Hosszú Katinka szerződés nélkül használta a Duna Arénát
![HUSZ4651](https://kep.index.hu/1/0/3022/30221/302218/30221829_0f22386ab13feed52a96eb5cb9b0a59c_wm.jpg)
Kiderült, hogy Hosszú Katinka vállalkozása, az Iron Corporation szerződés nélkül használta a 2017-es budapesti vizes világbajnokságra épült Duna Arénát – írja a 24.hu, amelynek sikerült megszereznie a létesítmény üzemeltetéséért is felelős, állami Bp2017 Kft. által kötött szerződések listáját.
És ebben csak egy megállapodás szerepel Hosszú Katinka klubja és a kft. között, mégpedig az, hogy reklámcélokra 25 millió forintot kapott az úszónő.
A 25 millióért cserébe „videoüzeneteket kellett szállítania, talkshow-kon kellett részt vennie, továbbá vállalati társadalmi felelősségvállalási (CSR) programban is szerepelnie kellett a világklasszisnak”.
Hosszú Katinka az Indexnek közel egy éve azt mondta, fizetnek az arénahasználatért.
A kft. listájából az is kiderül, hogy a volt úszóelnök, jelenleg súlyos büntetőperben vádlott Gyárfás Tamás cége 26 800 eurót, nagyjából 8,4 millió forintot kapott a FINA, a nemzetközi úszószövetség magazinjában közölt hirdetésekért. Illetve az is, hogy a Bp2017 egymillió eurót utalt a FINA-nak, hogy az hirdesse a 2017-es budapesti vb-t.
(Borítókép: Hosszú Katinka. Fotó: Huszti István / Index)