Úszói kiállnak Virth Balázs mellett, mindenki tudja, hogy ő edzette Milák Kristófot

125f031c-f720-40db-a487-90fe74c3154d
2024.12.18. 15:25
Felháborodást keltett a magyar úszósportban, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetsége által menedzselt Év sportolója választáson az Év edzője kategóriában lehagyták a szavazólapról az esztendő egyik legeredményesebb magyar sportolója, Milák Kristóf mesterét, Virth Balázst. A mesteredző két tanítványa, az összes 2024-es edzőtábort Milákkal és Virthtel együtt végigdolgozó Márton Richárd és Zombori Gábor kiáll tréner mellett.

Két napja kerültek nyilvánosságra a 2024-es Év sportolója választás szavazólapjai, illetve tízes rövidlistái. Már azon is lehetne polemizálni, hogy a Magyar Sportújságíró Szövetség miért határozza meg, hogy kik közül választhatnak a szakmai szervezet tagjai, de ez még indokolható azzal, hogy az évek során valóban, nem is egyszer, egészen komikus szavazatok érkeztek be a MSÚSZ-be. Részben trolloktól, részben túlságosan is lokálpatrióta kollégáktól. 

Azt azonban nehezen emészti meg a tagság, hogy az Év edzője tízes rövidlistájáról lemaradt Virth Balázs mesteredző, Milák Kristóf trénere. Azzal az indoklással, hogy „maga az úszófenomén nem nevezett meg őt felkészítő szakembert [...] a játékok előtti, hivatalosan aláírt nyilatkozatában, s mivel azóta sem szólalt meg, nincs hitelt érdemlő információ arról, miképpen készült”.

Milák valóban nem nevezett meg felkészítő szakembert, de ettől a tény (mármint, hogy az immár kétszeres olimpiai bajnokot személyesen Virth készítette fel Párizsra részletes edzésterv alapján) még tény marad. Erről egy-két röpke telefonhívással a tisztelt, bennünket, sportújságírókat képviselő grémium is meggyőződhetett volna.

Nem így történt, Virth neve a fent idézett indokkal fel sem került a tízes listára.

Ami azt illeti – bár ez szorosan véve nem ide tartozik – van ezekben a tízes listákban még egy érdekesség. Ugyanis Hámori Luca , a 66 kg-ban ötödik helyen végzett ökölvívó is fel tudott kerülni, miközben például a kajakozásban ezüst- és bronzérmes Gazsó Alida Dorka nem fért fel oda, ahogy a kétszeres bronzérmes társa, Fojt Sára sem. A kőszegi bokszolóhölgy ázsióját nyilván az emelte meg, hogy a vitatott nemi identitású algériai Iman Heliftől kapott ki a negyeddöntőben, és ezen a körülményen intenzíven csámcsogott a honi média.

De vissza Virthhez. Két tanítványa Márton Richárd, és Zombori Gábor is megerősítette az Indexnek, edzőjük rengeteg munkát fektetett Milák Kristóf felkészítésébe is. Ők ketten annak a csoportnak az oszlopos tagjai, amelyben Milák mellett Telegdy Ádám és Telegdy-Kapás Boglárka is ott volt végig a párizsi olimpia előtt. És a két fiatalember (Márton kétszeres Európa-bajnok, kétszeres junior világbajnok, Zombori Eb-bronzérmes, junior világbajnok) hangsúlyozta: Milák Virth edzésterve alapján, a trénerrel együtt készült a játékokra. (Már leszámítva azokat az időszakokat, amikor a nagyközönség számára ismeretlen helyen tartózkodott.)

Öt közös edzőtáborunk volt a nyáron, kettő Hódmezővásárhelyen, egy-egy Zalaegerszegen, a törökországi Belekben és Tenerife szigetén, utóbbiban Schmidt Ádám államtitkár és Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke is meglátogatott bennünket – mondta Márton. – Kristóf mindegyikben ott volt, és természetesen Virth Balázs, az edzőnk is. Ő írta valamennyiünk számára az edzéstervet, ő mérte stopperrel a medenceparton az időket. Az egyetlen kivétel Zalaegerszeg volt, nem sokkal az olimpiára történő kiutazás előtt, ott már Milák külön edzett. 

Zombori Gábor ugyanígy emlékezett vissza.

Persze, Kristóf egész tavasszal és nyáron velünk volt, ahogy Virth Balázs is, utóbbi írta mindannyiunknak az edzéstervet. Az összes edzőtáborban együtt voltunk, sőt a barcelonai Mare Nostrum-versenyen is. Számunkra teljesen egyértelmű, hogy Balázs volt Kristóf edzője ezen a tavaszon és nyáron, vagyis a párizsi olimpiára ő készítette fel. Egyértelműen ott a helye az év legjobb edzői között. 

A történtek ellenére a MSÚSZ elnöksége úgy döntött, hogy Virthnek nincs helye a tízes listán. 

(Borítókép: Virth Balázs és Milák Kristóf 2022. június 24-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)