2024. június 17. 15:00
Románia
Ukrajna
Fussballaréna München I. forduló
2024. június 17. 18:00
Belgium
Szlovákia
Frankfurt Arena I. forduló
2024. június 17. 21:00
Ausztria
Franciaország

Marozsán remekül kezdett Párizsban, úgy érzi, megtalálta a sikerhez szükséges játékát

Felemás volt a vasárnap a magyar teniszezők számára Párizsban, mivel Marozsán Fábián magabiztos játékkal, három könnyed szettben győzte le a selejtezőből érkező Mihail Kukuskint, Gálfi Dalma szerencsés vesztesként viszont kikapott a 32. kiemelt Siniakovától – szégyenkeznivalója viszont nem akadt. Ez történt vasárnap a Roland Garroson.

Vasárnap kora délután még a 11-es pályán gyakorolt Marozsán Fábián, aki pályafutása első főtáblás Roland Garros-mérkőzésére készült. Az első számú magyar teniszező az utóbbi hetekben nem a saját maga által elvártak szerint teljesített, és rendkívül motiváltan érkezett Párizsba.

Ellenfele az a Mihail Kukuskin volt, aki a selejtezőben három mérkőzést nyert, így felkerült a főtáblára. A magyar teniszező remek játékkal nyitott a 4-es pályán, 3:2 után sorozatban három játékot nyert, majd a folytatásban is rendkívül jól fogadta a selejtezőből érkezett ellenfele szerváit. Könnyedén hozta a második szettet is, ugyancsak 6:2-re és szintén fél óra alatt. A harmadik felvonásban sem változott a kép, 

Marozsán magabiztos volt, kihasználta ellenfele minden megingását. 4:2-nél ugyan három bréklabdát is hárítania kellett, de az egyoldalú csata másfél óra alatt véget ért.

A mérkőzés után a magyar teniszező rendkívül boldogan értékelt az Indexnek, elmondta, már az edzéseken sokkal jobban érezte a játékot, és a körülményekkel is sokkal jobban ki volt békülve, sőt ideálisnak nevezte a Roland Garros salakját, amely tavaly ilyenkor még nagyon idegen volt számára. 

Marozsán Fábián
Marozsán Fábián
Fotó: Index

Abba bele sem gondoltam előtte, hogy életem első főtáblás Roland Garros-mérkőzését fogom játszani, csak arra koncentráltam, hogy legyőzzem Kukuskint. Legyünk őszinték, nagyon szerencsés a sorsolásom, hogy az első körben selejtezőből érkező riválist kaptam, igyekeztem megragadni az alkalmat és az első ponttól kezdve nagyon keményen beleállni a találkozóba. Nagyon jól éreztem a pályát, helyén voltak az ütéseim, de mint mondtam, ezt már néhány napja érzem, nem úgy, mint például Rómában. Különösebb hullámvölgy nélkül nyertem meg a csatát, emiatt nagyon boldog vagyok, magabiztosan várom a következő fordulót és azt is, hogy egy nagyobb pályán játszhassak

– tekintett előre Marozsán Fábián, aki rendkívül izgalmas, szórakoztató mérkőzésre számít a világranglistán 10. Grigor Dimitrov ellen, és már alig várja, hogy újra a párizsi salakon lehessen. A Dimitrov elleni mérkőzést szerdán rendezik a Stade Roland Garros teniszkomplexumban. 

Gálfi Dalma helytállt a főtáblán

Egy Grand Slam-versenyen, szerencsés vesztesként ki lehet kapni a 32. kiemelttől az első fordulóban, de Gálfi Dalmának volt esélye bőven a meglepetésre, a győzelemre Katerina Siniaková ellen, és ezért valószínűleg neki is jobban fáj, hogy nem jutott a 64 közé a Roland Garroson.

Az első szettben 3:1-re, a másodikban 4:1-re vezetett, de a brékelőnyt nem tudta megtartani. Sőt, mindkétszer ő került brékhátrányba (3:4, illetve 4:5), de akkor vissza tudott jönni a játszmába, a meccsbe. A második szettben, amikor a cseh a mérkőzésért adogatott, semmire nyerte a gémet fogadóként.

Jó nagy csúszással kezdődött a találkozó, mert az első meccs a nyolcas pályán 3 óra 57 percig tartott. Amikor kisétáltak a hölgyek, már csepegett az eső, de akkor még nem okozott fennakadást. Aztán 3:4, 40:40-nél úgy csapott le a zivatar, hogy fedett helyre szaladni sem maradt idő, aki ott ült a lelátón, alaposan elázott. Közel másfél órás szünet jött, és egy teljesen szokatlan helyzet. A 8-as pályát úgy eláztatta a csapadék – nem takarták be időben –, hogy a 4-esen folytatták.

Gálfi Dalma
Gálfi Dalma
Fotó: Index

Gálfi Dalma jött ki jobban ebből, mert visszabrékelt, és vezetett 5:4-re, de megint a cseh periódusa jött. A magyar játékában ilyenkor túl sok volt a ki nem kényszerített hiba. Szerencsére a második szett elején megint a pontos, jól támadó, adogató, eredményesen védekező Gálfi Dalmát láttuk, egészen 4:1-ig. Siniaková feldúltan kommunikált a szakmai csapatával, de a dupla brék helyett másodszor is megtorpant egykori junior-világelsőnk. Egy-két apró bizonytalanság elégnek bizonyult ahhoz, hogy 5:4-nél a már hétszeres páros GS-bajnok szerváljon a 64 közé kerülésért. Gálfi Dalma remekül összpontosított, és egyenlített. A rövidítésben azonban gyorsan hátrányba került (0–4), és innen már nem tudott visszajönni.

Arra már vasárnap délután fény derült, hogy a hétfői játéknapon Fucsovics Márton a második legnagyobb pályán, a Suzanne Lenglen Stadionban játssza a 11 órakor kezdődő program második mérkőzését Sztefánosz Cicipász ellen, Udvardy Panna pedig majd a 12-es pályára lesz hivatalos a harmadik mérkőzésen. 

ROLAND GARROS, 1. FORDULÓ
EGYES, FÉRFIAK

  • Marozsán Fábián–Mihail Kukuskin (kazah) 6:2, 6:2, 6:3

EGYES, NŐK

  • Katerina Siniaková (cseh, 32.)–Gálfi Dalma 7:5, 7:6 (7–3)