett helyzetekben, és hogyan kell őket kezelni, de a székbíró számára is váratlan volt a szituáció, mivel Suajra ez a viselkedés korábban nem volt jellemző. Ez okozta a székbírónál is a problémát, hogy egyszerűen nem tudta kezelni a kínai teniszezőnő viselkedését, és ezért is tartott a vitatkozás több mint öt percig” – magyarázta Siklós Erik. A torna kommunikációs vezetője hozzátette: a kínai teniszező már egy ideje közismerten mentális problémákkal küzd, erről árulkodik többek között jelenlegi formája is, mivel az idei 21 mérkőzéséből mindössze négyet nyert meg.

A vitatott eset után folytatódott a játék, majd egy későbbi labdamenet után Tóth Amarissa a lábával eltörölte a korábban vitatott nyomot, annak ellenére is, hogy ellenfele arra kérte, ne tegye. Csang Suaj később elveszítette adogatójátékát, majd könnyek között feladta a mérkőzést.

„A tenisz íratlan szabálya, hogy ha valaki ilyesmit tesz, egy vitatott labdanyomot eltöröl, akkor azzal beismeri, hogy ellenfelének van igaza, de jelen helyzetben ez abszolút irreleváns, mivel az eset után egy labdamenettel később került eltörlésre a labdanyom. Természetesen az nem volt a legsportszerűbb a magyar teniszezőtől, hogy miután ellenfele feladta a mérkőzést, elkezdett ünnepelni, de élete első WTA-főtáblás mérkőzését játszotta, koránt sincs hozzászokva a körülményekhez, így valamennyire érthető, hogy nem tudta kontrollálni az érzéseit” – elevenítette fel az eseményeket Siklós Erik. „Tóth Amarissa megnyerte a mérkőzést, bejutott a legjobb 16 közé, de ami ezután következett, arra egyáltalán nem számítottunk. Másnap arra keltünk fel, hogy nemzetközi szinten kitört a botrány a magyar teniszező miatt, aki szégyenletesnek és sportszerűtlennek titulált viselkedése miatt került a média kereszttüzébe.”

Egy videó robbantotta ki a botrányt

Az egészet az robbantotta ki, hogy Csang Suaj az Instagramra feltöltött egy videót az esetről, amelyből abszolút az volt kivehető, hogy Tóth közvetlenül akkor törölte el a labdanyomot, amikor a kínai teniszező a székbíróval vitatkozott. Ennek tudatában népharag zúdult a magyar játékosra, ráadásul a nemzetközi média több olyan dolgot állított, ami köszönőviszonyban sem volt a valósággal, így teljesen más képet festett az eseményekről.

„Elég csak annyit említeni, hogy a videó nem felelt meg a valóságnak, mivel Tóth nem akkor törölte el a nyomot, amikor a vitatkozás zajlott a székbíróval. A felvétel szerkesztett volt, így megtévesztette az egész nemzetközi sajtót. Azt is fontos kiemelnem, hogy Tóth Amarissa korábban nem játszott ilyen magas szinten, alaphangon is több liga volt a két játékos között, így nem volt tapasztalata abban, hogyan kell az ilyen helyzeteket kezelni, amelyre még rátett egy lapáttal az is, hogy a kínai lány edzője bekiabált neki, és tiszteletlennek nevezte. A mérkőzés játékvezetője – aki egyébként a budapesti mezőny legmagasabban kvalifikált székbírója – többek között azt sem vette észre, hogy Csang Suaj edzője nem a számára kijelölt helyen ült, hanem a lelátó teljesen másik részén, nem beszélve arról, hogy kommunikált a játékosával, illetve Tóth számára is rendszeresen megjegyzéseket tett” – pontosította a korábban nem ismert részleteket Siklós Erik.

A torna kommunikációs vezetője elmondta, semmilyen fórumon nem tudták magukat megvédeni, elképesztő gyűlölethullám indult a magyar teniszező, a torna és a szervezők ellen, amit egy ideig próbáltak megakadályozni azzal, hogy kommentekben igyekeztek elmagyarázni, mi is történt pontosan, de mint kiderült, ez csak olaj volt a tűzre.

„A torna hivatalos Facebook-oldalán rengeteg szitkozódó kommentárt kaptunk, az egyikre pedig úgy válaszoltunk, hogy a kínaiak egy manipulált videóval manipulálták a világot, emiatt történt félreértés a helyzet kapcsán. A közösségi média ebben a kijelentésben felfedezni vélt egy rasszista felütést, így már nemcsak Tóth Amarissát vádolták példátlan sportszerűtlenséggel, hanem a magyar szurkolók időnkénti füttyét, az egész tornát és annak szervezőit rasszizmussal. Az ügy odáig fajult, hogy a WTA hivatalos közleményt adott ki, amelyben egyértelművé tette, hogy elítéli a rasszizmust, és vizsgálatot rendelt el a Budapesten történtek miatt.

„A WTA-hoz hasonlóan a Hungarian Grand Prix is elítéli a rasszizmust, és szervezőinek nem állt szándékában bárkit megsérteni a hovatartozása alapján. A WTA Tour egyik legnagyobb erénye, hogy egy hatalmas, multikulturális család, ahol nem számít a bőrszín, vallás, nemzetiség, csak az, hogy ki a jobb teniszező. Egyébként a teniszben az bevett szokás, hogy ha a játékos vitatkozik a bíróval, akkor a közönség kifütyüli, még a Novak Djokovics-szintű teniszezőket is. Nem volt ebben az égvilágon semmi különös, csak a kínai teniszező személye és a helyzet miatt teljesen más kontextusban számoltak be a hírről” – tette hozzá Siklós Erik.

A kommunikációs szakember elmondta: a nemzetközi médiában elterjedt hírekre egyszerűen nem volt eszközük reagálni, egyúttal megvédeni sem tudták magukat, teljesen tehetetlenek voltak, és olyan megvilágításban szerepeltek a nemzetközi sajtó hasábjain, amelyek nem voltak tisztában a valós történtekkel.

„Csak annyi tudtam tenni, hogy a magyar sajtóban elmagyarázzuk, mi is történt pontosan, de ez sem volt elegendő arra, hogy megfékezzük a gyűlölethullámot. Elég annyit mondanom, hogy a torna hivatalos oldalát terheléses támadás érte, és elérhetetlenné vált, még az e-mail-fiókomra is százával érkeztek a gyűlölködő levelek.”

Példátlan gyűlölet zúdult rá

Tóth Amarissa a tornáról való kiesése után kiadott egy közleményt, amelyben korrektül elnézést kért ellenfelétől, és elismerte, hogy ünneplésével nem volt sportszerű. Arra viszont még ő sem számított, hogy az eseményeket követően ekkora botrány alakul ki, melyben még a teniszvilág ismert alakjai is ellene fordulnak és ócsárolják, természetesen szintén a pontos körülmények ismerete nélkül.

„A tenisz rendkívül fontos, meghatározó része a játékosok mentális állapota. Ha egy teniszezőnek nincs rendben a mentális egészsége, akkor ilyen helyzetek történnek. Ez egy nagyon szerencsétlen eset volt, biztos vagyok benne, hogy ha a kínai teniszező pszichésen rendben van, akkor talán Tóth Amarissa el sem jut 5:5-ig, de ha el is jut odáig a szett, akkor a kínai teniszező nem reagál az ő esetében abszolút példátlan módon egy akár téves bírói ítéletre. Ilyen helyzetek mindennaposak a teniszpályán, a legmagasabb szinten is rengeteg példa volt már ilyenre, de egy szerkesztett videó és a körülmények ismertetése nélküli hírek egy olyan lavinát indítottak el, amelyben nem tudtuk magunkat megvédeni. Felfoghatatlan számomra, hogy világra szóló botrány lett belőle, és még a rasszizmus emlegetése is előkerült” – mondta Siklós Erik.

A történtek ellenére a szakember úgy gondolja, hogy a torna jövőjére az események nem lesznek hatással, a budapesti 250-es WTA-tornát ettől még a következő években is megrendezhetik, de fontosnak tartja, hogy mindenki ismerje meg a Tóth Amarissa körüli események minden részletét, mert a nemzetközi sajtóban állítottak közelről sem felelnek meg a valóságnak.