Kemény: Jobban megviselt, mint bármikor

Négy éve, az athéni győzelem után is időt kért, hogy eldöntse, folytatja-e, vagy sem. Végül folytatta, és legendává emelkedett, mert zsinórban háromszor még egyetlen magyar szakvezető sem tudott olimpiát nyerni, nemcsak vízilabdában, más sportágban sem. Négy éve azt mondta, a kíváncsiság vezérelte. A kíváncsiság most is meghatározhatja a következő négy évet?

Amikor a kíváncsiságot említettem, nyilván arra gondoltam, hogy érdekelt önmagam motivációja, és a fiúké is. Most is ugyanez a helyzet, szeretném átgondolni, hogy az összes szépség mellett, hogy millióknak okozunk örömet, a rengeteg stresszt felvállalom-e még, mert ezt a munkát csak nagy hévvel lehet csinálni. Ha csak negyedrészben is nyűgnek érzem, nem tudom teljes lendülettel a munkámat végezni, ha nem adok száz százaléknál többet, akkor nincs értelme.

Félig berúgni kidobott pénz.

Mondhatjuk így is.

Csak klasszikustól idéztem. Öntől.

Tudom, már kezdtünk így interjút.

A több mint száz százaléknál tartottunk.

A négy év alatt többször úgy éreztem, hogy motiváltabb vagyok, mint a fiúk. Pontosabban motiváltabb vagyok, mint néhány játékosom. Ezt elmondtam nekik is, de elfogadtam, hogy a motiváció csökken, mert már mindent megnyertek, és mindig nem lehet a topon lenni. De azt meg kell állapítani, hogy nem a motiváció alábbhagyása vezetett egyenesen a sok ezüsthöz.

Mindig volt egy döntő momentum, amikor a rossz döntések hibákhoz vezettek, és nem nyertünk. Eléggé emlékezetesek voltak, nem akarom feleleveníteni Szívós megúszását és a többit sem. Négy olyan döntőnk volt, hogy egy jellegzetes momentum döntött, ellenünk. Ennek alapján kijelenthetjük, nem voltunk szerencsések, mert ha van szerencsénk, akkor a négyből egyszer vagy kétszer nyerünk.

Most a szerencse mellénk állt, jókor jött a megfogott ötméteres Montenegró ellen az elődöntőben. Szóval, arany nélkül mentünk neki az olimpiának, korábban ezt nem tartottam szerencsés jelnek, ám a gyerekek folyamatosan javultak, ilyenre nem is emlékszem. Meg is lepett, hogy mind a tizenhárman egyszerre jó teljesítményt nyújtottak.

Meglepte? Ez volt a cél, nem?

Abból még nem következik okvetlenül, hogy mindenki hozza magát egy adott pillanatban, fontos helyzetben. Szerencsére most erről beszélhetünk.

Nem bánja, hogy a szerbekkel nem játszottunk, akiket az utóbbi években nem vertünk meg?

Jól hangzik, hogy most megvertük volna őket, de én nem szeretném degradálni ezt a szerb válogatottat. Nem játszottunk velük. A szerbek közepes formában érkeztek, az Európa-bajnokságon jobbak voltak, de akkor megnyugodtam, még ha ki is kaptunk a hosszabbításban, hogy az addigi egy vagy kétgólos különbség eltűnt a két csapat közt.

Kapott annál nagyobb dicséretet, mint a szerb kapitánytól, Dejan Udovicsicstől? Kollégája úgy nyilatkozott, a négy évvel ezelőtti, számukra vesztes döntő meghatározta az egész mostani olimpiát. Akkor az utolsó negyedet 3-0-ra nyertük, és végül a döntőt is, egy góllal, 8-7-re.

Ja, egy olimpián mindjárt kettőt nyertünk, mondhatnám. De azt hiszem, egy kicsit túldimenzionált ez a helyzet. Annyi biztos, hogy bennük maradt az athéni vereség, mert azt a döntőt megnyert meccsként állította be a média és a szerb közvélemény is, mégsem tudtak megverni bennünket. Jóleső dicséret volt. Saját bőrükön érezhetik, hogy olimpiára négy évet kell várni, és megint nem nyerték meg. Az már legyen az ő bajuk, elcserélnék-e valamelyik Eb- vagy vb-aranyat, vagy sem. Nekünk ezen nem kell tanakodni.

A szerbek végül döntőbe sem kerültek, a magyar csapat pedig nyert. Volt valamilyen külön taktikájuk az amerikaiak ellen?

Pontosan tudtuk, hogy a statisztika alapján a legjobb kapussal állunk szemben. De pontosan tudtuk azt is, hová nem szabad lőni neki, a kapu melyik részét takarja jól. Szépen feltérképeztük, és ezzel a menetrendjüket, az előre eltervezett rendjüket, azt hiszem, felborítottuk. A pattintott lövésekkel megleptük, alig fogott labdát az első két negyedben. Utána beállt az a kapus, akit én jobbnak tartottam, de akkor megtaláltuk a réseket.

Eszébe jutott a sikeres döntő után, hogy a négy év alatt mennyiszer támadták, vagy nem foglalkozott vele?

Kétszeres olimpiai győztes kapitányt valóban nem támadtak még ennyiszer, egy kicsivel nagyobb tapintatra számítottam az eredmények miatt. Jobban megviselt, mint eddig bármikor, mert ezek összeadódtak, és mert lejjebb ment a küszöb is. Talán öregszem. Valahogy most jött ki rajtam az elmúlt tizenegy év. Lényegében nem is a támadások viseltek meg, hanem az, hogy jó néhány igazságtalan volt, irigységből, vagy ki tudja, miből adódott. Kreálni kellett problémákat, nekem pedig küzdeni ez ellen.

Ha jól tudom, étkezésben is váltottak. Miért? Illetve miért most?

Manchesterben jártam, és láttam, ha a milliárdokat érő sztárfutballistáknak tanácsokat adhatnak felkészült szakemberek, akkor nekünk miért ne jöhetne be? Gondoltam már rá korábban is, de most láttam elérkezettnek az időt, mert az olimpiai ciklusban nem nyertünk egyszer sem. Ilyenkor pedig bármi reményt adhat. A táplálkozás megváltoztatása után erősebb edzést vezethettem be, ami pszichésen sem viselte meg a társulatot. Mintha ésszerűbbnek látszott volna a terhelés.

Összességében a változás fél gólt jelenthetett. De a legnagyobb jelentősége abban volt, hogy a játékosok arra gondolhattak, kutyakötelességük nekik is mindent megtenni a sikerért, mert látták rajtam, hogy keresem a megoldást arra, miként lehet az ezüstöt arannyá változtatni. Már csak ezért is betartották, amit kértem tőlük.

Ha nem lenne kapitány, mivel foglalkozna?

Sportvezető nem lennék, mert nem szokásom a csúsztatás. Biztosan tapasztalhatta, hogy néha esetleg ingerült voltam a nyilatkozatoknál. De akkor sem csúsztattam. Legfeljebb nem mondtam el mindent. Ami nem tartozott önökre, azt nem mondtam el. Az öltözőben viszont nyílt és őszinte voltam, mint mindig. Ilyen vagyok. El tudom magam képzelni a kispadon a kapitányi szerepkörön kívül is, de azt is, hogy gyerekekkel foglalkozom. Vagy kapitány maradok mégis. Lehetek. Kipihenem magam, azután mindenki megtudja a válaszomat.

Páran köztársasági elnökként, valamint a szakértői kormány irányítójaként is el tudják képzelni.

Egyik sem leszek. Nem szoktam hozzá, hogy más állítsa össze helyettem a csapatot.