Djokovics egyre nehezebben vívja meg belső küzdelmeit gyermekei hiánya miatt

GettyImages-1793799485
2024.01.30. 10:11
Novak Djokovics címvédőként az elődöntőben búcsúzott a vasárnap véget ért ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A szerb klasszis korábban verhetetlennek bizonyult az Australian Open ezen szakaszában, de most saját elmondása szerint karrierje egyik legrosszabb játékával megérdemelten kapott ki a későbbi győztes Jannik Sinnertől. Djokovics a torna után elmondta, egyre nehezebben kezeli belső küzdelmeit, és nehezebb számára a távollét családjától.

Mint ismert, múlt vasárnap új Grand Slam-torna-győztest avatott a tenisz világa a férfiaknál, mivel a 22 éves Jannik Sinner pályafutása során első alkalommal nyerte meg a tornát, méghozzá kétszettes hátrányból felállva Danyiil Medvegyev ellen. Az olasz teniszező az elődöntőben a címvédő Novak Djokovicsot búcsúztatta négy szettben, aki veresége után arról beszélt, egyre nehezebb kezelnie belső küzdelmeit, míg a folyamatos utazás, így családja, gyermekei távolléte is rendkívül nehéz számára. 

A 36 éves, 10-szeres Australian Open-győztes teniszező Jannik Sinner elleni veresége után úgy fogalmazott, reméli, hogy még egyszer visszatérhet Ausztráliába, és elindulhat az év első Grand Slam-tornáján, amely feltételes mód különösen Djokovicstól nem megszokott. A szerb klasszis ezzel nem azt akarta mondani, hogy elgondolkozott a visszavonuláson, de az vitathatatlan, hogy a férfiteniszben lassan korszakváltás következik, így Djokovics jövőjét is egyre több kétely övezi. 

Főleg annak ismeretében, hogy a torna után bepillantást engedett belső küzdelmeibe, és arról vallott, hogy rendkívül hiányzik neki családja. A világ legjobb teniszezői szinte egyfolytában utazzák a világot, hétről hétre, versenyről versenyre más országban vagy akár kontinensen tartózkodnak, így nyilvánvalóan minimális időt tölthetnek szeretteikkel. 

Az idő előrehaladtával egyre többet küszködök ezzel, mivel Ausztrália nagyon messze van, a leghosszabb utazás az egész évben. A fiam kilencéves, a lányom hatéves. Ebben a korban mindennap változnak. Az apáknak állandóan a gyerekeikkel kellene játszaniuk. Úgy értem, ez a legjobb része a napomnak, amikor rám figyelnek, együtt vagyunk, és játszunk. Nincs ennél jobb dolog az életben. Most is elérzékenyülök, ha rájuk gondolok, nagyon hiányoznak, pár nap múlva találkozunk 

– mondta Djokovics az ausztrál The Today Show műsorában. 

A szerb klasszis ezzel együtt hozzátette, nem gondolja, hogy az idei Australian Open-vereség lenne számára a vég kezdete, de az tagadhatatlan, hogy most már nem csak ellenfeleivel kell megküzdenie a pályán a siker érdekében.

(Borítókép: Getty Images)