Összecsap a két legjobb magyar férfi teniszező Hollandiában

2024.02.10. 13:56
Fucsovics Márton összekerült Marozsán Fábiánnal a hétfőn kezdődő rotterdami keménypályás férfi tenisztorna főtáblájának első fordulójában.

A 2,1 millió euró (816 millió forint) összdíjazású torna honlapja szombaton arról számolt be, hogy visszalépések miatt a világranglista 82. helyén álló Fucsovicsnak mégsem kell selejtezőt játszania, ráadásul a főtábla első körében éppen honfitársával, Marozsánnal (58.) találkozik.

A két magyar teniszező eddig egy hivatalos nemzetközi mérkőzést játszott egymás ellen: 2022 novemberében a pozsonyi keménypályás ITF challenger-torna fináléjában Fucsovics 6:2, 6:4-re nyert, írja az MTI.

Mint ismert, a múlt héten Tatabányán vereséget szenvedő Davis-kupa-válogatott újra a világcsoport 1.-ben léphet pályára szeptemberben. A csütörtöki sorsoláson derült ki, hogy a hetedik helyen kiemelt magyar csapat ellenfele Egyiptom lesz – a mi szemszögünkből idegenben.

Az egyiptomi válogatott a múlt hétvégén Ecuadort verte Kairóban, 3:1-re salakon. Minden bizonnyal az Egyiptom–Magyarország-találkozó is salakos borításon kerül majd megrendezésre. 

A Davis-kupa-világcsoport 1. további párharcai

  • Szerbia–Görögország
  • Horvátország–Litvánia
  • Svédország–India
  • Kazahsztán–Dánia
  • Lengyelország–Dél-Korea
  • Svájc–Peru
  • Norvégia–Portugália
  • Ausztria–Törökország
  • Taipei–Bosznia-Hercegovina
  • Izrael–Ukrajna
  • Japán–Kolumbia