Kőkemény sorsolást kaptak a magyarok, erős riválissal kell meccselniük az elitbe jutásért

GettyImages-1972913909
2024.12.02. 16:53
A magyar férfi teniszválogatott finoman szólva sem volt szerencsés a Davis-kupa világdöntő-selejtezőjének sorsolásakor, mivel a csoportkörbe való jutásért a harmadik kiemelt Kanadával meccsel jövő január végén, február elején – méghozzá idegenben, az észak-amerikai országban.

Több nyitott kérdés is maradt azok után, hogy november 22-én az olasz férfiválogatott győzelmével véget ért a Davis-kupa, a teniszsportág világbajnokságának 2024-es kiírása. A hagyományok szerint a jövő évi világdöntő selejtezőjének párosításait, illetve a nyolcas döntő rendezőjét már a döntő napján sorsolják, bejelentik, idén ez nem így történt, mivel Málagában bőven folytak még a tárgyalások Jannik Sinnerék győzelme alatt. Így azt sem tudtuk meg, hogy kivel játszik jövő január végén, február elején a magyar csapat, és azt sem lehetett tudni, hol rendezik 2025-ben a Davis-kupa nyolcas döntőjét. Egészen hétfő délutánig. 

A sorsolásra a Nemzetközi Teniszszövetség, tehát az ITF központjában került sor, Londonban. Annyi bizonyos volt, hogy az olasz válogatott címvédőként automatikusan tagja a csoportkörnek, selejtezőt nem kell játszania. A döntő biztos tagja pedig a rendező ország válogatottja, amely mint kiderült, szintén Olaszország lesz. Ez egyben azt jelentette, hogy címvédő és rendezőként az olasz válogatott automatikusan tagja a nyolcas döntőnek, a másik szabadkártyát így a csoportkörre Hollandia kapta. 

A magyar Davis-kupa válogatott szeptemberben szélsőséges körülmények között, hátrányból fordítva győzte le Egyiptomot Kairóban a világcsoport I.-ben, így immár zsinórban harmadjára próbálkozhat meg azzal, hogy a világdöntő csoportkörébe jusson. Azóta jelentős változások történtek a válogatottnál, Nagy Zoltán szövetségi kapitányt Bardóczky Kornél váltotta – aki ezzel együtt átvette női válogatottunk irányítását is. A magyar csapat nem kiemeltként várta a sorsolást, tehát biztos volt, hogy minden esetben nagyon nehéz párharcra számíthattunk. 

A döntőt rendező ország bejelentése után jött a sorsolás,

A MAGYAR VÁLOGATOTT PEDIG FINOMAN SZÓLVA SEM VOLT SZERENCSÉS, MIVEL ELLENFÉLNEK A HARMADIK KIEMELT KANADÁT KAPTA – MÉGHOZZÁ A PÁLYAVÁLASZTÓ AZ ÉSZAK-AMERIKAI ORSZÁG LESZ, ÍGY IDEGENBEN KELL KIHARCOLNI TENISZEZŐINKNEK A TOVÁBBJUTÁST.

A két nemzet még sosem csapott össze a tenisz világbajnokságában. Amennyiben esetleg összejönne a magyar csapat számára a siker, a nyolcas döntőbe való jutásért az Ausztria–Finnország-párharc győztese lenne az ellenfél. 

A világdöntő selejtezőjét 2025 január 31. és február 2. között rendezik, a kétnapos párharc pontos menetrendje a rendező félen múlik, vagyis hogy péntek-szombat, vagy szombat-vasárnap rendezik a mérkőzéseket. Amennyiben a magyar csapat sikerrel veszi a selejtezőt, úgy bejut a világdöntő csoportkörébe, amelyet szeptember közepén rendeznek. Itt az utóbbi évekhez képest változik a lebonyolítás, mivel nem négycsapatos csoportkörben, hanem a selejtezőben megszokott, két fél közötti, egymás elleni párharcban dől el a továbbjutás kérdése 14 csapat között. A hét győztes csatlakozik a nyolcas döntő rendezőjéhez jövő november végén, így alakul ki a finálé végső mezőnye. 

Ami még a magyar tenisz idei évét illeti, a napokban jelentette be a Magyar Tenisz Szövetség vezetése, hogy december 20. és 22. között Balatonfüreden megrendezik a megreformált Magyar Bajnokságot, amelyen a tervek szerint pályára lépnek legjobb teniszezőink, így Marozsán Fábián, Fucsovics Márton vagy Bondár Anna is beépíti felkészülésébe ezt az eseményt. 

(Borítókép: Getty Images)