Nem ilyen búcsút remélt: a kétszeres finalista főtáblára sem jutott a Roland Garroson

GettyImages-2154123853
2024.05.22. 15:26
A francia nyílt teniszbajnokság, tehát a Roland Garros selejtezőjének második fordulója jelentette a végállomást Dominic Thiem számára, aki pályafutása során utoljára lépett pályára Párizsban. A korábban világranglista-harmadik osztrák teniszezőt finn rivális győzte le.

Nem ilyen búcsút remélt előzetesen Dominic Thiem Párizstól, aki utoljára lépett pályára a Roland Garroson, ott, ahol korábban kétszer döntőbe jutott. A világranglistán immár 100-on kívül rangsorolt osztrák teniszező nem kapott szabadkártyát a szervezőktől a főtáblára, így a selejtezőben indult.

Az első akadályt hétfőn még sikerrel vette, de a kvalifikáció második fordulójában legyőzőre talált a finn Otto Virtanen személyében. A szerda délutáni mérkőzésen a világranglistán 156. finn teniszező nagyon korán előnybe került, rögtön elvette Thiem szervagémjét, amely előnyét egészen a játszma végéig megtartotta, és viszonylag simán, 6:2-re húzta be a nyitó partit.

A folytatásban sem változtak az erőviszonyok, még annak ellenére sem, hogy a világranglista korábbi harmadik helyezettje mindent megpróbált, többször kiszorított helyzetből vonalat ütve menekült meg labdamenetekből. De végül kiderült, ez sem volt elegendő arra, hogy akár egy szettet is nyerjen, mivel

Virtanen 6:5-nél, amikor Thiem a mérkőzésben maradásért szervált, elvette az osztrák adogatását, egyúttal megnyerte a találkozót.

A kétszeres Roland Garros-finalista, US Open-bajnok Thiem a selejtezőben búcsúzott Párizstól és a salakos Grand Slam-tornától, amely egy korábbi döntős klasszis esetében nem feltétlen a legideálisabb búcsú. Thiem októberben, a bécsi 500-as tornán játssza utolsó versenyét az ATP Touron.

Roland Garros 2024 selejtező, második forduló

  • Dominic Thiem–Otto Virtanen 2:6, 5:7 

(Borítókép: Getty Images)