Szilvia
5 °C
16 °C

Hosszú Katinka eltiltást kockáztat, ha beszáll az ellenvilágkupába

2018.11.08. 17:31

Hosszú Katinka, több olimpiai bajnok és világbajnok is eltiltásra számíthat, ha decemberben elindul a FINA által el nem ismert International Swimming League (ISL) nyitóversenyén, írja az Insidethegames.

Az elvilleg december 20-án, Torinóban rajtoló ISL ötletét már korábban bedobták, a nemzetközi szövetség (FINA) nyáron figyelmeztette is 209 tagországát, hogy ne működjenek együtt a nemzetközinek nevezett verseny – ami a világkupa riválisa lehetne – szervezőivel. A FINA állítólag azt is jelezte, hogy akik elindulnak ezen a versenyen, szankciókra számíthatnak.

A szabályok szerint legalább egy-, maximum kétéves eltiltással számolhatnak.

Az Olasz Úszószövetség, amelyet a FINA-elnökségért is pályázó, de elbukó Paolo Barelli vezet, nem sokat törődött a figyelmeztetésekkel, beszállt a szervezésbe, és állítja, a meghívásos versenyük kompatibilis az európai szövetség és a FINA szabályaival.

A torinói versenyre a hírek szerint már több mint hetven klasszis úszó bejelentkezett, mint Hosszú Katinka, a 100 méter mell világcsúcstartója, a brit Adam Peaty, vagy a dél-afrikai olimpiai bajnok, Chade le Clos. Az ISL új formátumot próbálna ki, nyolc nemzetközi csapatot alakítanának 12-12 férfi és női versenyzővel. Az első két nap rövid pályán az összes úszószámban megküzdenének, majd a pontok alapján a négy legjobb csapat a következő két napon döntőzne egymással.

Peaty azt mondta, neki nagyon tetszik a koncepció, és szerinte erre van szükség az úszás megújításához, támogatja az ISL-t.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?